|
A megfeszítésAhogy egy sebész látja
Jézust nagypénteken keresztre feszítették. A gonoszok vesztőhelyén vérzett Isten igaz Báránya, aki tulajdonába jött, de övéi be nem fogadták (Jn 1,11). Az orvost, mellkasi sebészt is - aki sok emberi szenvedést és nyomorúságot lát - megdöbbenti az a borzalom, melyet a keresztre feszítettnek el kellett szenvednie. A keresztre feszítést az a körülmény teszi borzalmassá, hogy hoszszúra - erős fizikumú elítélt esetén akár több napra - nyújtotta el a halálküzdelem gyötrődéseit. Az orvosok egyetértenek abban, hogy Jézus - és minden keresztre feszített - halálának oka fulladás volt. Az áldozat kényszerű és természetellenes testhelyzetben függ, tényleges súlyát jóval meghaladó erővel nehezedve a kereszt száraihoz szögelt, kifeszített kezeire. Mellkasa kidomborodik, bordái kitágulnak, tüdeje megtelik levegővel. A kilégzés viszont rendkívül nehézzé válik, mert a mell- és bordaközi izmoknak ezzel az erővel (a test súlyával) szemben dolgozva kell a mellkast összehúzniuk. Néhány percig ez lehetséges is, majd egyre keservesebbé válik. Ezek az izmok kimerülnek, éppúgy, mint bármely más izom a pihenés nélküli állandó igénybevétel esetén. Az áldozat mind nehezebben bírja kipréselni tüdejéből a levegőt, hogy új lélegzethez jusson. A szervezetben oxigénhiány lép fel, ami még jobban csökkenti a leginkább igénybe vett izmok teljesítőképességét. Az áldozat már nem is lélegzik, csak piheg, az izmok lassan megbénulnak, és fulladásos halál állna be, ha ezen a légzést gátló helyzeten nem tudna változtatni. Egyetlen módja van ennek: a gerendába szögelt lábára támaszkodva megpróbál kissé felemelkedni, hogy a mellkasra ható feszültségen enyhítsen, és egy lélegzetvételnyi levegőhöz jusson. Kezével húzódzkodik, lábát megfeszíti. Nagy árat kell fizetnie ezért a lélegzetért: egész testén végignyilall a kezéből-lábából szétsugárzó fájdalom, és félájultan zuhan vissza előbbi helyzetébe. A fuldoklás kezdődik elölről. Ez a fel-le mozgás addig ismétlődik, amíg az áldozatnak elég testi és lelki ereje van, hogy folytassa reménytelen küzdelmét a következő lélegzetért. Vagy amíg a hóhérok el nem törik lábszárcsontjait. A törött lábszárcsontok már pillanatokra sem tudják megtartani a test súlyát. A keresztre feszített légzésre képtelenül függ, és néhány perc múlva megfullad. Amikor tehát a hóhérok megelégelték a halálraítéltek szenvedéseit vagy a várakozást, összetörték az áldozatok lábszárcsontjait. Jézus esetében erre már nem került sor: a felfeszítést megelőző testi és lelki szenveések, főleg a korbácsolás, teljesen kimerítették. Életereje mégis három órán keresztül kitartott. Pedig a gyötrelmek csak fokozódtak. De öntudata tiszta. Magatartásában nyoma sincs a zavarnak vagy megingásnak... Arra is van gondja, hogy özvegy anyjának gondviselőre lesz szüksége, és a szeretett tanítványra bízta őt. Íme, a te anyád (Jn 19,27). Az előkészület napja volt. A zsidók arra kérték Pilátust, töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vétesse le őket a keresztről, nehogy szombaton is a kereszten maradjanak... El is mentek a katonák, és megtörték a lábszárát egyiknek is, a másiknak is, amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle. Aki látta, az tett róla tanúságot és igaz a tanúsága. Tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek (Jn 19,31-35). A lepel orvos kutatói számára vitatott a sebből kifolyó víz eredete. Judica Cordiglia szerint a folyadék a szívburokból származik. A római katona lándzsája szükségszerűen áthatolt a szívburkon, hogy elérhesse a szív jobb felét. A visszahúzott lándzsa nyomában tehát vér folyhatott ki a szívből, és víz a szívburokból. Anthony Sava amerikai patológus szerint az irgalmatlan korbácsolás belső vérzést okozott Jézus mellkasában, amitől a mellüreg vérrel telt meg, majd a vér rétegződött alul lévő alakos elemekre és a fölül úszó savóra. Nekem az a véleményem, hogy a megelőző ütlegelések, a nagy vérvesztés sokkot idézett elő, a vér összetétele megváltozott, s így a benne lévő víz szabadon áramlik ki a szövetekbe, a testüregekbe, így a mellüregbe is. A halál beálla után Jézus teste előredőlt, így a mellüregben meggyűlt és szabadon áramló folyadék elöl foglalt helyet, és a lándzsaszúrás a mellüregen át hatolt a szívbe: ezért jött vér és víz a lándzsa nyomán. Mellkasi sebészként számoma a János evangéliumában leírtak - orvosi tapasztalataim alapján - egyértelműen elfogadhatók. A leplen talált oldalseb teljes mértékben igazolja az evangélium állítását. Sőt, még azt is elárulja a hozzáértő tudósnak, hogy a seb már halott testen keletkezett. (Víz László: A torinói lepel és korának meghatározása). Tóth Tihamér |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
