|
Isten a rosszból is jót csinálÁprilis közepén úgy döntöttem, talán már nem lesz szükség hóláncra - kitettem a kocsiból, de nem biztos, hogy jól döntöttem. Mintha megbolondult volna a világ, az időjárás, az emberiség. Nekünk, magyaroknak kijutott a Tisza-szennyezés, majd a minden eddiginél nagyobb árvíz. A millenniumi ünnepből békeidőben is háború lett, újabb emberpróbáló küzdelem, mely emlékeztet bennünket arra, hogy a kereszténység kétezer és a magyar államiság ezeréves története is folyamatos küzdelem volt a hitért, a fennmaradásért, az utódokért, a keresztény és magyar örökségért. Isten azokat bünteti, akiket nagyon szeret - tartja a mondás, melynek eredetét nem ismerem, de bennünket, magyarokat úgy látszik, valóban nagyon szeret az Isten. De húsvét van, a kereszténység legnagyobb ünnepe, virágba borultak a fák, még az aszfalt törésein is megjelenik a fű - él a Föld, az általunk sebzett és fuldokló bolygó, s élünk, akik még élünk, bár túl sok a halottunk, és szörnyen fogyatkozunk. Csupa ellentmondás: az emberiség létszáma rohamosan nő, mi pedig Európában vészesen öregszünk, gyengülünk és butulunk. Nem tudunk mit kezdeni a szabadosságba fordult szabadsággal, a pénzalapú demokáciával, az egyén elidegenedésével, a család széthullásával, a keresztény hagyományok és szokások gyengülésével, az erőszakosan térítő szekták sátáni nagymestereivel. Nagy ünnep van, feltámadás. Rövid, földi életünk egyetlen valódi értelme, ígérete, reménysége. Egyetlen embernek sikerült eddig, Jézusnak, csakhogy ő Isten Fia volt. Vajon sikerül-e nekünk is? Így várjuk kétség s remény között a feltámadást, hogy Thomas Gray angol költőt idézzem a XVIII. század közepéről. Az egyszeriség és az öröklét között ingadozunk, hiszen el kell játszanunk földi szerepünket, végre kell hajtanunk földi küldetésünket, miközben tudván tudjuk, mindez csupán átmenet, illúzió - a valódi élet a feltámadás után következik, amikor színről színre látjuk meg Istent, a világot és egymást. Ez a világ, mely minket körülvesz, véges, mint mi magunk is. Véges, tehát rossz. Mert a belénk ültetett lélek a végtelenre, Istenre szomjazik. De Isten a rosszból is jót csinál, a végesből végtelent. És Krisztus velünk marad az idők végezetéig. Amikor mindnyájan együtt leszünk elevenek és holtak. Amikor romolhatatlan testben és derült lélekben feltámadunk. Amikor a múltból örök jelen lesz, és a vándor megpihen. Amikor az első emberpár köré sereglik sok milliárdnyi leszármazottja, s köszöntik Istent, amikor nem lesz több húsvét, mert megáll az idő. Szentmihályi Szabó Péter |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
