Uj Ember

2007.02.18
LXIII. évf. 7. (3053.)

Ingyenes
műsormelléklettel!

Főoldal
Címlap
A bíboros hercegprímás látogatása az Új Ember szerkesztőségében
"Közszereplők"-e az egyházi vezetők?
Veres András püspök fellebbez
A kopogtató elnök
Sólyom László Romániában
Haladás vagy halódás?
Lelkiség
Az ellenségszeretet "aranyfedezete"
Szentírás-magyarázat
Bennünk folyik az igazi harc
Homíliavázlat
A kenyértöréstől a szentmiséig (III. rész)
A kezdetek liturgiájának története
A hét szentjei
A hét liturgiája
C év
Katolikus szemmel
A török hódoltság óta nem volt ilyen egyetértés...
Igen a radarmentes Pécsre
Áldás lesz vagy átok?
A média jövője: a digitalizáció
Élő egyház
Jelekké lenni a világban
Húszéves a Nagycsaládosok Országos Egyesülete
Pünkösd a jelené
Lélekút a gyógyuláshoz...
Segítő szolgálat a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházban
Szent Erzsébet- szobor a betegek szolgálatára
Élő egyház
A kereszténység változó helyzete Latin-Amerikában
Fórum
KÖNYVESPOLCRA
Karl Rahnerről - világosan
Múltidéző
Az Olvasó írja
Köszönjük, Kaszap István!
Fórum
Lehet jövőjük az itt élő embereknek
Új épületbe költözött a katolikus óvoda Alsószentmártonban
Látható és láthatatlan magyar emlékhelyek Litvániában
Bekes Gáspár és Lékai László vilniusi emlékezete
Fórum
Öröklámpa, rubinkehely
Kétszáz éve született gróf Batthyány Lajos
"Megtenni mindent Krisztus országáért"
Negyven év Argentínában
Fórum
Róma - és a világegyház - "nemzetközi napilapja"
Beszélgetés a L´Osservatore Romano főszerkesztőjével
Egy vértanú sorsa - a jogtörténész szemével
Brenner János áldozatos élete és halála
Ifjúság
Iskola: második otthon?
Újabb felmérés a diákok körében: túlterheltségről, szabadidőről
Az öreg halász két tanácsa
Fiatalok ismerkedtek a szerzetesi életformával
Úton
az ifjúsági világtalálkozó keresztje
Kultúra
Filmszemle - együttérzéssel
Bábel
Nézőtér
Éjszakák
Tíz mondat a szökőkútról
Őszben, szélsodrásban
Szuromi Pál új kötete Dér Istvánról
Fórum
A szoba, mely megtetszett
A Szent Egyed közösség "egyszerű" választ ad
Sárospataktól Wartburg váráig
Szent Erzsébet nyomában itthon és külföldön (4.)
Mozaik
Feszület a frontvonalról
A Hadtörténeti Múzeum új kiállításáról
Szent Péter székfoglalása
AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY MÚZEUM KINCSEI
A polgári segítőkészség példája
Határon túliakat támogatnak a bencés jótékonysági bál bevételével
Árván, de nem egyedül
ÁLMODIK A MÚLT
Az év madara

 

Múltidéző

Emlékek a hőskorszakból (2.)

Kalász János tekintélyt parancsoló nagyságú íróasztala illett is egy részlegvezetőhöz. A kegyeit keresők "Janikám" elnevezéssel illették. Ferencvárosi származékként vasárnaponként a Fradi meccsein szurkolt, s hétfőnként megbeszéltük, melyik súlyos hiba okozta csapatunk végzetes vereségét. Ő intézte a többpéldányos terjesztést, tehát azt könyvelte, melyik plébániára hány példányt szállítson a posta, s hogy ezek ára rendben megérkezett-e. Ha nem, rendkívül udvarias levélben kérte az elmaradt összeg pótlását. Pontban délelőtt 10 órakor gondosan megterített asztalánál elköltötte tízóraiját, majd ebédig egy kulcscsomót dobált a mennyezetig, s a csörögve lehulló kulcsokat virtuóz ügyességgel kapta el. Remek emlékezőtehetsége okán bármelyik kérdésünkre azonnal válaszolt, hetente egyszer beszámolt a megjelent Új Emberről szerzett benyomásairól, amelyekben a bírálat szelleme volt az uralkodó. Nem kedvelte a szerkesztő "urakat" - az ő szájából az "úr" nagyon rosszul hangzott -, "nélkülünk nem tudnának mit kezdeni" - mondogatta. Ez persze fordítva is igaz volt. Erről azonban nem mertünk beszélni.

Magyar Kornélné, Emike az egyéni előfizetőkkel tartotta a kapcsolatot. Valóban kapcsolattartásról volt szó, mert az Új Embert ugyan feladtuk a fővárosi és vidéki előfizetőknek, a postavonalak is rendben elindultak, ám a lapok megérkezése körül mégis bajok voltak. Reklamáló levelek érkeztek, amelyekre elnézést kérve kellett válaszolni, ám a valóság keményebb megpróbáltatásokat is tartogatott: a budapesti előfizetők személyesen adtak hangot felháborodásuknak, amely néha komoly hangerővel történt. Emike általában mesteri beleérzéssel szerelte le őket, békét teremtve a háborgó szívekben. Napközben aggódva kereste a kapcsolatot három fiával, akik közül Magyar Kornél a rádió zenei szerkesztőjeként működik. Keresztnevét édesapja után kapta, aki zárás előtt érkezett, hogy hazakísérje feleségét. Csak akkor nem üldögélt a kiadóhivatal valamelyik ütött-kopott székén, ha a Forrai Miklós kormányozta Budapesti Kórusban próbált vagy fellépett.

A terjesztést később Keresztes Sándor vette kézbe. Számára ez komoly előrelépést jelentett a ranglétrán, eredetileg fűtőként nyert felvételt. Ő is a kereszténydemokratáktól érkezett, s üres perceiben - nem sok ilyen akadt, hiszen jó néhány gyermekét nevelte példásan, s a Szolidaritás Háziipari Szövetkezet működtetése is bőven adott feladatokat - nem mondott le a párt szervezéséről. Villanásnyi esély adódott erre az 1956-os forradalom napjaiban, amikor Mihelics Vid vezérletével és vezércikkével a párt hajdani lapjának folytatásaként a Hazánknak is megjelent egy száma. (Dagadó kebellel vehettem tudomásul, hogy a Kocsy Anikó szorgalmas munkájának köszönhetően megjelent Lüktető újságlapok 1956 című gyűjtemény tartalmazza egyik írásom részletét. Én ugyan inkább arra a hőstettemre emlékszem, amint két parasztpárti fiatalemberrel szemben megőriztem a párt számára kiutalt Mérleg utcai szoba szőnyegét.) A rendszerváltás idején Keresztes Sándor és Mateovics Tivadar szervezték újjá a pártot. Sándor bácsi ezután hazatértéig vatikáni nagykövetünk volt.

Mint már elmondtam, a kiadóhivatal egyik irányban a "gépterem" felé nyílt. Másik ajtaja egy ugyancsak sötét helyiségbe vezetett. Itt a szerkesztők fogadták vendégeiket és az alkalmi írókat. Közülük a legveszedelmesebbek díszes iniciálékat rajzoltak kézirataik első lapjára. Ezek a kéziratok semmi jót sem ígértek. A szobácskát kellemes illatok járták át, a fövő ebédek gőze. Az én időmben Rózsi néni, a tiszti kaszinó hajdani szakácsnője vezényelt a konyhában. Az ő főztje komoly hízókúrát jelentett, de hasonló volt a helyzet Lidvina nővér kosztjával is. Rózsi néniben egy őrmester természete éledt újra, a nővér viszont kedves és szelíd volt, mint a bárány.

Az ebédlő hosszú asztala mellett két turnusban folyt az ebédeltetés. Midőn elhangzott az "első asztal", majd a "második asztal" kiáltás, mindenki lelkesülten loholt az ebédlő irányába. Amikor a másodiknál ülhettem, ez már a belső körökbe fogadtatásomat jelentette. Én legalábbis így éreztem.

Rónay László

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu