A szoba, mely megtetszett

A Szent Egyed közösség "egyszerű" választ ad

Péntek este hat óra. Budapesten, a Váci utcai Szent Mihály-templomban fölhangzik az ének, majd egy férfi lép az ambóhoz, s Szent Pál korintusiakhoz írott leveléből olvas föl egy részletet. Majd néhány gondolatot fűz az elhangzottakhoz. Utána visszaül a padba, s a kis közösség tovább énekel. Fél hétkor már a templom előtt búcsúzkodnak a résztvevők. Szőke Péter azonban még hosszan beszélget - mint később nevezi őt - egyik barátjával. Szőke Péter jogász, a Külügyminisztériumban dolgozik, barátja szemmel láthatólag a belvárosi hajléktalanok közé tartozik.

A közösség tagjai betegeket és időseket látogatnak

A Szent Egyed közösség 1968-ban jött létre Rómában. Afrika sorsa kiemeltként szerepel az életükben. A templomi, szokásos péntek esti ima során is az afrikai AIDS-betegek javára gyűjtöttek.

Az assisi béketalálkozó, melyet a közösség szervez

A nyolcvanas évek elején a közösség megismerkedett egy Rómában tanuló mozambiki pappal, aki később püspök lett. Tőle hallottak arról, hogy Mozambikban az 1975-76-ban kivívott függetlenség után polgárháború tört ki, amely azóta is tart. A fiatal pap mesélt országa szenvedéseiről, s ennek hatására a közösség Olaszországból segélyszállítmányokat szervezett Mozambikba. Ez egészen a nyolcvanas évek végéig tartott. Közben a közösség több tagja elutazott az afrikai országba, megismerték az ottani, Moszkva-barát marxista kormányt, melynek vezetője Samora Machel; az egyházat ha nem is kegyetlenül, de üldözte a rendszer, amely azonban a keresztény segélyszállítmányokat jó néven vette. A karitászküldemények azonban sokszor nem jutottak célba a frontvonalakon keresztül. A legnagyobb problémát tehát nem is a szegénység, hanem a háború jelentette.

Samora Machel a nyolcvanas évek végén Rómában járt, s a Szent Egyed közösség közbenjárására fogadta őt a pápa. Oldódott a feszültség a rezsim és az egyház között, miközben a kormánnyal szemben álló gerillákat a dél-afrikai, akkor még fajüldöző hatalom és több nyugati kormány támogatta.

Amikor kiderült, hogy mindkét fél belefáradt már a háborúba, s 1989-ben két, az ottani Szent Egyed közösséghez tartozó fiatal a fegyveres harcok áldozata lett, a közösség úgy érezte, a segélyszállítmányoknál többet kellene tennie - megállítani a háborút. Kiderült, a szemben álló felek szívesen vennének egy mindenki számára elfogadható békeközvetítőt. Így kezdődtek meg, előbb titokban, a Szent Egyed közösség római központjában 1989-ben a tárgyalások, majd 1992. október 4-én ugyanott aláírták a békeszerződést. Ennek a gyümölcse volt, hogy Afrikában egymás után születtek közösségeik, s ma több ezer testvér él Guineában, Elefántcsontparton és másutt.

Mindezt Szőke Péter mondja el, aki évekig szolgált diplomatakánt az olasz fővárosban. Felesége, Klemencz Zsuzsa kiemeli: a közösség minden imádságán megemlékezik az afrikai szegénységről, az ottani AIDS-betegekről, s két éve, a szokásos imatalálkozók végén az afrikai AIDS-betegek javára, az ő gondozásukra gyűjtenek. "A látszólag nem túl nagy, de mégis hétről hétre összeadott pénzzel sokat segíthetünk."

Péter hozzáteszi: "Igaz, hogy Magyarországon is vannak AIDS-betegek, de egy idő óta nálunk már az AIDS nem feltétlenül gyógyíthatatlan. Afrikában azonban a legutóbbi időkig meg sem kísérelték az AIDS-betegek gyógyítását. Nagy igazságtalanságnak érezzük, hogy valakinek csak azért kell meghalnia, mert földrajzilag máshová született. Afrikai közösségeink igen szegény fiatalokból állnak, de hozzánk hasonlóan bennük is megszületett a felismerés: nem lehet valaki anynyira szegény, hogy valamilyen módon ne tudna segíteni egy nála is szegényebben."

Hogyan került a Szent Egyed Közösség Magyarországra? - kérdezem az áprilisban gyermeküket váró, s efölötti örömüket kisugárzó házaspárt.

Péter a következőket mondja: "1989-ben néhány római fiatal a közösségből Magyarországra érkezett, s egy héten át minden este imádságot tartottak a belvárosi templomban. Maguk köré gyűjtötték azokat a magyar fiatalokat, akiket korábban - például taizéi találkozókon - megismertek. Zsuzsa és én is akkor találkoztunk a közösséggel. Elmondták, hogy estéről estére közös imádságra gyűlnek össze, másrészt pedig az evangéliumból tanult barátsággal fordulnak, gyakorlati módon is, a szegények felé.

Akkor azt gondoltam, a kereszténységhez hozzátartozik ez: miért nem teszek valamit én is a szegényekért? S ennek a hiányérzetnek vagy felismerésnek a hatására csatlakoztam a közösséghez néhány társammal együtt."

A magyar fiatalok olasz barátaik révén jutottak el az Aga utcai nevelőotthonba. "Az ott élő gyerekekkel foglalkozásokat tartottunk, részt vettünk játékaikban is."

A közösség két alappillére látszólag egyszerű programon nyugszik: a közös imádságon és szentírásolvasáson, illetve a szegények segítésén és szolgálatán.

Budapest mellett Pécsett és Győrben működnek csoportjaik. "Igyekszünk a magunk kultúráját átadni másoknak, ami nem más, mint az evangélium megélése - mondja Péter. - Azt a hitet és reményt, hogy az evangéliumot minden élethelyzetben követni lehet. Olyan konkrét módon, hogy életünk a szegények közelében halad. Jézus útja is mindig a szegények, a betegek közelségében vezet."

S most érthető meg a templomi beszélgetés Péter és a hajléktalan fiatalember között: a közösség minden tagjának van legalább egy szegény barátja. Olyan valaki, aki társadalmi helyzetében, életviszonyait tekintve távol áll tőle, s aligha találkoznának egyébként. Hogy ezek a barátságok megszülessenek, a közösség tagjai tudatosan keresik a szegényeket. "Szociális otthonokban, krónikus kórházi osztályokon pedig rendszeresen felkeressük az idős, beteg embereket" - folytatja Péter.

A közösség fontosnak tartja, hogy a társadalom életében fölvetődő minden lényeges kérdésre keresztény választ adjanak. Ennek jegyében szeptembertől decemberig havonta előadásokat tartanak például a halálbüntetés eltörléséről, a vallások közötti párbeszéd fontosságáról, a karácsonyról mint a szegények ünnepéről, hiszen - fűzi hozzá Zsuzsa - "földi értelemben Jézus is szegényen született meg".

Szükségesnek tartják a kiengesztelődést az egyes népek, vallások és kultúrák között. "Vagy szűkebb pátriánkra tekintve a nemzedékek között is - veszi át a szót Péter. - "Egyre kevésbé természetes, a szociális otthonok tanúskodnak erről, hogy idősek és fiatalok együtt éljenek. Az életük vége felé járó emberek akkor kerülnek be olyan szállásra, ahol kevésbé fordítanak figyelmet rájuk, amikor a legnagyobb szükségük lenne gondoskodásra és gyengédségre."

A Szent Egyed közösségben szép számmal találkozunk tanárokkal, jogászokkal, orvosokkal, de szegény barátaikat és az időseket ugyancsak tagjaiknak tekintik. Az időseket, ha megoldható, elhozzák a közös imádságokra, vagy elviszik hozzájuk a liturgiát.

Amikor arról kérdezem a házaspárt, miért érezték szükségét annak, hogy részt vállaljanak a közösség alapításában és további életében, így vallanak erről: "Az egyház gazdag valóság. A teológusok különböző képekkel írják le az egyházat: Isten népe, anyaszentegyház. Ha a ťházŤ képnél maradunk: az egyházban számos szoba van, s amikor megmutatták nekünk azt a szobát, mely a Szent Egyed közösséget jelenti, nagyon megtetszett nekünk. Egy házban is akkor vagyunk otthon, ha azon belül valamelyik szobába igazán befészkeljük magunkat. Egy nemzetben, népben ugyancsak akkor vagyunk otthon, ha valamelyik városában bensőségesen érezzük magunkat, s ugyanígy Európában: ha valamelyik nemzetében hazatalálunk."

Valóban igaz: az evangélium meghívására mindig személyes, konkrét módon kell válaszolni.

A Szent Egyed közösség mindenkit hív az imádságra, mert, mint mondják, az imában tárul fel a közösség legautentikusabb képe. A kereszténység első és legfontosabb műve az imádság, minden más ebből következik.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu