Brown atya újra nyomoz

Hamarosan megjelenik a teljes sorozat

Hosszú évekkel ezelőtt eltűnt a szemünk elől, de hamarosan visszatér Sherlock Holmes, Hercule Poirot vagy épp Miss Marple méltó társa, az első ránézésre ugyan kissé idétlennek és gyámoltalannak tűnő, valójában viszont rendkívül éles elméjű s az emberi lélek titkait mélyen ismerő angol pap, Brown atya, aki minden elé kerülő bűnügy kusza szálait kibogozza. Gilbert Keith Chesterton nem csak egy újabb magándetektívvel ajándékozta meg az irodalmat a jeles páter személyében: humoros és lebilincselő novellái felnőtten meglelt keresztény hitének, világlátásának és optimizmusának is tükrei.

1911 és 1935 között született meg Chesterton halhatatlan detektívjének ötvenegy története. Ezek közül két sorozat - Brown atya titka, illetve Brown atya kételye címmel - sosem jelent meg magyar nyelven. Egészen mostanáig. Ugyanis az Új Ember gondozásában nemsokára napvilágot lát az összes novella öt kötete. Igazi felüdülés várható hát: friss levegőhöz juthatunk napjaink egyre öncélúbban brutális, sokszor szellemtelen bűnügyi történeteinek fullasztó sodrában. Olyan - mélyen emberi - történeteket olvashatunk, amelyek főhőse nemcsak nyomoz, "hanem egyre járja a maga útját, kezében az elnyűhetetlen esernyővel, s amerre csak elhalad, szeretettel figyeli az emberek jó részét, elfogadja a világot olyannak, amilyen, útitársául, de soha nem bírájaként".

Mindazok számára, akik nem ismerik vagy épp régóta hiányolják a "detektív pap" kalandjait, szeretettel ajánljuk ízelítőül a Brown atya botránya című novellát, amelyet folytatásokban közlünk az Új Ember hasábjain.

Szigeti

Gilbert Keith Chesterton

Brown atya botránya (1.)

A tisztesség úgy kívánja, hogy mielőtt belekezdenénk Brown atya kalandjainak elbeszélésébe, megemlítsük róla, hogy egy alkalommal kínos botrányba keveredett. Még mindig sokan vélik úgy, s valószínűleg hívei közt is akadnak ilyenek, hogy az ügyből kifolyólag folt esett a derék pap nevén. Mexikóban történt az eset, egy egzotikus és, mint később kiderült, meglehetősen kétes hírű út menti fogadóban, s némelyek szerint az atya ez alkalommal valami mélyen benne megbújó romantikus hajlandóságnak és az emberi gyarlóság iránti megértésnek engedve olyan akciókba sodródott, melyek megsértették az erkölcsi normákat. Az eset önmagában roppant hétköznapi történet, és az egész ügyben az eset hétköznapisága a legrejtélyesebb.

Trója pusztulását Szép Heléna előzte meg; ez a dicstelen történet Hypatia Potter szépségével kezdődik. Az amerikaiaknak megvan az a fantasztikus képességük, melyet az európaiak nem mindig értékelnek, hogy alulról építsenek fel intézményeket, mintegy az egyszerű állampolgárok kezdeményezése nyomán. Mint minden jó dolognak, ennek is megvan a maga előnye, például - amint azt többek között Mr. Wells is megállapította -, hogy az Amerikai Egyesült Államokban bárki népszerű intézménnyé válhat anélkül, hogy egyszersmind hivatalos intézmény volna. Még ha nem is egy filmsztárról van szó, nem is egy Gibson-girlről, ha egy ifjú hölgy szép és szellemes, igen könnyen válhat belőle koronázatlan királynő. Azon szerencsések, avagy szerencsétlenek közé, akik szépségük kisugárzásával a közvélemény figyelmének fókuszába kerültek, tartozott egy bizonyos Hypatia Hard is, akit a kezdet kezdetén a helyi lapok társasági rovatában halmoztak el ömlengő bókokkal, mígnem a dolog hamarosan odáig fajult, hogy valódi újságírók kezdték interjúkért ostromolni. Elbűvölő mosollyal nyilatkozott háborúról és békéről, hazaszeretetről, szesztilalomról, törzsfejlődésről és Bibliáról. E nyilatkozatok nyilvánvalóan távol estek népszerűsége valódi forrásától, e valódi forrást azonban nehéz lett volna megjelölni. Maga a szépség és egy gazdag apuka nem ritka jelenség ebben az országban, úgyhogy Hypatia Hardból valami rejtélyes vonzerő is sugározhatott, amely megbabonázta a sajtó könnyen elkalandozó tekintetét. Rajongói közül szinte senki sem látta testi valójában, vagy akár remélhette, hogy valaha is láthatja, olyan meg, aki bármiféle kézzelfogható hasznot húzhatott volna a papa vagyonából, biztosan egy sem akadt. Hypatia egyszerűen romantikus ideállá nőtt az emberek szemében, mítoszok istennőinek modern inkarnációjává, s e bűvereje folytán lett a főszereplője utóbb annak a botránnyá dagadt, viharos románcnak, amely sokak véleménye szerint olyannyira megtépázta Brown atya és mások jó hírét.

Az amerikai humor által könnyfacsaróként emlegetett társasági rovatvezetők egy szép napon, romantikus felindulással vagy néma belenyugvással kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy Hypatia házasságra lépett egy Potter nevű jóravaló és tiszteletre méltó üzletemberrel. Kezdték úgy érezni, hogy Mrs. Potterként kell immáron emlegetniük, de Potter maga nemigen tarthatott többre igényt, mint hogy Mrs. Potter férjeként szerepeljen a nyilvánosság előtt.

És akkor következett be a Nagy Botrány, mely Hypatia barátait és ellenségeit a legvérmesebb reményeiket is túlszárnyaló mértékben megdöbbentette. Neve összefonódott (micsoda kifejezés!) egy Mexikóban élő ismert irodalmi figuráéval, aki állampolgárságát tekintve amerikai volt, vérmes természetét illetően viszont nagyon is latin-amerikai. Sajnálatos módon az úriember bűnei vetekedtek a hölgy erényeivel, amennyiben ezek is, azok is egy jól megírt szerep belső logikájából fakadtak. A botrány hőse nem kisebb személyiség volt, mint a híres, avagy hírhedt költő, Rudel Romanes, aki széles körű népszerűségnek örvendett annál az egyszerű oknál fogva, hogy műveit a közkönyvtárak kitiltották, az erkölcsrendészet pedig elkoboztatta. Akárhogy is, Hypatia tiszta és gyengéd csillaga együttállásba került a költő üstökösével. Romanes üstököshöz volt ugyanis hasonlatos, lévén bozontos és heves; előbbi az arcképein, utóbbi a költészetében nyilvánult meg. És pusztító is volt: uszályát válásainak sorozata jelezte, melyben egyesek kiemelkedő szerelmi sikerének, mások sorozatos férji kudarcainak bizonyítékát látták. Hypatia nehéz helyzetbe került; ugyancsak megvan a hátulütője, ha valaki életének legintimebb eseményeit kénytelen a nagy nyilvánosság előtt bonyolítani, mintha áruházi kirakatban szürcsölgetné a teáját. Az interjúk kétes értelmű kinyilatkoztatásokat közöltek tőle a Szerelemről, mint az Önmegvalósítás Legmagasztosabb Formájáról. A könnyfacsarók céhe romantikus sajnálkozásának adott hangot, sőt egyesek merészen Maud Müllernek a költeményét idézték, amely szerint: "nincs búsabb szó a föld felett: ťLehetett volna, mégse lettŤ". Mr. Agar P. Rock pedig, akiben szent és kegyes gyűlölet lobogott a könnyfacsarók iránt, kijelentette, hogy ez esetben egyetért Bret Harte-nak a vershez fűzött kiegészítésével: "Még búsabb, s halljuk is hetente: ťMeglett, de bárcsak mégse lenne!Ť"

(Folytatjuk)

Fordította: Péter Ágnes

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu