|
Nádasi Alfonz Kodály-könyvéhezKodály Zoltán sokrétű, polihisztori műveltségét és legendás hírű, páratlan emlékezőtehetségét az őt körülvevő világ bámulattal csodálta. Kivételes alakjának ismerői ma is múlhatatlan tisztelettel emlékeznek rendíthetetlen és kitartó, roppant erejű - lehetetlent nem ismerő - gigászi lényére. Nádasi Alfonz atyát szoros baráti, mélységes lelki és emberi kapcsolat fűzte Kodály Zoltánhoz. Élete végéig görög és latin szakos tanára maradt, mely által a legmagasabb fokig művelhette Mesterünk tudását, és ez tette lehetővé, hogy az antik klasszikus irodalmat eredeti nyelven olvashassa, újra és újra magába szívja. A bencés szerzetespap sorsa sok állomásán kísérte végig a már életében klasszikussá ért zeneszerzőt. (Sorsszerű állomásait viyázhatta: ő temette a Mester első feleségét, Emma asszonyt, s magát Kodályt is.) Egy régebbi visszaemlékezésében mondta, hogy Kodály Zoltán a legszűkszavúbb emberek közé tartozott. A lelkiatya bőven beleláthatott e zárt világba, melynek mély titkait magába rejtette, még a gyónási titoknál is szigorúbban zárta magába beavatottságát, hisz a szűkszavúság mögött érezhette, mélyén kitapogathatta a sokat jelentő szavak, szótagok mögötti jelentéstartalmat. Lényegig hatoló, s mégis túlzásokat kerülő puritán vallomása szemérmesen hozza hozzánk közel a Mértékek Mértékével élő Kodályt, aki szolgáló életével nemzetünk szentje lett. Zenei apostounk. Hatalmas fegyelemmel, pontossággal alkotta meg teljességre vitt világát! Ettől is érzem Nádasi Alfonz igaz vallomásait megvilágítóan jelentősnek! Kodály magáról és műveiről a tömör lényegen kívül alig szólt. Lelkiségét az akkori beszűkült szemléletű világ mégis gyanakodva fogadta, s az örök kérdésekkel sohasem előhozakodó Kodályt, sejtett hite és nemzetszeretete miatt mérsékelt lelkesedéssel fogadta az internacionális igyekezetéről jól ismert hivatalos világ... Ez a felfogás még ma sem a múlté... Épp ezért szükséges ma nagyjaink teljességét egyre jobban megismernünk! Lankadatlan szorgalmú klasszikus elődeinket ideje lenne ennek az önmagához hűtlenné vált ezredfordulós világunknak újratanulnia. A felelősséget egyre inkább áthárítható jelenünknek egyre időszerűbb lenne megszívlelnie épp a saját múltját utolsó leheletéig újratanuló Kodályunktól, hogy számára diákkori tanulmányainak híres mondása: a tévedni emberi dolog (errare humanum est) Seneca tévedése! Kodály szerint: ezt mi úgy mondjuk: mea culpa. De azt őszintén. Ma minden baklövést ezzel lepleznek. Micsoda felelőtlenség. Nem készül, és tele van hibával. Akkor azzal menekül, hogy tévedni emberi dolog. Bárcsak e lélekbe világító felismerések a mi benső jobbításunkat szolgálnák! (A fenti gondolatok a Mi mindenre emlékezett Kodály? című, hamarosan megjelenő könyv bevezetőjéből valók.) Szokolay Sándor |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
