Egy népszavazás hordaléka (22.)

A hazafiság

A megoldatlan vagy megoldhatatlannak látszó nemzetpolitikai kérdések időnként súlyos tehertételként nehezednek a magyar belpolitikára. Sorskérdéseink rendszerint izzó hangulatban kerülnek megvitatásra, és általában nagy érzelmi kitörésekkel járnak együtt. Ez történt a népszavazást megelőző és a rá következő hetekben is. Egy vita hevességét, egyúttal meddő voltát jelzi, ha a résztvevők érzelmi hozzáállása, az indulatoskodás háttérbe szorítja a józan megfontolásokat. A disputának beteges jelleget ad az olyan szituáció, amikor az egyik fél - mielőtt a másik egyáltalán megszólalt volna - elővágásként előre neheztel amiatt, hogy hazaszeretetének őszinteségét, komolyságát kérdőjeleznék meg. A védekezve támadás mint stratégiai módszer nem új a nap alatt, és a sértődöttség pózában tetszelegve, időnként groteszk, bohózatba illő pillanatokat produkál.

Valami ehhez hasonló zajlott le a parlamentben, 2004 novemberében, amikor Hiller István kikérte magának, hogy őt és pártját az ellenzék hazafiatlannak minősítse. Szavai arra emlékeztettek, amikor egyes szocialista honatyák a huszonhárommillió román elözönlésének emlegetése kapcsán méltatlankodtak: hazaszeretetüket nehogy bárki is kétségbe merje vonni! Mintha akkoriban egyes MSZP-vezetők nemzetszeretete képezte volna a vita tárgyát, nem pedig a státustörvény? Nem arról volt-e szó inkább, hogy az érintettek hazaszereteténél talán csak a hatalomszeretete volt nagyobb?

A "korszerű" és "korszerűtlen"

Ezt a "déjŕ vu" hangulatot érezhette át mindenki, amikor Gyurcsány Ferenc fejtegetését hallhatta a "korszerű hazafiságról". A miniszterelnök szavait a köteles tisztelettel kell mérlegelni még akkor is, ha ő mások szavaira időnként modortalansággal válaszol. Éppen ezért most pörös számat befogva, az ügy komolyságához illően teszem fel a kérdést: mit értsünk korszerű hazafiságon?

A fogalom értelmezése körüli első bizonytalanság részben abból fakad, hogy egyes kifejezések használatakor a jelző a jelzett szó értelmét szűkíti, abból elvesz, ahelyett, hogy hozzáadna. (Gondoljunk csak a korábban gyakorta használt szocialista hazafiságra...) Kétségtelen, hogy a korszerű hazafiságnak - a szocialista hazafisággal ellentétben - van értelme. A korszerű jelző használata viszont nem ad olyan többletet a hazafiságnak, amely a hazához való hűséget minőségileg magasabb szintre emelné. Azért nem, mert a korszerűség nem objektív kategória. Egy embernek a hazaszeretetét az olyan jelzők jellemzik és gazdagítják, mint tevékeny, áldozatos, önfeláldozó, önzetlen, nemhivalkodó, stb. Korunk értékválságát jelzi, hogy a jót, az igazat, a hitelest egyre inkább felváltja egy magasabb rendűnek vélt új kritérium, a korszerűség. Ez a "korszerű" értékelés nagyon ingoványos területre téved, mert nap mint nap jöhet valami még újabb, még korszerűbb, és a fogalom erodálódása, devalválódása megállíthatatlanná válik.

Egy adott cselekedet korszerűségét nem címkézéssel, hanem konkrétumok alapján kell megítélni. Esetünkben a kettős állampolgárság megadása nem lett volna maradi, retrográd intézkedés, hanem előremutató, nemzetközileg bevett gyakorlat alkalmazása. Aki a "korszerű" hazafiság témakörében szeretne elmélyedni, annak Széchenyi István következő gondolatát szeretném a figyelmébe ajánlani, azért, mert azt a jelen helyzetre vonatkoztatva - mutatis mutandis - igencsak időszerűnek, korszerűnek, megszívlelendőnek tartom:

Ha igaz, hogy egyedül az önmegismerés keserű gyümölcse által nyerheti el teljes egészségét az emberi lélek; s ha igaz, hogy egyedül ennek egészséges léte emelhet valamint embert, úgy nemzetet is valódi hivatásának fénykorára: akkor ürítsük ki a megismerésnek keserű serlegét fenékig és valljuk meg, hogy tán nincs ország e földön, hol annyira össze van zavarva a hazafiságnak magasztos eszméje a hazai nyelvvel...

A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi.

A hűség és a hűtlenség mezsgyéjén

A hazafisághoz hasonlóan az árulás, a haza- és nemzetárulás szavaknak is rendkívül erős érzelmi töltetük van. A hűség ellentétei. A hűség - az árulással ellentétben - erény, vagy legalábbis régebben az volt. A történelmi katasztrófák idején - minden állampolgártól megkövetelik a hűséget, de valójában mihez kell hűnek lennie? Az elveihez? Az államhoz? Az elöljáróihoz? Ismételten felidézhetjük a Kárpátalján élők esetét, akiknek a múlt században öt változó és ellentétes ideológiájú rezsimhez kellett hűnek lenniük, ami teljesen abszurd, skizofrén helyzetek sokaságát idézte elő.

Az abszurditás másik esete, amikor egyes országok alkotmányai az állampolgári hűségre vonatkozóan egymással nem harmonizáló kritériumokat írnak elő. Ilyen például a legújabb, 2003-ban elfogadott román alkotmány is. Lássuk, hogy egyes paragrafusai miként oltják ki egymást, és az abban foglaltak egy kisebbségi állampolgárt miért hoznak lehetetlen helyzetbe.

"Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam." (1. szakasz, /1/ pont.) (Összehasonlításként ak 2003-ban módosított francia alkotmányból - amely korábban modellként szolgált a román alkotmány elkészítői számára - lássuk az erre vonatkozó részt: "Franciaország oszthatatlan, laikus (világi), demokratikus és szociális (érzékenységű) köztársaság. Származástól, fajtól, vallástól függetlenül, mindenki számára biztosítja a jogegyenlőséget. Minden vallási hitet tiszteletben tart. Szervezetileg decentralizált."Látjuk tehát, hogy a nemzetállam kitalálója, Franciaország az alkotmányában többé már nem hangsúlyozza nemzetállami jellegét. Sokkal nagyvonalúbb és nyitottabb, mint Románia és a román alkotmány.)

Olvassuk csak tovább a román alkotmányt:

- "A nemzeti szuverenitás a román nép sajátja..." (2. szakasz, /1/ pont.)

"Az állam alapja a román nép egysége és állampolgárainak szolidaritása." (4. szakasz, /1/ pont.)

"Románia összes állampolgárainak közös és oszthatatlan hazája, fajtól, nemzetiségtől, etnikai eredettől, nyelvtől, vallástól, nemtől, véleménytől, politikai hovatartozástól, vagyontól vagy társadalmi eredettől függetlenül." (4. szakasz, /2/ pont.)

"Az állam elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megtartásához, fejlesztéséhez és kifejezéséhez." (6. szakasz /1/ pont.)

"A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitásának megtartását, fejlesztését és kifejezését célzó állami intézkedéseknek a többi román állampolgárhoz viszonyítva meg kell felelniük az egyenlőség és a megkülönböztetéstől való mentesség elveinek" (6. szakasz /2/ pont.)

- "Az ország iránti hűség szent." (54. szakasz, /1/ pont.)

Kérdések

Az iménti idézetek sok mindent bizonyítanak: elsősorban azt, hogy szakmailag nem koherens szöveggel van dolgunk, mert az alapfogalmak (például nép és állampolgár) egymásnak ellentmondóan használatosak. A szöveggel szembeni fenntartásokat és kifogásokat kérdések formájában érdemes megfogalmazni:

Románia miért ragaszkodik továbbra is a nemzetállami jellegéhez, amikor az ország lakosságának legalább 15 százaléka nem román származású?

A nemzeti szuverenitás miért csak a román nép (amelybe a nemzetiségek nem tartoznak bele) sajátja, és nem az összes állampolgáré?

A román alkotmány milyen kritériumok alapján tesz különbséget a román nép és a román állampolgár között?

Milyen hitele van annak a kitételnek, hogy Románia összes állampolgárának közös és oszthatatlan hazája, amikor a népet és az állampolgárt külön kategóriaként említi?

A kisebbségek esetében miért említi a "kisebbségekhez tartozó személyeket"? A román néphez tartozó személyekről miért nem beszél? Ez lenne az azonos bánásmód, a jogegyenlőség?

Amikor az alkotmányban a kisebbségek identitásának védelméről van szó, akkor az miért nem tartalmazza a pozitív diszkrimináció elvét?

Mit jelent az a kitétel, hogy "az ország iránti hűség szent"? Mik ennek a jogi vonatkozásai?

Arra most nincs mód, hogy részleteiben is elemezzük a rabulisztika összes eszközével kiagyalt paragrafusokat, de összességében elmondható, hogy az idézett kitételek nem a jogegyenlőséget, hanem ellenkezőleg, a kisebbségekkel szembeni diszkriminációt vannak hivatva burkolt formában szolgálni. Ilyen helyzetben egy kisebbségi ember mihez legyen hű: a román államhoz, az országhoz, a román néphez, az alkotmányhoz? Ezek a kételyek minden erdélyi magyarban felmerülhettek, amikor az új alkotmány mellett vagy ellene szavaztak.

(Folytatjuk.)

Fasang Árpád,

volt UNESCO-nagykövet

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu