|
A hajdani terror csúcspontján– Az 1950-es évről –Az Új Ember több mint fél évszázados fennállása alatt, ötven évvel ezelőtt, 1950 áprilisában kényszerült első ízben arra, hogy felfogásától, eszméitől merőben eltérő cikkeket közöljön hasábjain. (Erre a korszakra azért is emléeznünk kell, mert itt élnek köztünk a hajdani elnyomók új köntösben pompázó utódai.) 1950. április 4-ét, a dicső felszabadulást, a török hódoltságnál is émelyítőbb történelmi tényt a katolikus hetilapnak az állami lapokhoz igazodva kellett - felsőbb parancsra - köszöntenie. A pirosbetűs örömünnep, a dolgozók lelkesültsége és az építő, békét sugalló jövő mind-mind a baloldali sajtó kelléktárából eredt, s így az Új Ember oldalain olvasva meglehetősen disszonáns érzéseket keltett a hívő keresztény olvasókban. A szigorúan működő ellenőrzés és cenzúra ettől az időszaktól kezdve egyre kevesebb keresztény-magyar megnyilvánulást engedélyezett. A lap kénytelen volt a sorok közötti utalásokra vagy bizonyos elhallgatásokra szorítkozni, hogy legalább valami kisebb ellenállást tanúsítson a proletkult szorításával szemben. Az Új Ember 1950-es tavaszi és nyári számaiban megpróbált múltbeli események és személyek felidézése kapcsán harcolni eszméiért. Az egyik ilyen cikk Kézai Béla nevéhez fűződik, aki cikkében Émile Zola keresztény- és egyházellenes támadásait, gyalázkodásait nagy anyagismerettel, tárgyilagosan szedte darabokra. Többek között rámutatott Zola Lourdes-ról szóló, az igazságot tudatosan elferdítő könyvéről, amely méltán vívta ki a keresztény utókor jogos undorát és a torz állítások méltó cáfolatát. Pénzes Balduin, az Új Ember alapító főszerkesztője még életében több alkalommal számolt be a Gyorskocsi utcai ÁVÓ és az Állami Egyházügyi Hivatal közvetlen pressziójáról, meg-megújuló fenyegetőzéseiről. A lap betiltása szinte a levegőben lógott az 1950-es esztendőben. A cikkek kihagyásai, helyettük új anyag beiktatása és a megjelent írások állandó és folyamatos ledorongolása az állami felügyelet részéről napirenden voltak. Hol zsarnokság van... - írhatnánk Illyés költői szavaival. A mai kor fiatalabb keresztény nemzedékei nem is tudják, hogy apáiknak és nagyapáiknak milyen elvetemült, gonosz erőkkel kellett megküzdeniük az igazság, a keresztény hit és eszmeiség fenntartása, megőrzése érdekében. Szeghalmi Elemér |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
