"Beavathatom a közönséget a misztériumba..."

Vendégünk volt: Giuseppe Sabbatini

Giuseppe Sabbatini, a világ nagy operaházainak ünnepelt tenoristája a Művészetek Palotájában Verdi Traviatájának koncertszerű előadásán lépett fel. A hazánkban első alkalommal vendégszereplő énekest eddigi pályafutásáról és művészi célkitűzéseiről kérdeztük.

- Fiatalkoromtól kezdve érdekelt a zene, amelyet mindig komplex módon közelítettem meg. Még tanulmányaim elején elhatároztam, hogy karmester leszek, és ehhez nagyon sokat tanultam. Szüleimmel igen szűkösen éltünk, ezért kevés kilátással indultam neki az életnek. Művészi pályafutásom elején nagybőgősként játszottam zenekarban, és láttam, nem sok esélyem van arra, hogy karmesteri tevékenységemhez zenekart is találjak. Mivel megvoltak az adottságaim, elkezdtem énekelni tanulni. Álmomról azonban nem mondtam le, ha énekesi pályafutásomat befejeztem, dirigensként szeretnék tevékenykedni. Most is tanulok zeneszerzést, mivel sok helyen lépek fel, számos zenekarral és színházzal állok jó kapcsolatban. Segítségemre van, hogy rendszeresen éneklek a ma élő legkiemelkedőbb karmesterekkel, Levine-nal, Mehtával, Ozawával, Colin Davis-szel és az olasz tradíció méltó örökösével, Riccardo Mutival. Muti egész kivételes muzsikus, akivel különleges élményt jelent együtt zenélni. Két összetevője van művészetének, amit én is példaértékűnek tekintek: a művészi szabadság és a szigorúság. Hagyja az elképzeléseinket is érvényesülni, és ezeket beépíti koncepciójába, amely mindig összhangban van a zenemű szellemiségével.

Pályafutása kezdetén felléphetett Pavarotti jubileumi gálaestjén...

- Pavarottival felesége pesarói otthonában találkoztam, ahol meghallgatott és tanácsokat adott. Nemsokára meghívott jubileumi koncertjére, s természetesen örömmel tettem eleget a felkérésnek. Mindig őszintén csodáltam hibátlan énektechnikáját, kivételes virtuozitását.

A Traviatában most Rost Andreával mutatkozott be, akivel már sok alkalommal énekelt a világ vezető színpadain.

- Rost Andrea nagyon kedves pályatársam, akivel a Rigoletto és a Traviata előadásain léptem fel a milánói Scalában Riccardo Muti vezényletével, majd a bécsi operaházban alakítottuk a Lammermoori Lucia, illetve a Rómeó és Júlia szerelmespárját. Szívesen énekelek vele, mivel hangunk és egyéniségünk jól kiegészíti egymást. Művészi érzékenységünk, énektechnikánk, frazeálásunk, hangi dinamikánk használata is hasonló. Jó véleményem van más tehetséges magyar énekművészekről is, akikkel alkalmam volt találkozni. Komlósi Ildikóval Nápolyban a Donizetti Roberto Devereux-jében több felejthetetlen előadáson énekeltem. A fiatalok közül pedig ígéretes tehetség Keszei Bori, aki a bécsi operaházban a Werther Sophie-ját és Az álarcosbál Oscar apródját alakította.

Számtalan szerepet alakított már. Melyek a legkedvesebbek?

Azokat a szerepeket érzem a legközelebb magamhoz, amelyeknek mély mondanivalójuk van, és sorsuk megelevenítése során beavathatom a közönséget abba a misztériumba, ami minden igazi művészet feladata. Szeretném, ha olyan kérdésekről gondolkodnának el az emberek, mint az egyén felelőssége és kiszolgáltatottsága; az őszinte, tiszta szerelem és szeretet fontossága; a művész hivatása. Ezek az operák a világirodalom kiemelkedő alkotásaiból születtek, és valós emberi drámákat, konfliktusokat mutatnak be. Legteljesebben Werther személyiségével tudok azonosulni. Werther tisztalelkű fiatal költő, akit a kétségbeesés és az élet megpróbáltatásai a halálba kergetnek. A plátói szerelem olyan energiákat szabadít fel a művészben, amely az alkotáshoz is vezet. Goethe - és alteregója, Werther - lelki vívódását, amelyből a művészet megszületik, Massanet zenéje tökéletesen visszaadja. Hasonló problémákat vet fel a Hoffmann meséi címszerepe is. A művész magárahagyatottságáról szól ez a mű, arról, hogy a teljes kilátástalanságból születnek meg a maradandó műalkotások. Ez az opera arra is választ keres, mi a művészet helye az ember életében, és képes-e a művészet, a szellem, a lélek ereje legyőzni a sötétséget, a gonoszságot. Szeretném egyszer elénekelni Az operaház fantomját - Lloyd Webber rockoperájának főhősét. Összetett szerep, amely színészileg is nagy felkészültséget igényel. Azzal szembesít bennünket, mennyire másodlagosak a külső értékek, s hogy egyedül a belső szépség számít. Ez nemesíti meg a társadalomból kitaszítottat és emeli erkölcsileg a "tömegemberek" fölé.

Péterfi Nagy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu