|
A sötétség városaA meleg hömpölygött, mint harsonák rikoltozása; nem volt előle menekvés. Pedig itt volt már az óra, amikor az Ítélet Házában meg kell jelenniök a tanácsuraknak. Jöttek is, hosszú sorokban, aprókat lépve, botjukkal tapogatva maguk előtt a lépést. Egymás után érkeztek mind: a Legfelsőbb Rend, a Kamarások Koszorúja és a Méltó Tanácsosok nagyurai. A fölvezető mester szaporán kocogott botjával a palota dísztermében: az ő tiszte volt helyükre vezetni az újonnan jötteket. Könnyű pálcájával ügyesen kopogtatta a lépcsőfokok ismerős hajlatait, egyenként mutatta meg kinek-kinek a helyét. Amikor mindannyian együtt voltak, a Legfelsőbb Rend Ura háromszor megkoppintotta a kemény padlatot, s szólásra emelkedett. - Éles fülű gyermekei városunknak, figyeljetek szavamra! Nagytanácsot hirdettem, hogy eldöntsük végre ügyét az idegennek, aki nemrégen vetődött közénk messzi tengerekről, és visszaélvén vendégbarátságunkkal, vad és veszélyes tanaival feldúlta városunk ősi és megszentelt nyugalmát. - Hirdessünk ítéletet! - dörögte rá ezer hang. - Vezessétek őt elő! A felvezető mester már sietett is érte. Kézen fogta, hogy vezesse. Ám az idegen elrántotta a karját. - Eressz! Látom az utat! A tanács fölmorajlott. Hangok harsantak. - Ismét ez a szó: látom! Mit akar ezzel mondani? Hallgattuk őt hosszú estéken, s nem lettünk okosabbak. De a Törvény előtt most ki kell, hogy vallja titkát! Az idegen megállt a Legfelsőbb Úr előtt. Az így szólott: - Légy üdvöz, Idegen, városunk vendége. Veszélyes tanaidról határozunk. Először arra felelj, mit értesz e szón: látni? - Legfőbb úr, és a Sötétség Városának minden tanácsura... A tanács ismét fölmorajlott. Mit ért e szón: sötétség? - Miért nevezed így a városunkat, Idegen? És miért mondod néha: világosság? Mi a rejtély, amely értelmet ád e szóknak, valld meg hát végre! - A fény ád értelmet nekik, tanácsurak. Látnotok kellene, amikor lenyugszik: olyankor telepszik rá a sötétség. Ezt ti is ösmeritek, hisz benne éltek mindöröktől. - Talán meleget akarsz mondani - szólt jóindulattal a Legfőbb Úr. - Hiszen reggel a meleg kél, estére az enyhítő hűvösség! Nem ezeket nevezed hát fénynek és hűvösnek? - Ha a nap feljő, fényben úszik a világ! - rázta fejét amaz. - Ilyenkor az égbolt csodálatos kék színbe öltözik! - Kék szín - szólt az egyik tanácsúr -, mi az: kék szín? - Más, mint a zöld, és más, mint a sárga. Az ég azúrszín, a mező üde zöld, az éj koromszínű, a hó hófehér. A tűz meg veres. - Hazudsz! - dörögte most ezer hang. Ég nincs, a mező földszagú, az éjszaka hideg, a hó még hidegebb, hogy szinte mar. A tűz pedig forró és éget. Amit te összehordasz, olyasmi nincs is! - Van! Százszor is van! Hisz a szememmel látom! - kiáltotta az idegen. A Legfőbb Úr koppantott a botjával. - Tehát gyalázatosan hazudsz, Idegen! Figyelmeztetlek, városunk bevált, ősi törvényei szerint a gyalázatos hazugnak halál a büntetése. Felhívlak tehát a nagytanács színe előtt, vond vissza átkos hazugságaid, és kiáltsd háromszor: Nincs szín! Nincs fény! És nincsen sötétség! Az idegen arca meg se rezdült, úgy felelte: - Van szín! Van fény! És van sötétség! - Kövezzétek meg! - morajlott a tömeg. - Kövezzétek halálra a gyalázatost! A Legfőbb Úr kettőt koppantott a kövezeten. Négy tanácsúr nyomban megragadta az idegen karját, és tartották, amíg a poroszlók megérkeztek. Bárány Tamás |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
