|
A felvilágló fény üzeneteExsultet – A húsvéti öröménekA keresztény esti istentisztelet az őskeresztény korban rendszeresen a fények ünnepi meggyújtásával kezdődött: a ránk törő homályban felvilágló fény a liturgia erejével a világ sötétségében fényt adó Krisztust jelkéezi. Ha ez a lucernárium fontos része volt a napi vesperásnak, méltó volt, hogy liturgikusan még ünnepélyesebb és teológiailag még kifejtettebb módon indítsa a legszentebb éjszakának, húsvét vigíliájának megünneplését. A húsvéti gyertya az ókeresztény századokban még valóban a templom legkiemelkedőbb fényjele volt. Nemcsak azért, mert nem nyomták el világosságát a villanykörték, hanem méreteivel is uralkodott a templomtérben: az emeletnyi magas állványon álló, ölnyi vastagságú szövétnek (inkább fáklya, mint gyertya) hatalmas tűzcsóvája ahhoz a tűzoszlophoz hasonlított, mely Izraelt átvezette a Vörös-tengeren. A megáldását és meggyújtását végző diákonusnak talán egész éven át legmagasztosabb feladata volt elzengeni ennek a gyertyának a dicséretét, konszekrálni a gyertyát, és ezzel megkezdeni a húsvéti vigília ünneplését. Szent izgalom fogja el a diákonust a feladat előtt: a hívőkhöz fordul, s imádságos segítséget kér tőlük.
Most kérlek azért, kedves testvérek, titeket, Az Exsultet, a húsvéti örömének őskeresztény lelkiséget árasztó csodálatos szövegéről már sokan írtak, most annak csak néhány motívumát igyekszünk kiemelni. Kérem, az olvasó imádkozza el ismét és ismét az Exsultet szövegét, mert ami itt következik, csak gyenge kísérlet a közelítésre. A lényeg ugyanis nem a szövegmagyarázat, hanem az a szöveg, amelyet az egyház énekel.
Szent éjszaka Az ének nemcsak a gyertyának, hanem az éjszakának a dicséretét is hirdeti. Ennek a misztikus éjszakának kettős arculata van: a sötétség erőinek rettenetes erejét mutatja, s ugyanakkor látszólag szelíden és elrejtetten felragyog benne az a fény, amely győz a sötétség erői fölött. Ezen az éjszakán a fáraó tobzódik, Izrael száraz lábbal kel át a Vörös-tengeren. Pusztító angyal jár Egyiptom földjén, s a leölt Bárány vére árán menekülnek meg a kiválasztottak. Elégedetten alszik Kaifás és Pilátus: művük bevégezve, a Nyugalom napja után most már az ő nyugalmukat sem háborgatja a megfeszített Messiás. És ezen az éjszakán széttörve a halál bilincsét, Krisztus az alvilágból mint győztes tért vissza. A Krisztus-hívők a világ sötétségének közepette élnek, de ugyanez az éjszaka a Krisztus-hívőket a világ tévelygéseitől és a bűnök homályától elválasztván a kegyelemnek átadja, s a szentségbe kapcsolja őket. Ez mindenkivel megtörtént, amikor a keresztségben Krisztus halálába eltemetkezve vele együtt feltámadt, s mindenkivel megtörténik ezen az éjszakán, amikor a keresztségi kegyelem megújul benne. Éppen ezért ez az éjszaka fénylik, mint a nappal, s az éj világosság lesz majd nékem, mely gyönyörűséget áraszt!
A keresztség éjszakája Mert mit ért volna nekünk megszületnünk, ha a megváltás nem ér el minket! A keresztség éjszakájában a megváltás misztériuma működik. Ezért hallhatjuk, hogy ebből az éjszakából megszentelő erő árad, mely elűzi a bűnöket, lemossa a vétkeket, a bukottnak az ártatlanságot, s a szomorkodónak a vidámságot visszaadja, a gyűlölséget távol űzi, egyetértést közvetít, s a hatalmakat meghajlásra készti. A keresztség egy olyan új élet kezdete, mely egyben a keresztény erények győzelmét hozza a rajtunk kívül és szívünkön belül egyaránt működő sötét hatalmak fölött. A keresztségben azonban nemcsak az egyes ember megszentelődését, hanem az egész emberi nem szabadulását is ünnepeljük, azt hogy Isten atyai jósága így lehajlik hozzánk: hogy kiváltsa a szolgát, kiszolgáltatta saját Fiát érte. A megváltás és a keresztség éjszakáját együtt, egymásban ünnepeljük. Ezt jobban megérzi az egyszerű hívő is, ha templomainkban és szokásainkban egy jobb kor majd helyreállítja a keresztkút becsületét. A feltámadás éjszakája Az ősegyház még egységben látja és ünnepli a húsvéti misztérium egészét. Ahogy nagypéntek a feltámadásnak, úgy húsvét a megváltó halálnak is ünnepe. Hogy kiváltsd a szolgát, kiszolgáltattad saját Fiadat érte! Ó Ádámnak valóban szükséges vétke, mert Krisztus halála lett eltörlője annak. S mivel ez beata passio, boldogságszerző szenvedés (ahogy a római misekánon mondja), azért ebben a halálban benne rejlik az élet. A feltámadás mintegy a halál burkából pattan ki. Széttörve a halál bilincsét, Krisztus az alvilágból mint győztes tért vissza... Ó valóban boldog éjszaka, mely csak maga volt méltó tudni az időt és az órát, melyben Krisztus az alvilágból feltámadt! A gyertya dicsérete A húsvéti gyertya nemcsak világosság a templomban, mely legyőzi az éjnek árnyát, s nemcsak a Krisztusból áradó világosság (lumen Christi) jelképe, hanem az egyház esteli áldozata, melyet az egyház Isten nevének tiszteletére megszentel. Jó illatú áldozat ez, melyet szolgáinak keze által Istennek ajánl a szentséges egyház. Árnyékszerűen, de valami olyasmi történik itt, mint a misében: ahogy ott a kenyér és bor színében önmagát ajánlja fel az ember, úgy ajánlja fel most húsvéti lelkületét (és nagyböjti erőfeszítéseit) ebben a gyertyában. Ahogy ez az egyéni felajánlás csak az egyház közösségében érvényes, úgy ezt a fény- és illatáldozatot a szentséges egyház nyújtja Istennek. Ahogy a kenyeret és bort az Isten által megbízott és felszentelt szolgáló papság keze által ajánlja fel az egyház, úgy ennek a gyertyának felajánlását is az egyház és papjai szolgálata által teljesíti. Ahogy a kenyeret és bort Isten elfogadja, s benne önmagát nyújtja nekünk, úgy e gyertya is végül az ő viláosságát árasztja. Ahogy az átváltoztatott kenyér és bor Isten és ember közösségét hozta létre, melyben élek már, de nem én, hanem Krisztus él bennem, úgy ennek a gyertyának is fogyhatatlan fényben kell megmaradnia, hogy fénylő lángját találja égve a Hajnalcsillag, az a Hajnalcsillag (mely nem ami, hanem aki), aki nem ismer alkonyt, hanem az alvilágból viszszatérvén derűs fénnyel tündököl. A méhek dicsérete Az Exsultet óitáliai változataiban egy hosszú szakasz szól a gyertyához szolgáló viaszt adó méhek dicséretéről. Ez az itáliai dicsérő ének, mely Vergilius-idézetével a keresztény ókor csodálatos érettségét és egyetemességét idézi, egy rövid utalás formájában a mi Exsultetünkben is megtalálható:
És azért ezen a kiváltságos éjszakán, ó szent Atyánk, Világos, hogy a méhek királynője maga az egyház. Ahogy a sok szorgos méhecske munkájából az antik vélekedés szerint a méhkirálynő készít használható viaszt, úgy a keresztények szorgossága is csak úgy nyer értéket, ha királynőjük, az egyház mintegy beledolgozza munkájukat a maga felajánlásába, a maga gyertyájába. S egyes Exsultet-szövegek titkos tapintattal, szinte szemérmes tartózkodással még egy utalással gazdagítják a méh-hasonlatot. Az említett ókori vélekedések a méhkirálynőnek valamiféle szűzi termékenységet tulajdonítottak. Az egyház is ilyen szűzi termékenységgel szüli gyermekeit a keresztkútból, éppen ezen az éjszakán. És ha a húsvéti gyertya az egyházzal egyesült Krisztus is, akkor a méhkirálynő: egyúttal Szűz Mária, aki szűzen fogant, szűzen szült és szűz maradt.
A húsvéti örömben élő nép A keresztény közösség nem az elején, hanem a végén áll a misztériumnak. Nem belőlünk jön létre az egyház, hanem mi jövünk létre - mint keresztények - az egyház tevékenységéből. Az egyház közössége a Vörös-tengeren átjutottak közössége, a tűzoszlop által vezetetteké, a kegyelemnek átadottaké és a szentségbe bekapcsoltaké, a szolgaságból a Fiú által kiváltottaké, az önmagukat az egyház által Istennek átadottaké, azoké, akik lelkéek ajtaján megszentelő jelként ott van az igazi Bárány vére. Ezek azok, akiknek ez az éjszaka a vidámságot visszaadta, s így a húsvét örömébe beléphettek. Az Exsultet vége a nagy üdvtörténeti öszszefüggésekről visszafordítja tekintetét a földön élő egyházra. S mivel tudja, hogy a tényleges húsvéti örömben (mely éppúgy más, mint a világ öröme, ahogy Krisztus is saját békéjét adja, nem úgy, ahogy a világ adja), azok maradnak benne, akik nem vágyakoznak vissza Egyiptom húsosfazekai mellé, akik nem vágyakoznak vissza a világ tévelygéseibe és a bűnök homályába, hanem benne maradnak a szentségben, akik őrzik a Bárány vérének jelét - ezért amikor az Exsultet vége azt kéri, hogy Isten tartsa meg háza népét, a papságot, a híveket, a pápát és püspököt, itt egybegyűlt közösségünket a húsvét örömében, akkor tulajdonképpen azt kéri, hogy tartsa meg a húsvét titkában, tartsa meg szeretetének kedvezésében. * Az igazi liturgikus nevelés akkor kezdődik, amikor nem azokat a gondolatokat adjuk elő, melyek a liturgiáról eszünkbe jutnak, hanem magát a liturgiát tanítjuk. Megközelítéseink csak megközelítések. Amiből tényleg tanulunk, az maga az érintetlen liturgia. Ebben a pedagógiában kiemelkedő szerepe van a klasszikus liturgikus szövegeknek, melyekben az egyház felfogása jelenik meg, de nem magyarázat, hanem ünnepélyes, átgondolan megfogalmazott imádság formájában. Az Exsultet olyan szöveg, amely egy igazán a húsvéti misztérium szellemében megújuló hittantanításnak alapja lehetne. A magyarázatokkal segíteni lehet, de a lényeg az, hogy újból és újból hallgassuk, olvassuk, akár magunk is imádkozzuk, minden évben azon a szent éjszakán újból és újból megérintsen minket. Ha így lenne, nem kellene attól félnünk, hogy lassanként nem lehet tudni, mi is a kereszténység. A hamisítatlan kereszténység az, amit az egyház minden húsvétkor ebben a szent szövegben elénekel. Dobszay László |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
