A bűnbánat és a gyónás útján - az Eucharisztiáig

Szinódus utáni beszélgetés Erdő Péter bíborossal

A szinódusi atyák felszólalásait hallgatva hogyan rajzolódott ki Ön előtt a világegyház változatos lelkipásztori gyakorlata és az Eucharisztia iránti egységes hitvallása? Mennyire él a hívőkben világszerte az a meggyőződés, hogy az Eucharisztia az egyház életének forrása és csúcsa?

- A világegyház minden részében vallják és érzik a papok és a hívők, hogy az Eucharisztia egyházunk életének csúcsa és forrása. A II. vatikáni zsinatot követő liturgikus reform elevenebbé, közösségi hangulatúbbá tette a szentmiséket. Ennek a reformnak a további megélése és elmélyült hittel való gyakorlása fontos értéke egyházunk életének. Természetesen a szentmisében és az Eucharisztia vételének és tiszteletének gyakorlásában az idők során számos félreértés, felületesség, visszaélés is jelentkezett, melyek ma már némileg csökkenőben vannak. Az Eucharisztiába vetett hit tekintetében fontos hangsúlyozni, és mélyebben megérteni, hogy a szent színek alatt Krisztus reálisan jelen van, és ez a jelenlét nem hasonlítható Krisztus köztünk létének más formáihoz. Igaz, hogy a Szentírásban, a körülöttünk élő szegény emberekben, az imádkozó közösségekben, az élet számos helyzetében Krisztus ugyancsak itt van közöttünk, ám az eucharisztikus jelenlét minőségileg más jellegű.

A híradások szerint sok szó esett a paphiányról és az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz járulásáról. Ezekben a kérdésekben milyen javaslatok születtek?

- Ezekről a kérdésekről valóban szó esett, bár jelentőségük korántsem volt olyan központi, mint ahogyan egyes sajtóbeszámolókból gondolhatnánk. A paphiány főleg a harmadik világ egyes területein nyomasztó, ahol nagy földrajzi távolságban lévő, népes hívő közösségek hosszú ideig nélkülözni kénytelenek a szentmisét. Ilyenkor megbízott világi személy tart igeliturgiát számukra, néha áldoztatással egybekötve, néha anélkül. Mindenesetre fontos, hogy ezeket a liturgiákat a hívők ne tévesszék össze a szentmisével, és az őket vezető világiak saját fontosságuk tudatában ne mondják azt, hogy pap által végzett misére már nincs is szükség. Katolikus hagyományú vidékeken, európai környezetben, ahol az emberek könnyen tudnak átmenni más plébániákra is, különösen fontos, hogy kényelemszeretetből ne mondjanak le a szentmiséről. A hivatásgondozás kiemelkedő útja az Eucharisztia iránti imádat és szeretet növelése, hiszen ez az a magatartás, amelyben a fiatalok legjobban átérzik, hogy milyen nagy szüksége van az egyháznak és a világnak papokra, hiszen ők mutathatják be egyedül érvényesen a szentmisét.

A szentáldozáshoz járulás témakörében sok helyen felmerült a bűntudat hiánya, illetve a nyilvánosan, állapotszerűen súlyos bűnben kitartó emberek szentáldozáshoz járulása. Nem is csupán elvált és újraházasodott emberekről van szó itt, akiknek emberileg igen nehéz lenne helyzetükön változtatni, hanem a házasság nélküli együttélések nagy számával jelentkező lelkipásztori problémákról is. Mindezekben az esetekben a szinódus a lelkipásztori szeretet fontosságát hangsúlyozta, és azt is, hogy ezek az emberek nincsenek kizárva teljesen az egyházból, hogy a szentmisére, a szentségimádásra, a vallásos élet számos formájára az egyházi közösség szeretettel várja őket, de a szentáldozáshoz a megtérés, a bűnbánat és a szentgyónás nem könnyű útját is végig kell járnia az embernek, amikor ez szükséges. Itt tehát nem az egyház akaratán múló szigorúságról vagy megkötésről van szó, hanem a dolgok természetéből következő olyan követelményekről, amelyeket az egyháznak nincs lehetősége önhatalmúlag megváltoztatni. Hangsúlyozták a szinódusi atyák azt is, hogy egyáltalán nem szégyen úgy részt venni a szentmisén, hogy az ember nem áldozik. Bár a szentmise közösségi ünneplés, a szentáldozás nem a kollektív mozgás cselekménye, hanem minden egyes hívő ember legszemélyesebb találkozása Krisztussal, az egyház teljes lelki közösségében.

Több felszólaló hangsúlyozta az egyház teológiai fogalomalkotása és a hívők érzelmi beállítottsága közti feszültséget. A mai ember hajlamos a hitigazságokat is az érzelmein, a szívén keresztül megítélni. Hogyan lehet ezt a nyilvánvalóan téves, de korunkra annyira jellemző félreértést kezelni?

- A feszültség nem elsősorban az egyház által alkotott teológiai fogalmak és a hívők érzelmi beállítottsága között áll fenn, hanem - mint mindig, mióta világ a világ - vágyaink és az objektív valóság között. Sokszor tehát az Eucharisztia és más szentségek vagy kinyilatkoztatásból megismert tények és egyesek érzelmi konzumizmusa között látszik különbség. Bár nagyon fontos dolog - és erre a szinódus más összefüggésben ki is tért - , hogy a liturgikus ünneplés szép legyen, és ezzel is megragadja a résztvevőket, de mégsem abból áll a liturgia, hogy érzelmi igényeinknek megfelelő szolgáltatásokat veszünk igénybe, önmagunk szabta feltételek mellett. Ezzel a misztérium valósága és igazi, mélyebb vonzereje szorulna háttérbe. Többen hangsúlyozták, hogy a szentmisét nem foghatjuk fel puszta társadalmi eseménynek. Különösen figyelmet kell fordítani arra, hogy a nem katolikusok, nem keresztények, és a jó szándékú, érdeklődő emberek kellő tájékoztatást kapjanak arról, hogy mit jelent számunkra a hitben az Eucharisztia, és így ne élhessék meg udvariatlanságként vagy visszautasításként, hogy ők abban nem vehetnek részt. Ezért is javasolta a szinódus tájékoztató füzetek készítését hívők és nem hívők számára, hogy mindenki kellő információt kapjon arról, mi is történik a szentmisében.

Bíboros úr idehaza, a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus lezárásakor is hangsúlyozta, hogy azok járuljanak szentáldozáshoz, akiknek lelkiismeretét nem terheli súlyos bűn. Milyen javaslatokat tettek a szinódusi atyák a szentgyónás gyakorlatának megújítására?

- Az egyéni gyónást a szinódus rendkívül fontosnak tartotta. Különösen a papnevelésben kell hangsúlyozni, hogy a papok igazi kötelességüknek és egyik legszebb szolgálatuknak érezzék a gyóntatást. A viszonylag hosszú ideig tartó és rendszeres gyónási lehetőség biztosítása a szentgyónás gyakorlatának legfontosabb megújítója. Természetesen a hitoktatás során is nagy súlyt kell helyezni ennek a szentségnek a fontosságára, és az Eucharisztia vételének feltételeire.

A legtöbb szinódusi résztvevő legalább egyszer felszólalt. Ön kétszer is kifejthette álláspontját. Miről?

- Igazság szerint ötször volt alkalmam plenáris ülésen beszélni. Ebből egyszer a szinódus negyvenéves évfordulóját ünneplő ülésszak egyik felkért előadójaként negyvenperces előadásban mutathattam be a püspöki szinódus intézményének jogi arculatát és fejlődését. Egy másik alkalommal rendes, előzetesen írásban is benyújtott felszólalást tettem, elsősorban az Eucharisztia szent voltáról és az abból következő követelményekről és feladatokról. Kitértem arra is, hogy az Eucharisztia szent mivolta indokolja leginkább, hogy miért nyitja meg a benne résztvevőket különlegesen is a szegények és a rászorulók felé. Erre hoztam fel példákat a magyar egyház életéből is, például a szentmisék közben végzett gyűjtések eredményességéről a katasztrófa sújtotta emberek javára, vagy a hajléktalanok részvételéről a szentmiséken és a szentségimádásokon. További két felszólalásom az ülésnapokat záró szabad viták során hangzott el, egyszer pedig a zárónyilatkozat vitájában javasoltam egy szövegmódosítást. Természetesen a nyelvi csoportokban is szabad véleménycsere folyt. A szinódusi titkárság által kijelölt beosztás alapján a német csoport munkájában vettem részt.

Mennyire vált be a délutáni egyórás szabad viták napirendi pontja?

- A szabad viták lehetősége mindenkinek örömet okozott, és ezt meg is köszöntük a Szentatyának.

Melyek azok a konkrét lelkipásztori gyakorlatok, amelyeket egyházmegyéjében és püspökkari elnökként a magyarországi egyházmegyékben is szorgalmazni fog?

- A szinódus ülésének végeztével a munka még nem zárult le. Azt, hogy az elhangzottakból mi lesz hivatalos javaslat az egész egyház számára, a Szentatya dönti el. Az eddigi hatályos előírások és a szinódusi javaslatok alapján világos, hogy például az Eucharisztia őrzését a templomokban ékes, kiemelkedő, jól látható helyen kell megszervezni. Ma már nincs olyan ajánlás érvényben, amely szerint jobb lenne az Eucharisztiát külön kápolnában tartani. Plébániatemplomokban és székesegyházakban fontos az is, hogy az emberek napközben is kellő lehetőséget kapjanak arra, hogy a templomba betérve imádkozzanak az Oltáriszentség előtt. Bár ennek megoldása helyenként a rossz közbiztonság miatt nehéz lehet, komoly erőfeszítéseket kell tenni ebben az irányban. Egy másik fontos feladat a misztagógikus katekézis, vagyis a liturgiába, a misztériumokba bevezető hittani és lelki képzés és felkészítés. A szentmisében elhangzó keresztény tanítás témakörében, azt hiszem, a szinódus is bátorítást és ihletet adott, hogy legalább kiemelkedő szent időkben (advent, nagyböjt) katekézissorozatokat tartsunk a szentmise keretében vagy azzal összekapcsolva hitünk főbb igazságairól.

A szinóduson felvetett új szempontokat hogyan ismerik majd meg a papok és a hívek?

- A felszólalások kivonatait, az előadásokat, a vita előtti és utáni összefoglaló jelentést a Szentszék félhivatalos napilapja, az Osservatore Romano közölte, közzétették a szinódus üzenetét is az egész katolikus közösséghez. Egyéb szinódusi szövegek is hamarosan napvilágot látnak. Örömmel fogadnánk azt is, ha majd a Szentatya szinódus utáni apostoli buzdítást intézne az egyházhoz.

XVI. Benedek pápa vezetési stílusában felfedezett-e olyan új mozzanatokat, amelyek gazdagították a róla alkotott képet?

- Szentatyánk a szinódusi ülések többségén személyesen jelen volt. Az első napon elmélkedéssel vezette be a munkát. Két ízben szabad összefoglaló beszédet is intézett a jelenlévőkhöz. Különösen megragadó volt barátságos, közvetlen stílusa. Nagy élményt jelentett október 17-én a közös szentségimádás is, amelyet a Szentatya tartott a szinódus részvevőivel a Szent Péter-bazilikában. Ez vonzó tanúságtétel amellett, hogy ez a szinódus nem egy elméleti témáról szólt, hanem mindnyájunk szeretetét akarta kifejezni az Eucharisztiában jelen lévő Krisztus iránt.

Papp Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu