Hangulatjelentés

Litván szobrász

A litván szobrászhoz dél körül érkezem meg, négy lengyel költőnő társaságában. Vilniustól harminc kilométerre lakik, egy apró településen, melynek határában egy folyócska kanyarog, a partján pedig öt tanúhegy áll, a földkéreg évmilliókkal ezelőtti felgyűrődésének köztéri emlékművei. Körben régi faházak, tornáccal és kerttel, lugassá összehajló bokrokkal, fácskákkal. Kerítés sehol, mert nincs ki ellen védeni a jogos tulajdont. Emberi léptékű, rendezett táj, tisztaság, nyugalom.

Henrikas Orakauskas, így hívják a mestert. Szikár testalkatú és magas, ahogy itt szinte minden férfi. Amolyan északi típus, ötvenes éveit tapossa, szakállértékűen borostás. A ház, amely az otthona, és amelyben a galériáját is berendezte, a kommunista időkben egy kolhoz irodája volt, majd kocsma működött benne, az igénytelenebbik fajtából. (Ez a váltás egyben azt is jelentette, hogy továbbra is a kolhoz vezetői üldögéltek naphosszat az épületben, és pohárral a kezükben pontosan ugyanazt csinálták, mint amit korábban.) Végül három évvel ezelőtt vásárolta meg a szobrász, aki alkalmas helyet keresett az alkotómunkához.

Tényleg gyönyörűen átalakította a gyászos múltú házat. Csalánteát iszunk, és sűrített tejből préselt, omlós vaníliával kínál. Először a galériáját nézzük meg. Ahogy belépek a tágas térbe, tekintetem azonnal egy pompás darabra, egy úgynevezett Chrystus frasobliwy szobrocskára esik. Állványra helyezve magaslik a szoba szívében. Az összes Krisztus-ábrázolás közül ez számomra a legbecsesebb. Magyarországon sajnos nem ismert, egyházművészetünk nem alkalmazza. Szomorkodó Krisztus, így fordítható magyarra az elnevezés (frasobliwosc = bánat), de akár szendergő Krisztusnak is mondhatnánk. Hiszen Krisztus itt egy fapadon ül, köpenyben, és enyhén félrebillent, töviskoronás fejét jobb tenyerére támasztja, August Rodin híres szobra, a Gondolkodó testtartásában. Szeme lehunyva, mintha csak szunyókálna, arcvonásai békések, nyugalmat árasztanak. A lengyel-magyar nagyszótár szenvedő Krisztusnak mondja, de ezzel semmiképpen sem értek egyet: e szobortípus arca nem a szenvedést hirdeti. Litvániában is általános ez az ábrázolás? - kérdezem az alkotót tolmácsolás útján, mert mindeddig úgy tudtam, hogy a szomorkodó Krisztus csak Lengyelországban (annak is elsősorban déli részén) ismert. Legalábbis lengyel földön minden templomban, de az utak mentén is láthatunk ilyen kegyszobrokat. Vendéglátónk azt feleli: Litvániában népszerű csak igazán.

A galéria után a műhely következik. Nagy csodálkozásomra a négy költőnőből hárman át sem lépik a küszöböt, semmi érdeklődést sem mutatnak - pedig egy szobrászműhely rendkívül érdekes terep, talán még a galériánál is izgalmasabb. Itt lehet tetten érni az alkotás szanaszét heverő, szemérmes titkait. Alaposan szemügyre veszem a tárgyakat. Ezek a forgácsok, lemezdarabok, csavarok, huzalok, rozsdás csövek, ez a tintaceruza, reszelő, benzines rongy, harapófogó, a polcokon sorakozó befőttesüvegek mindenféle rémes oldószerekkel és lötytyökkel, ezek a szálkák, ólomdarabok, lécek, torzók és töredékek: egy életmű széljegyzetei.

Néhány percig még társalgunk a ház előtt. A kerttel kapcsolatos terveiről beszél, de én végig a kezét figyelem, savaktól cserzett ujjbegyeit, lemoshatatlanul megfeketedett körmeit. A kezet figyelem, amely évtizedek óta alkot. Ismerek egy másik szobrászt, a lengyelországi Krosno városában - az ő kézfejét látom most viszont.

Amikor búcsúzáskor kezet fogunk: mintha egy satuba helyezném az ujjaimat.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu