Hangot adni azoknak, akiknek nincs szavuk...

Beszélgetés Celestine Miglioréval, a Szentszék ENSZ-diplomatájával

Az utóbbi években az ENSZ szerepe alapvető átalakuláson ment át, és nemritkán súlyos kritikák érték működésének csekély hatékonysága miatt. Korunk kihívásaival szembesülve - mint a terrorizmus, a háborúk, a világ különböző térségei közötti egyenlőtlenségek - milyen válaszokat várhatunk a világszervezettől?

- A néhány hónapja elindított reform nem kívánja az ENSZ-et egyfajta szuperkormánnyá átalakítani, inkább újraértelmezi feladatait. Nem várhatók látványos változások, inkább a hatékonyság növekedését lehet remélni. A reform központi elve a "védelem kollektív felelőssége", egy lépés minden egyes állam elsődleges felelősségének megerősítésére saját népe védelmében és támogatásában. Ennek során erősödnie kell annak a felismerésnek, hogy az országok kölcsönösen függnek egymástól. Ezen kihívásokkal egyetlen ország sem, még a legerősebb sem tud egyedül megfelelő módon szembenézni.

Az ENSZ-ben a Szentszék küldetése az ember és az ember elidegeníthetetlen jogainak védelmezése - összhangban az evangéliumi tanítással. Ezen fáradozásainak köszönhetően a Szentszék általános elismerésnek örvend. A katolikus egyház képviselete milyen szerepet vállal a nemzetközi közösség szolgálatában, és milyen módon tudja érvényre juttatni kívánalmait?

- A Szentszék az ENSZ-ben megfigyelőként van jelen. Ez azt jelenti, hogy gyakorolja a tagok minden funkcióját, kivéve a szavazati jogot, valamint az intézményi és a közigazgatási ügyvitelben való részvételt. Hozzájárul olyan jelentős kérdés megvitatásához, mint a béke, a biztonság, a fejlődés, a környezetvédelem, a gyermekek, nők és idősek jogai, a szociális kérdések és az élethez való jogot érintő problémák; az információ, a kultúra és a vallások együttműködése a béke megteremtése érdekében. Közelről követi nyomon a különböző tárgyalásokat az említett és egyéb kérdésekben.

A jogilag kötelező erejű határozatok - még ha csak azokat az országokat kötelezik is, amelyek ratifikálják őket - a nemzetközi normatíva részeivé válnak, ezért is fontos a Szentszék részvétele az ENSZ munkájában. A diplomáciai zsargon "gyenge törvények"-nek nevezi ezeket a határozatokat, amelyeket azonban a világ minden parlamentjében igyekeznek figyelembe venni.

A Szentszéknek az ENSZ-ben való jelenléte mellett szól, hogy igyekszik "hangot adni azoknak, akiknek nincs szavuk". Számtalanszor előfordul, hogy a világ különböző részein élő katolikusok közül valaki ír a pápának, és beszámol neki háborús helyzetekről, éhínségről, az emberi jogok megsértéséről... Egyes esetekben elég a nevükben felszólalni, de gyakran abban kell segíteni nekik, hogy találkozhassanak valakivel, aki tehet valamit az érdekükben.

Az 1978-ban, az ENSZ-ben elhangzott beszédében II. János Pál pápa már szólt a világban kialakult helyzet súlyos ellentmondásairól, s egyúttal az ember "méltóság utáni szomjának" szószólója lett. A fejlődéshez, a békéhez, az oktatáshoz és az élethez való jog hangoztatásában a szentszéki diplomácia irányt mutat, és ösztönzést ad a közjó megvalósítására. A Szentszék munkája ugyanakkor nem korlátozódik csupán az egyszerű diplomáciai tevékenységre, hanem a távlatok megújítására tesz javaslatokat egy megújult humanizmus érdekében. Milyen eredményekkel járnak ezen a téren tett erőfeszítései?

- Az egyház üzenete iránt egyes országok több figyelmet tanúsítanak, mások kevesebbet. Az ENSZ-ben is észlelhető azonban az igény valamiféle közösen vállalható etikára, a megértés "közös nevezőjére", amely szükséges, ha el akarunk jutni a megértésre - enélkül aligha szabhatunk irányt a globalizációnak. Úgy látom, az egyházat vitapartnerként tartják számon. Hangja időnként kényelmetlen ugyan, de ebben a hiteles vezetők hiányával küzdő korban a pápa erkölcsi tekintélye elismertségnek örvend.

1990-ben II. János Pál pápa az akkori ENSZ-főtitkárhoz intézett levelében a család helyettesíthetetlen szerepéről szólva megállapította: a család "azon társadalmi erények első iskolája, amelyek a létezés és a társadalmi fejlődés alapvető princípiumai". Hogyan lehet a család természetes intézményét egy alapvetően ellenséges kulturális környezetben védelmezni?

- Az ENSZ-ben a családról alkotott felfogás a nyolcvanas évektől kezdve hajlik egy bizonyos kulturális irányzat, a túlsúlyban levő pozitivista jogi megközelítés és az egyén jogaira alapozott kizárólagos látásmód melletti elköteleződésre, amely olykor szélsőségekbe hajlik. Fontos, hogy az egyház - mint minden más a családokkal foglalkozó és a családok érdekében tevékenykedő szervezet - ezen a téren világos és körültekintő tudatossággal járjon el.

A berlini fal leomlását követő átmeneti optimizmus után idővel nyilvánvalóvá vált, hogy a világ újabb megosztottságok felé halad. Milyen feladatok és kihívások előtt áll az egyház a nemzetközi közösségben, ahol újabb - többek között nacionalista - ellentétek merülnek fel?

- Amikor XVI. Benedek pápa 2005 augusztusában muzulmán vezetőkkel találkozott Kölnben, megerősítette: a vallások feladata az, hogy megteremtsék, elősegítsék és támogassák a találkozók, a párbeszéd, a pluralizmus és a kulturális különbségek megértése kapcsán szükséges előfeltételeket. Ilyen előfeltétel az emberi személy méltósága. A minden egyes személyt megillető emberi méltóság előfeltétel, hiszen ez minden más szempontot vagy módszertani alapelvet, sőt még a nemzetközi jogot is megelőzi. Megtalálhatjuk ezt a világ majdnem minden vallásának közös "aranyszabályában". Jogi kifejeződése megtalálható a kölcsönösség alapelvében is. A közös örökség tudatát kell elmélyíteni a különböző vallások követőiben. Így remény lehet rá, hogy az említett "aranyszabály" áthassa a társadalmak életét, a politikai struktúrákat, és akkor majd a nemzetközi kapcsolatok alakulását meghatározó szabályokra is hatással lesznek.

Somogyi Viktória

Róma

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu