|
Meditáció testünkA középkor óta a feltámadás egyik szimbóluma a bábjából kikelő lepke. Ha elnézzük az emberi szem számára visszataszító hernyót, amint rágja a faleveleket, nehéz elhinnünk róla, hogy belőle Isten rendelése szerint gyönyörű pillangó válik. A hernyónak egy feladata van élete során: hogy testében minél több tápanyagot halmozzon föl. A bábozódást követően igen bonyolult biokémiai folyamatok lejátszódása után ezekből a tápanyagokból szintetizálódnak a lepke testének fehérjéi. A fehérjeszintézist és a többi csodálatos folyamatot a teremtő Isten a hernyó sejtjeiben, DNS-ében, örökítőanyagában kódolja. Amikor eltűnődünk mindennapi életünk hernyószerűen visszataszító eseményei fölött, a pusztító és gyilkos ember tettein, nehéz elképzelnünk, hogy Isten rendeléséből föltámadt testben részesülünk annak istenségében, aki kegyesen részese lett emberségünknek. Isten, aki megteremtett közreműködésed nélkül, nem fog üdvözíteni közreműködésed nélkül. Lepkét már mindenki látott, a feltámadott Krisztust csak kevesen. Persze először azok a kevesek se hittek benne, amíg nem tapintották sebeit. Miután az apostolok megbizonyosodtak róla, hogy nem érzéki csalódás áldozatai, már hittek a saját testük föltámadásában is. Nem féltek Krisztus örömhírét (evangéliumát) hirdetni, azt tették életük árán is. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet! - hallották Jézus szavait. Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek! Amikor látjuk embertársaink koporsóját - a hernyó báb-állapotára gondoljunk! A különbség is szembeszökő: a halott testének molekulái és atomjai belevesznek az anyaföldbe. Hogyan születhet a koporsóból föltámadott test? Biológusaink mai ismeretei szerint testünk minden atomja és molekulája életünk során hétévenként teljesen kicserélődik! Egy hetven évet megért ember testének alkotói tehát mintegy tízszer cserélődnek ki, és vesznek az anyaföldbe! Értelmetlen tehát azon gondolkoznunk, hogy testünk melyik atomja vagy molekulája éri meg a föltámadást: a koporóval a földbe temetett, vagy a már életünkben a földbe került, és ott megsemmisült molekulák. Isten az embert földből teremtette, és lelket lehelt bele. Az ember létének lényege: test és lélek együtt. Amikor a testet elhagyja a lélek, ez csak átmeneti állapot! Ha a rövid hernyó-életünk során elegendő romolhatatlan kincset gyűjtöttünk, Istennek gondja lesz rá, hogy az ő végtelen kegyelméből eljussunk a koporsó báb-állapotából a feltámadott test és lélek pillangó-életére. Ha az Istennek az oktalan hernyóra annyi gondja van, mennyivel több előtte az ember, amikor azt saját képére és hasonlatosságára teremtette! Ezekkel a gondolatokkal ünnepeljük a feltámadt Krisztust, aki megmutatta nekünk az utat - a halálból az életre. Odrobina Sándor |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
