Erkölcs-telenül?

Gondolatok a 37. Magyar Filmszemle után

Jelenet a Fehér tenyér című filmből

Az idei mustrán, amelyen a filmes szakma 2005-ös termését tekinthettük meg, öszszesen négyszáz filmet vetítettek, döntő többségüket tehát a tudományos-ismeretterjesztő, a dokumentum-, valamint a kísérleti és kisjátékfilmes kategóriákban mutatták be. Maradjunk most a tavaly készült huszonnégy játékfilm által megjelenített magyar filmes térkép nagy vonalakban történő "bejárásánál". A filmek egy részét a szemle előtt már bemutatták. Ezek a szórakoztató műfajba sorolhatók, és bevallottan arra törekednek, hogy többé-kevésbé tartalmasan szórakoztassák a mozinézők azon csoportjait, amelyek erre vágynak. E filmek arra is kísérletet tesznek, hogy megfelelő számú néző elé kerülve behozzák azt a nem kis összeget, amelyet a mű elkészítésébe fektettek. Hozzájuk sorakozott aztán még jó néhány most bemutatott alkotás, olyanok is, amelyek hasonló filmkészítői szándékból jöttek létre. A többség azonban a szerzői vagy alkotói filmnek nevezett játékfilmes csoportba sorolható. Az e filmekre vonatkozó formai és tartalmi döntések elsősorban nem a nézőszám, vagy a piaci profit mentén szervezik műalkotássá a mozgóképet. Jó esetben természetesen sokan kíváncsiak rájuk, és be is hozhatják a rájuk fordított összegeket, mégsem ezek a szempontok az elsődlegesek, hanem az, amit a rendező (mint szerző) meg kíván jeleníteni, ki akar fejezni munkájában.

A szemle előtt, a zsűri bemutatkozásakor Szász János rendező kifejtette, hogy azokat a filmeket szereti, amelyek megszólítják, de nem szereti azokat, amelyek erkölcsi tanítással próbálnak hatni rá. Való igaz, senki sem szereti, ha moralizálnak vele vagy körülötte. Mégis, a szemlével kapcsolatos kritikákat, élménybeszámolókat áttekintve ezen túl is érezhető valamiféle visszahőkölés az erkölcs szótól, ami filmes összefüggésben látszólag igazolja a Bécsi Egyetem Pasztorálteológiai Tanszéke szociológiai kutatásának eredményét, miszerint a szocialista utódállamok körében Magyarországon is igen alacsony a jó és a rossz problémájának a hitele, érvényessége, jelentősége, "relevanciája". Látszólag nálunk sem olyan fontos a jó és a rossz kérdése. Az erkölcs szó vélt vagy valós jelentése, jelentősége leginkább a "lepra" vagy a "bubópestis" szavak által megjelenített kategóriákba sorolható. A szemle díjai azonban a filmes szakma belső küszködéseit tükrözik. Miközben a társadalomkritikák az erkölcsi horizont elhomályosodásáról beszélnek, a magyar szemlék zsűrijei évek óta azzal a kérdéssel szembesülnek, mit lehet tenni azokkal a filmekkel, amelyekben az erkölcsi horizont úgy van jelen, ahogy a sugárzó nap a tiszta nyári égen. Dér András Kanyaron túlja, Hajdu Szabolcs korábbi filmje, a Tamara, Fliegauf Benedek szintén két évvel korábbi Dealere, Mispál Attila tavalyi alkotása, Afény ösvényei (és még sorolhatnánk), vagy épp (ismét!) Hajdu Szabolcs idei (szerintünk fődíjas) filmjének (Fehér tenyér) egyéb, különben fontos díjakkal történő (túl)kompenzálása épp azt mutatja, hogy nagyon is jelen van a filmesek között - a zsűrikben is - a látszólag "leprásított" erkölcsi horizont szempontja. Még akkor is, ha a "szakmai minőséget" és az "erkölcsi, világképi kérdéseket" sokan folyamatosan igyekeznek összeugrasztani egymással. (Mintha ezek két külön bolygón lakhatnának...) Amint azt már múlt heti írásomban is említettem: jót tenne végre egy ökumenikus díj alapítása - a szemlének, az alkotóknak, meg nekünk, nézőknek is, hogy tudjunk örülni annak, amikor akár színesben, akár feketén-fehéren "látja Isten, hogy állok a napon" (Pilinszky).

Lázár Kovács Ákos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu