Hogy a lélek lélegezhessék benne...

A veszprémi székesegyház felújításra szorul

A templom omlékony örökkévalóság. A kövek legörögnek, boltívek omlanak alá, gerendák hamvadnak el a tűzben, a templom mégis megmarad, mert legerősebb anyaga a legillékonyabból van: Isten jelenlétéből és az ember hitéből.

Vasárnap déli szentmise a Balaton-felvidéki kicsiny faluban. A távolabbi településen lakó fiatal plébános a nyár és az ősz fénybeli találkozásában bekíséri a templomajtó előtt várakozó szülőket és keresztszülőket, s ott a csecsemő, akit most fogad be a helyi - javarészt már Budapestről emberi lakhelyre menekülő - közösség. A kicsiny templom boltívén, oldalfalain törések futnak le. Akár össze is omolhatna, mióta a bakonyalji földrengés szétrázta a követ és a forrasztó meszet. De belülről széles-hatalmas tartóerő ívelődik: éppen most válik benne egy gyermek kereszténnyé.

Ahogyan esendő emberek vagyunk, esendő a templom külső képe is. Még ha a veszprémi egyházmegye székesegyháza is ez, melynek mélyén - alapjaiban - talán az ezerkétszáz esztendős dunántúli kereszténység nyomai lelhetők föl. Ezen a vasárnapon az érsekség első templomának javára gyűjtenek.

Beszprém - hiszen nevét a Zalavárban megtelepedett Pribina szláv fejedelem egyik vezéréről kapta, s lett a magyar nyelvnek-fülnek később Veszprém - régi időket idéz föl: amint a kutató elme és szem mind mélyebben hatol az időbe, azt az érzést kelti, mintha ott mindig templom, szent hely lett volna.

A Várhegy fennsíkjából kiugró sziklát Szent Benedek hegyének nevezték már jóval Szent István előtt, s ez azt jelzi, a bencés szerzetesek valamiképpen jelen voltak ezen a helyen a Római Birodalom kezdeti keresztény ideje és Géza, majd Szent István vállalt kereszténysége közti időben.

De más rom-nyomok is maradtak: elképzelhető, hogy az avarok és a görög kereszténység találkozásának köszönhető az ősi Szent György-szentély. Köveit a székesegyház altemplomának mélyén vélik fölfedezni a kutatók.

A veszprémi székesegyház mindenesetre Magyarország legrégibb székesegyházának alapjaira épült. A Várhegyen állt Sarolta (Géza felesége), majd Gizella királyné lakóhelye, s szemközt a bizánci származású Sarolta miatt telepedtek le a históriában veszprémvölgyi apácákként nevezett keleti, bazilita szerzetesnők.

A Szent Imre-legendában azt olvashatjuk, hogy Imre herceg az akkor már "ódon és felette megavult" templomban ajánlotta fel tisztaságát Istennek, s ugyancsak ez volt az a templom, melynek falai között Szent Metód prédikált.

A hagyomány szerint (bár az oklevelek alapján a kutatók eltérő nézeteket vallanak) a veszprémi püspökség Szent István első alapításai közé tartozott, s ennek éve 1001. A püspökség kezdetben hatalmas kiterjedésű: szinte az egész Dunántúlt magában foglalja, Visegrádtól egészen a Muraközig húzódik. A Megyer törzs, s az alávetett más törzsek szállásbirtokának határáig tart.

Első főpapja egy István nevű, nyugatról érkezett bencés szerzetes volt, de a második püspök már magyar volt. Az a Benéta, aki Szent Gellérttel együtt utazik a Kelen-hegyéig (a mai Gellért-hegyig), s túlélve a békítési szándékkal érkező Gellért püspök és másik két társa halálát, elsőként számol be a vértanúságról.

A harmadik főpásztor személye sem kevésbé érdekes. Bulcsú a horkának, a sámán főpapnak az unokája, mintegy jelezve az utat, hogy a magyarok ősi vallásukból egy-két nemzedéknyi idő alatt hogyan válhattak (ha nem is minden esetben ilyen természetes egyszerűséggel) kereszténnyé.

Az 1002-es pannonhalmi alapítólevél már említi a veszprémi Szent Mihály-székesegyházat. Gizella királyné építtette a háromhajós kora román, altemplommal ellátott bazilikát. Falai a környék vörös kövéből épültek, lapos famennyezete volt, s valószínűleg négy tornya.

Ebben a formájában nem maradt ránk. Többször elpusztult, s mindig újraépítették. 1241-ben a tatárok rombolták, harmincöt évvel később Csák Péter hadai perzselték fel. Ekkor pusztult el értékes berendezése. Az újjáépítés már gótikus íveket rajzolt az épületre, ám 1380-ban leégett a székesegyház, amit megnagyobbítva építettek újjá. S mintha csak fölmondanánk a magyar történelmet, 1551-ben a törökök lerombolták, és 1630-ig, majdnem száz évig romokban hevert. Ekkor egyszerű formában felújították. A tizennyolcadik század elején Eszterházi Imre püspök - hiszen már ebben a korban vagyunk - barokk stílusban állítja helyre, mígnem az első világháború előtt Hornig Károly bíboros püspök a fennmaradt iratok és ábrázolások alapján eredeti (eredeti?) formájában építteti át.

A Szent Mihály-székesegyház alapos felújításra szorul. Sok adomány gyűlt össze, de még mindig kevés. Ám ne gondoljuk, hogy a létező világok legrosszabbikában élünk, amikor elhomályosul a tudás: a templomnak élnie kell, hogy a lélek lélegezhessen benne.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu