|
„Maga vitte keresztjét...“
Vannak kiemelkedő, jeles helyek, ahonnan távlatok nyílnak. Ahol úgy érezzük: oltalmazón borul fölénk az égbolt. Ahol úgy érezzük: közel van az ég a földhöz. Ezeket a helyeket, csúcsokat szerte a világon ember alkotta keresztek jelzik. Jézus szenvedésének, halálának - a mi üdvösségünknek - a jele. Vannak életünknek sötét mélységei: amikor úgy érezzük, minden gondunkkal magunkra maradtunk - testi-lelki szenvedések, megoldhatatlannak tűnő helyzetek. Vannak életünknek kereszttel jelzett helyzetei - kereszttel, amelyet a mélyből senki más nem vihet föl helyettünk a magasra, a mi kálváriánk hegyére, csak mi magunk. Jézus meghalt értünk. Ez minden tragikus döbbenetével örömhír a mi számunkra. Értünk halt meg. S a Jézus módjára fölvonszolt, vállalt keresztünk, a mi szenvedésünk hegyén, a mi számunkra is közel van a földhöz az ég. Még akkor is, ha Jézussal együtt felkiáltunk fájdalmunkban: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el enem? Valahol olvasom: Ha egy szegény, összetákolt, elhagyott keresztet látsz, amelyről hiányzik az Úr teste..., el ne feledd, ez a kereszt a te kereszted: a mindennapi, dísztelen, rejtett és örömtelen kereszt, amely várja az áldozatot. És tegyük hozzá: amelynek Golgotáján találkozik számomra is a földdel az ég. Korzenszky Richárd |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
