|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Homíliavázlat Ki tartozik Jézushoz? Jézus körül megosztottak a kortársak, hallgatói, követői. Ma is -- miként a századok során - ő a történelem vízválasztója. "Aki nincs ellenünk, velünk van", mondja Jánosnak és a többi tanítványnak. Aki befogad egy gyermeket az ő nevében, őt fogadja be. Aki csak egy pohár vizet is ad inni Krisztus tanítványainak, nem marad jutalom nélkül. Ezek után felmerül a kérdés: ki is Jézus igazi követője, ki tartozik hozzá valóban? Az első apostolok csatlakoztak hozzá, mert senki nem beszélt úgy, mint ő, mert erő áradt ki személyiségéből. Gyenge hitű emberek voltak, botladozók, botránkozók, értetlenek, mert csak lassan fedezték fel, hogy kicsoda ő valójában. Végül - az árulás, a reményvesztettség és a "dezertálás" után - a Feltámadott erősíti meg őket, a Szentlélek adja nekik a biztonságot és az erőt, hogy aztán vérükkel is tanúskodjanak arról, akinél az örök élet igéi vannak, aki maga az igazság és az élet. Ma is megoszlanak az emberek Jézus Krisztus személye körül. Egyesek hisznek és áldozatok árán is követik őt, hűségesek hozzá (gondoljunk a kommunista évtizedekre). Mások talán hívők voltak, de a nehézségek, az üldöztetés idején elpártoltak: a félelem vagy az érdek, vagy más indokok ("zsarolás") révén a másik táborhoz csatlakoztak, gyáva árulók lettek - "ügynökök". De ne vessünk követ a gyengékre! Adjunk hálát azért, hogy mi a hűség kegyelmével együttműködtünk. Különben is: "nem mindaz, aki mondja: Uram, Uram", tartozik igazán Jézushoz, hanem aki megteszi az igazságot szeretetben. Az, aki a legkisebbekben is felismeri Jézust: "amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek", mondja az örök bíró. Végül fontos hozzáfűznünk: az ágostoni "két város", a Szent Ignác-i "két zászló" hasonlatot is lehet helytelenül értelmezni. Miként Jézus barátainak és ellenségeinek csoportjait mereven szembeállítani. Mert senki sem tökéletes követője Jézusnak, senkinek a hite nem teljes. Mindannyiunk szívén keresztül húzódik a jó és a rossz, az igazság és a hamisság, a hit és a hitetlenség határvonala. Ahogy régebben Ratzinger bíboros írta: a modern ember hite (igazában minden kor emberére is áll ez) megpróbált hit. Állandóan ki vagyunk téve a "világ", a környező szekularizmus kísértésének, meg aztán rosszra hajló természetünk cinkosságával is számolnunk kell. Ugyanakkor, akik nem hívőnek vallják magukat, akik önhibájukon kívül nem keresztények, de követik lelkiismeretük szavát, már Krisztushoz tartoznak, aki mindenkiért meghalt - amint a zsinat (Gaudium et spes - 22.) tanítja. A jóakaratú keresőket is "kísértheti" a hiteles keresztények hite. Soha nem ítélhetünk meg senkit; egyedül Isten lát a lelkekbe. De azért az objektív jót és rosszat, az igazságot és a hazugságot meg kell különböztetnünk (például a most sokat vitatott "ügynök"-históriában). Mert ha összemossuk az objektív jót és a rosszat, akkor nincs többé erkölcs, akkor üres szó lesz az evangélium. Jézus egyetlen Mesterünk, utunk és életünk. Kérjük a hozzá való hűség kegyelmét: add, hogy soha semmi el ne szakítson tőled! Szabó Ferenc SJ
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|