|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Szentírás-magyarázat Önmagunk elveszítése Évközi 26. vasárnap - Mk 9,38-13. 45.17-18 A mai evangéliumban Jézus tanácsokkal látja el tanítványait. A beszédhelyzet elején János beszámol arról, hogy olyan emberrel találkoztak, akit nem úgy ismernek, mint maguk közé tartozót, s akiben mégis Jézus erejét látják megnyilatkozni. Ezért felszólították: csatlakozzék hozzájuk, s mivel erre nem volt hajlandó, "akadályozták őt". Jézus az ellenkező véleményen van: "Ne tiltsátok meg neki!" A tiltást azután három "mert"-tel kezdődő mondat indokolja, amelyek táguló körökben egyre távolabb kerülnek a konkrét esettől. Az első mondat (39.) helyesbíti a tanítványok téves szemléletét. Nem az a kérdés: csatlakozik-e az illető a tanítványok köréhez, hanem: azzal, amit tesz, gyalázza-e Jézust, kétségbe vonja-e Jézus isteni hatalmát és küldetését? A második mondatban (40.) tágul a kör: Jézus úgy vállal közösséget övéivel ("aki nincs ellenünk, velünk van"), hogy az összetartozás nem válik zárt klikké, hanem megnyílik mindenki felé. Jézus ugyanis minden emberért jött. Ezért nemhogy eltűri, hanem egyenest elfogadja: az ő nevében nemcsak azok gyógyíthatnak, akik közvetlenül a háta mögött lépkednek, hanem azok is, akik talán sohasem találkoztak vele. Ők is az ő fénykörébe tartoznak, mert küldetésének javára vannak, és nem kárára. Majd a harmadik mondat példával szemlélteti az előbbit. Ha bárki segíteni fogja a tanítványokat Krisztusért - még ha csak "egy pohár vízzel" is -, érezni fogja előnyeit. A nyíltszívűség mások segítőkészségével találkozhat, s akkor ez nem csupán nekik esik jól, hanem az ismeretlen segítőtársak javára is szolgál, mert megkapják jutalmukat Istentől. Mivel az idegen ördögűző és a pohár vizet adó ember - akárcsak a tizenkettő közé állított kisgyermek (36.) - Jézus közösségébe tartozik, ezért a Mester kemény szavakkal figyelmezteti a tanítványokat. Ezek a "kívülállók", "kicsik", gyermekek, jelentéktelen és hátrányos helyzetű kisemberek, de magatartásukkal igent mondtak Jézus ügyére, "hisznek", és ezért az a tanítvány, aki gőgös, elutasító magatartásával "megbotránkoztatja" őket, Isten ítéletét vonja magára. Annál, ami rá vár, elviselhetőbb lenne, ha nyakába kötött malomkővel a tengerbe vetnék. Márk a "megbotránkoztat" kulcsszóval újabb kijelentéssort (43., 45., 47.) kapcsol az összefüggésbe. A háromtagú (kéz - láb - szem) sorozat e helyütt mindenféle bűnös kívánságot jelent, amelyek a rabbik szerint az emberi test különböző tagjaiban fészkelnek. Jézus jól ismerte ezeket a széltében-hosszában elterjedt képzeteket. Át is veszi őket, de képszerűségüket új tartalommal tölti meg. Jól tudja, a bűnös hajlamok a kéznél, lábnál, szemnél mélyebb rétegből türemkednek föl. "Belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség..., s az teszi tisztátalanná az embert" (7,21-23) - mondja két fejezettel korábban. Jézus szerint tehát halál lakik a szívünkben. Az öncsonkítás képi burkában viszont az életre való jutás, az Isten országába való bemenetel esélyét kínálja fel. Nem testünk tagjaitól kell megszabadulnunk, hanem tisztátalan bensőnktől. És ennek a szabadulásnak egyetlen módját ismeri: "Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki érettem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt" (8,35). Mert - paradox módon - akkor válhatunk szabaddá, nagylelkűvé, nyitottá, és lesz életünk, ha vállaljuk az öncsonkításnál is többet: önmagunk elveszítését. Sulyok Elemér
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|