|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
Szentírás-magyarázat Nélkülözhetetlenül és észrevétlenül Évközi 31. vasárnap - Mt 23,1-12 Jézus azzal kezdi utolsó, összefüggő beszédét (Máté- evangélium 23. fejezete), hogy "az írástudók és a farizeusok Mózes székében ülnek", vagyis az ő tekintélyével gazdagodott, s az írástudók és a farizeusok legitim tanítói jogát jelenítette meg. Tevékenységük nélkülözhetetlen, hiszen amit mondanak, abban Isten akarata jut kifejezésre, amelyhez minden cselekedetnek igazodnia kell. Meglepő, amit ezután Jézus kijelent: a népnek és a tanítványoknak "mindent" meg kell tenniük és tartaniuk, amit tanítanak, jóllehet korábban (15,1-9) állást foglalt már az "ősök hagyományai" ellen, majd egyenest "vak vezetők"-nek titulálta őket (15,10-14). A mai evangéliumi szakaszban azt állítja magáról: ő az egyetlen tanító (23,8-10). A mondás második része fenntartást fogalmaz meg: tetteiket ne kövessétek, mert beszélnek, de nem aszerint cselekszenek. Utóbbi kifogást azután négy verssel (3-7) szemlélteti. Nehéz terheket raknak az emberek vállára, miközben "maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta". Ezzel szemben a "szelíd és alázatos szívű" Jézus (11,29) terhe könnyű (11,30). Feltűnést keresnek szélesre szabott imaszíjaikkal és megnagyobbított bojtjaikkal. Jézus viszont a hegyi beszédben (6,1-6.16-18) arról szól, hogy a feltűnés helyett az észrevétlenséget keresd: az alamizsnálkodásban ("ne kürtöltess magad előtt"), az imádságban ("zárd be az ajtót, és imádkozzál titokban"), a böjtben ("kend meg fejedet, és mosd meg arcodat..."). Végül szemükre veti: szeretnek sütkérezni a megtiszteltetés melegében, kedvelik a nyilvános tereket, a főhelyeket, vagy ha rabbinak szólítják őket. Jézus szerint azonban nem a társadalmi elismerés a legfőbb érték, hanem az, ami ennek "ellenpontja"; a "gyermekekkel" (18,1-5), a "szegényekkel" (5,3-12), a peremre szorultakkal (25,31-40) jelképezett "kicsinység". Perikópánkban jól kitapintható az evangélista művének két alapvető gondolata. Az egyiket úgy jellemezhetnénk: a tettek elsőbbséget élveznek a tanítással szemben (vö. 7,21-23: "Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram. Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát..." A másik ugyancsak lényeges gondolata a testvériség. Csupán egyvalaki van, Isten, akit minden tisztelet megillet az egyházban, s ennek a közösségnek minden egyes tagja megkülönböztetés nélkül testvér. És csupán egyvalaki van, akinek az egyház minden tanítást köszönhet, Krisztus, akinek követésével mindhalálig tanítványok maradunk. Nem azon van tehát a hangsúly, hogy az egyetlen Atyába és az egyetlen tanítóba, Krisztusba vetett hitünket mi módon fejezzük ki szavakkal, hanem azon, hogy ezt a hitet miként váltjuk cselekedetekre az élet hétköznapjaiban. Sulyok Elemér
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|