Iskola: második otthon?

Újabb felmérés a diákok körében: túlterheltségről, szabadidőről

"Délibábos ötlet a bukásmentes, a házi feladatokat mellőző iskolatípus felvázolása, a tanulók nem létező általános túlterheltségére való hivatkozással." Tóth Istvánné, a Tanárképzők Szövetségének tagja summázott így, amikor legutóbbi kutatásairól kérdeztük. A Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskola adjunktusa mintegy másfél ezer diák véleményét elemezve-értékelve úgy látja: leginkább tananyag- és taneszköz-csökkentésre, pontos ismeretekre épülő készség- és képességfejlesztésre, a helyi adottságoknak megfelelő tantervek végigvitelére lenne szükség. Nem pedig a pedagógusokat kiskorúvá degradáló "intézkedésekre".

Nyolc éve tart az a folyamatos vizsgálódás, amely gyerekekre, iskolákra, pedagógusokra irányul. Már végzett pedagógusok, a tanítójelöltekkel közösen arra szerettek volna választ kapni, hogyan viszonyulnak a 8-14 évesek az iskolához, a tanuláshoz, a különböző tantárgyakhoz, valamint az őket tanítókhoz, de azt is feltérképezték, mivel töltik szabadidejüket a diákok.

- Az általunk vizsgált 8-10 éves gyerekek kilencven százaléka, a 10-12 évesek hetvenöt, a 12-14 évesek hetven százaléka körzeti iskolába jár, a többiek azonban választott iskolába. Látható, minél nagyobb a gyerek, annál jellemzőbb az iskolaválasztás. Az első váltás a 4. osztály után, a második a 6. osztálynál történik. A nagyobb életkorúak iskolaváltását nemcsak az igények befolyásolják. Tizenkét százalékuk valamilyen konfliktus után került másik iskolába. Széles a skála: lopás, verekedés, bukás, későn kiderült részképességzavar vagy éppen a rossz baráti körből való kiszakítás szándéka sarkallta tettre a szülőket.

Szeretik-e iskolájukat, osztályukat a gyerekek?

- Egyharmaduk igen, másik harmaduk elviseli, a többiek pedig nem szeretik osztályközösségüket. A gyerekek kimondottan riasztó tényezőként emelték ki a tanórákat zavarókat: rosszul nevelt, alkalmazkodni nem tudó, nem akaró, kihívó viselkedésű, rendzavaró társaikat. Elmondásuk, véleményük szerint ezek "kiidegelik" a pedagógusokat: közbeszólnak, dobálóznak, jönnek-mennek, dudorásznak, énekelnek, durva, vulgáris beszédükkel zavarják a tanítást.

S mindezt hagyja a pedagógus?

- Döbbenten hallgattuk, olvastuk, hogy a pedagógusok mennyire eszköztelenek velük szemben. Rájuk szólnak szépen, néha keményebben, megkérik őket, hogy üljenek le, figyeljenek, dolgozzanak, tegyék el a mobiltelefont, az egyéb tárgyakat. Megkérik a szülőket, hogy fáradjanak be az iskolába. Elbeszélgetnek a gyerekekkel négyszemközt és/vagy beküldik az igazgatóhoz. Beírnak az ellenőrzőjükbe. Mit tehet a többi gyerek, ha megveri, pénzét, értékeit elveszi, lökdösi, gúnyolja, kergeti a fentiekből egy-egy kisebb-nagyobb csoport? Elsősorban futnak, menekülnek. Szólnak a pedagógusoknak, a szülőknek. Néhányan szembeszállnak. Van, aki ezért tanul önvédelmi sportot, ezért választ valamilyen erősportot (ökölvívás, súlyemelés).

A pedagógus konfliktust kezel; beszélget, külön feladatot ad, stresszoldó játékokat próbál ki, relaxációs gyakorlatokat végeztet. A diákok egyébként meglepően jól informáltak e témakörben: hiperaktív, agresszív, valamilyen zavaros, figyelemzavaros - jellemezték őket.

A mosdatlan beszéd is - sajnos - általános a gyerekek körében. Hozza magával otthonról, eltanulja társaitól...

- Ez valóban így van. A durva, vulgáris beszéd sajnálatos módon nem számít elítélendőnek. A 10-14 évesek szerint így beszélnek a "sztárok" is, gyakran a tévében is; Győzike, Verebes István, Havas Henrik, Jáksó László, Csiszár Jenő, Váncsa István, a Heti Hetes, a "Mirigyek" - ezeket sorolták, és a Mónika- és Balázs-show-t is megemlítették.

S milyen a pedagógusokról kialakított kép? Melyek a "nemszeretem" tanárok jellemzői?

- Egyáltalán nem figyel rám, észre sem vesz, kivéve, ha rendetlenkedem, soha nem hallgat meg, legyint, megy tovább, a véleményemet ostobaságnak minősíti, azt mondja, ne keverjek már megint, idegesítik a kérdéseim, szerinte csak azért kérdezek, hogy őt zavarba hozzam, kizökkentsem, állandóan fáradt, letört, alig várja az óra végét, ötpercenként az óráját nézi, el lehet aludni az óráján, csak ül, olvassa a tankönyvet monoton hangon, fel se igen néz, minden semmiség miatt kiabál, sőt üvöltözik velünk, a kedvenceit soha nem bünteti, gúnyolódik, csúfolódik, utánozza, felemlegeti a hibáinkat, butának, ostobának nevez többedmagammal bennünket.

Hogy alakul a tanulásra fordított idő, s a szabadidő?

- A kisiskolások (6-10 évesek) tizenkét százaléka nagyon kevés szabadidővel rendelkezik; nyelvet tanul, lovagolni, teniszezni, úszni, tornára, zeneiskolába jár. Ennek csupán egy százaléka iskolai keretekben zajló szakkör, sportköri tevékenység, a többi iskolán kívüli. A tanulók öt százaléka iskolai keretekben felzárkóztató, fejlesztő foglalkozásokon vesz részt. Másiköt százalék szintén kreatív fejlesztő foglalkozásokra jár (zömmel hétvégén) iskolán kívüli műhelyekbe, csoportokba. A szervezett, fizetett órákon, foglalkozásokon részt vevő gyerekek gyakran ugyanannyi időt töltenek még tanulással, amennyit az iskolában, négy-öt órát.A számítógépes vagy nyelvóra után is van lecke, tanulnivaló. Ők napi nyolc-tíz órát is padban, tanulóasztal mellett töltenek el, de csupán egyharmaduk érzi úgy, hogy ő túlterhelt. A másik egyharmad mellette még sokat olvas is, a harmadik egyharmad tévé, videó, sport, számítógépes játék mellett kapcsolódik ki - nem szenvednek, nem panaszkodnak, szerintük így jó.

Hogyan töltik az időt a "kulcsos gyerekek"?

- Túl sok a céltalanul kóboroló, plázákban bámészkodó városi gyerek. "Csak úgy" lődörög. Egy része ügyel arra, hogy a szülő(k) előtt érjen haza, más része még erre sem figyel. Az ebből a két körből kikerülő kiskamaszok harminc százaléka félórányi időt tölt leckével, a többi kevesebbet. A nagyobb kamaszok fele, saját bevallása szerint, tizenöt percet vagy kevesebbet szán rá. Húsz százalékuk mondta azt, hogy van olyan nap, amikor egyáltalán nem tanul, legfeljebb az írásbelit másolja le.

Sajnálatos módon a leghátrányosabb helyzetű családok gyerekeinek van a legtöbb szabadon felhasználható szabadideje.

Az általános iskolások tizenöt-húsz százaléka azonban túlterhelt, még akkor is ha egyelőre nem érzi ezt, harmincöt-ötven százalékának terhelése teljesen átlagos. A gyerekeknek több mint fele nem szeret olvasni, egyharmada nem is tud - tehát tanulni sem tud.

Mégis át-átrugdossák őket egyik osztályból a másikba...

- Én nem engednék ki olvasni-írni nem tudó gyereket az iskolarendszerből. Sajnálatos tény, hogy érdemi erőfeszítés, tényleges tudás nélkül általános iskolai végzettséghez lehet jutni. A korszerű szabályozás szellemében a szinte automatikus továbbhaladással, az érdemjegy helyetti szöveges értékeléssel ez a tendencia pedig tovább erősödik.

Lőrincz Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu