"Dolgaim elől rejtegetlek"

Az Isten-kereső József Attila (13.)

József Attilát évtizedekig elsősorban ateista proletárköltőként állították elénk, és Istenhez fűződő kapcsolatának beható tanulmányozása máig várat magára. E hiánypótlás szellemében - a költő születésének századik évfordulója előtt tisztelegve - minden hónapban megismerkedhetünk József Attila egy-egy Isten-kereső versével, melyeket magyar költők felkérésünkre írt elemzései, vallomásai bontanak ki.

József Attila

Pap a templomban

Fejem forró, de büszke templom,

Nagy orgonája búgva zeng,

Sötét vér hull a kőre lent

Sötét oltárról, régi tempón.

Tömjének kába füstje leng

És nyöszörögve és sohajtón

Egy lélek sír a templomajtón

Bús éneket, istentelent.

Egy őrült festő rég-időbe

Arcképet festett - haja szőke -

Oltárképül a csonttemplomnak.

Előtte ott áll a Halál.

Nagy csönd lesz. És a vén, komor pap

Halkan, csudásan prédikál.

1922. okt.

"17 éves koromban írt költeményeimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam" - írja József AttilaCurriculum vitae-jében, önéletrajzában, s azt is megvallja, hogy "pubertáskori zavarok miatt" többször öngyilkosságot kísérelt meg. Költészetének "mélytudatában" a korai évek megpróbáltatásai, csalódásai jelen vannak, de megjegyzi: a "munkában szívós", és becsületesnek tartja magát. Egyénisége pontosan kirajzolódik verseiben: őszintesége, értékkeresése, a "magasabb rend" követése, amelyből sohasem hiányzik Isten. Sík Sándor, aki a költő szegedi egyetemi kudarca után felajánlotta segítségét (ismervén tehetségét), ekként szól József Attila Isten-élményéről: "...végighúzódik egész pályáján, nincsenek észrevehető komoly szünetei, árnyalataiban fejlődik ugyan, de csak az Istenhez való viszony változik, nem maga az Isten-kép."

Akár e gondolatsor nyomán is elindulhatunk visszafelé a költő életében, s jóllehet az intellektuális és érzelmi gazdagság: filozófia, vallás, szerelem, a világról való felfogása csak később kerül repertoárra igazán, az életrajzból is következtethető őszintesége teljesen költészetének tükrében ragyog fel - akárcsak a mindig gyermeki lendület, amely ugyanakkor "az élet sarkcsillagát nem találhatta meg mások segítségével". Magának kellett megharcolnia érte.

A harc korán kezdődött, s a született költő ösztönösségével nézett szembe az életkérdésekkel. Nem életkora, hanem zsenialitása vezette a század egyre bonyolultabb útvesztőiben; a még megörökölt konzervativizmussal és a modern lélek egzisztenciális kérdéseivel kellett szembenéznie, s a vallás nem hiányozhatott ezekből. "A görög-keleti vallásban nyugalmat nem lelt, csak papot" - írja magáról, és éppen felekezetisége nehezítette továbblépésében már tizennégy éves korában, amikor a kor szociális érzékenységű papja (Prohászka Ottokár kortársa) Giesswein Sándor beajánlotta a nyergesújfalui szaléziánusokhoz - középiskolába. "Itt csak két hetet töltöttem, hiszen görög keleti vagyok és nem katolikus" - írta. Innen került Makóra. "Nyugattá válása" idején publikálta azt a különösnek mondható verset, amelynek címe Pap a templomban.

A vers előzményeihez tartozik a Csöndes estéli zsoltár, amelyben "a csendes Istenhez simulás forrását" kereshetjük, "a nagy szomjas szeretetvágyat", akár a Tél című korai-nagy versében. A kötet, amelyben mindhárom költemény megjelent, a Szépség koldusa. Az évszám: 1922. Hónapokra osztva: a Zsoltár július-augusztusi, a másik kettő októberi. A pap lehet a költő maga, a templom - metaforikus összefüggésben - a költő "forró feje", s így a kettő a művészet abszolutizálása, amint Charles Baudelaire Fárosza. (A francia poétát József Attila már ismerte -, hatása korai verseiben tetten érhető.) A kettősség azonban fenntartható: az a szentély, amely a versben a fej - vagyis a fő, biblikus magyarázatot kaphat a Szent Pál-i levelek krisztológiai vonatkozásai alapján: Jézus szuverenitásának leírásakor az apostol e fogalom összetettségével "játszik". A héber ros és a görög kephalé ember, illetve állat fejét jelöli, de akkor is alkalmazzák, ha a bánat, az öröm, a gúny érzését írják le. Ugyanakkor metaforikus értelmű szóhasználatban jelöli mindazt, ami az élettelen dolgok közt valamiként első: egy épület homlokzata, egy út kezdete és így tovább. Hogy a költő mennyire ismerte a Bibliát, nem tudjuk, mindenesetre krisztusi öntudattal tudósít önmaga templomáról, ám érzi e templom dolgokon túli létét. "Egy lélek sír a templomajtón / Bús éneket, istentelent"- zárja a második versszakot, ami sejtetőn ugyancsak a páli (krisztusi) üzenetben lelhető lélek templomára is vonatkozhat. Az idézet Ady-hatás lenne? József Attila Ady-érdeklődésének ismeretében ez nem zárható ki. A baudelaire-i reminiszcencia ugyanakkor tovább kísért a szőke nő profán oltárkép motívumával, a nagybetűs Halál jelenlétével, a szinte dans macabre hangulattal. A "nagy csönd lesz" lélektani pillanatában végül a vén, komor pap arca jelenik meg, s Juhász Gyula-i békességgel Halkan, csudásan prédikál. Ez az érzelmi-hangulati összetettségében meglepő vers a szonett ellentétes sorpárhuzamokat szintetizáló (modern!) képességével tűnik ki - főként azután, hogy a korábbi Csöndes estéli zsoltár nyújtott soraiban ószövetségi paphoz hasonlóan fejezi ki alázatát a költő. Ami ott megvallás, a Pap a templomban zártan nyitott strófáiban már rituálé, amelyet kinek-kinek magának kell elvégeznie...

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu