ÁLMODIK A MÚLT

Árván, de nem egyedül

Nemrégiben Csíksomlyón jártam: nem először és nem utoljára. A híres kegytemplom mellett egy nagyméretű szobrot pillantottam meg: egész alakos, székely ruhás férfi állt ott egy magos talapzaton. Mivel számomra új volt, gondoltam, megnézem. De két lépés után rájöttem, hogy ez csakis Domokos Pál Péter lehet, akit ezután a csángó magyar testvéreink mindig köszönthetnek, amikor jönnek ide, a búcsúba. S itt két kezét kitárva az a férfi fogadja őket, aki fölfedezte, pontosabban újra fölfedezte ezt az árva magyar népet. Könyve, A moldvai magyarság eddig hat kiadást ért meg: először 1931-ben Erdélyben jelent meg ötszáz példányban, a szerző saját kiadásában.

Domokos Pál Péter saját ekhós szekerén "döcögött végig sáros moldvai utakon, faluról falura kereste-kutatta, hol vannak még magyarul tudó moldvai katolikusok". Talált is mintegy százezer magyart, akiknek sorsára szerette volna felhívni könyvével a figyelmet. (A történelem fintora, hogy amit írt, ma éppolyan aktuális, mint akkor.) Azért szólunk itt kiemelten róla, mert számolatlan sok népdalt és balladát gyűjtött, s azáltal feltárta és bemutatta a magyarság legrégibb, legősibb népdalait, amelyeket lelkiekben gazdagon, de - mondjuk ki - mérhetetlen és megalázó nagy szegénységben őriznek.

Arról, hogy kik is a moldvai magyarok, hogyan s mikor kerültek a Kárpátokon túlra, több elképzelés is van, és számos vita alapja. Mivel ez egy tanulmány feladata, itt erről nem szólok. De azért - időrendi sorrendet tartva - megemlítjük azokat a szerzőket, akik nélkül kevesebbet tudnánk a moldvai magyarokról: Zöld Péter, Gegő Elek, Petrás Incze János, Yrjö Wichmann, aki finn volt, Mikecs László, Lükő Gábor, Ballá Péter, Szabó T. Attila, a maiak közül a néprajzkutató Halász Péter, Tánczos Vilmos, Pozsony Ferenc, a bencés Jáki Teodóz, az író-költő Ferenczes István, a fotós Csoma Gergely és Ádám Gyula. E meglepően hosszú névsort még néhány jelentős névvel kell kiegészítenünk: a már említett Domokos Pál Péteren kívül Veress Sándor és Jagamas János, de főként Kallós Zoltán önfeláldozó munkája nélkül sokkal kevesebb moldvai magyar népdalt ismernénk, és kevesebbet tudnánk a csángó magyarokról.

Domokos Pál Péter több mint félezer oldalas, 2001-ben újra megjelent könyve hátsó borítójára az itt látható fénykép került. Amikor a fotó készült, emlékszem, órákig Csíksomlyóról beszélt, a feladatokról, a munkákról és arról, hogy ezt folytatni kellene valakinek. - Mi legyen, mi lesz? - mintha ezt kérdezné tőlem, tőlünk. A kérdés azóta is itt lebeg előttem, körülöttem, körülöttünk, hisz erre akkor is, most is nehéz feleletet adni. Meg azután ehhez sok ember igaza és bölcsessége is kell. Pontosabban: kellene.

(Domokos Pál Péter tizenöt éve, 1992. február 18-án halt meg.)

Móser Zoltán

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu