A jogfejlődés zsákutcájában

A "második köztársaság" hatvanadik évfordulóján

Hazánk múlt századi története bővelkedett a köztársasági államformát jogszerűen deklaráló aktusokban. Első ízben 1918. november 16-án kiáltották ki a köztársaságot, amely tiszavirág-életű volt. Ezt monarchikus időszak követte - a király nélküli, kormányzó vezette királyság -, amelyet 1946. február 1-jétől felváltott az újabb, immár második köztársaság. Ennek az aktusnak a hatvanadik évfordulóján - az Országos Törvénytárban 1946. február 20-án jelent meg a jogforrás - tekintsük át a törvény rendelkezéseit.

A történelmi bel- és külpolitikai kényszerhelyzetben született - nevezzük azt alkotmánytörvény-jellegűnek vagy alkotmányos alaptörvénynek - jogszabály az államforma, az államfő és az emberi jogok szabályozásával azt igyekezett elkerülni, hogy a világ hazánkat Németország utolsó csatlósaként azonosítsa. Magyarország parlamentáris köztársaság lett, az államfői jogokat a köztársasági elnök a - közvetlen, általános, egyenlő és titkos választójog alapján megválasztott - Nemzetgyűlésnek felelős kormányon (minisztériumon) keresztül gyakorolta. Az elnök a harmincötödik életévet betöltött magyar állampolgárok közül kerülhetett ki, akinek választását jelölés előzte meg. Ha egy jelölt volt, akkor ő a jelen lévő nemzetgyűlési tagok kétharmad részének támogatásával közfelkiáltással elnökké volt választható. Az első köztársasági elnököt, Tildy Zoltánt így választotta meg a testület. Ő, majd 1948-tól utóda, Szakasits Árpád sem tudta kitölteni a négy éves hivatali idejét, mert 1950-ben titkos koncepciós perben életfogytiglanra ítélték. A megválasztott elnöknek esküt vagy fogadalmat kellett tennie, hivatali feladataihoz tartozott a miniszterelnök, majd annak előterjesztése alapján a miniszterek kinevezése, a törvények kihirdetése, a kegyelmezés és a Nemzetgyűlés által alapított érdemrendek adományozása.

A törvény biztosította a magyar nép számára a rendezett együttélést, a más nemzetekkel való békés együttműködést, az ember természetes és elidegeníthetetlen jogait. A személyes szabadságon kívül ilyennek tekintette az elnyomástól, a félelemtől és a nélkülözéstől mentes élethez, a gondolat- és a véleménynyilvánításhoz, a vallás szabad gyakorlásához, az egyesüléshez és a gyülekezéshez, a tulajdonhoz, a személyi biztonsághoz, a munkához és az emberhez méltó megélhetéshez, a szabad művelődéshez és az állam, illetve az önkormányzatok szabad irányításához való jogot. Garanciális szabályként iktatta be a törvényhozó, hogy ezektől a jogoktól senki sem fosztható meg törvényes eljárás nélkül.

A második köztársasági periódus néhány évig tartott, a köztársasági államforma nem élte meg a négyesztendős fennállását, a kommunista hatalomátvétel és a kialakuló diktatúra megpecsételte a sorsát. A pártállami rendszer sem volt örök életű, így 1989. október 23-án lehetőség nyílt az immár harmadik köztársaság ünnepélyes kikiáltására. Ez alkotmánymódosítással is járt, ami szükségessé tette, hogy a jogalkotó visszatérjen a törvényhozás korabeli alkotásához, abból merítsen. Így a negyvenévi jogfosztottság után a parlamentáris demokrácia és a jogállam kialakítása a szilárd fundamentum felhasználásával történt meg. Ezért nem véletlen, hogy a hatályos alkotmányunk előírásai között több olyan rendelkezést találunk, amelyet már a korábbi dokumentum is hasonlóan szabályozott. Tehát elmondhatjuk, hogy a magyar jogfejlődés - a szocialista zsákutca után - visszatalált a demokratikus jogfolytonosságnak arra a történelmi útjára, amely az egymáshoz szervesen kapcsolódó, az egymásra épülő jogi mozaikkövekből építkezik.

Bóka Zsolt

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu