A forradalom lengyel arca

Lengyelországban máig sokan őrzik gyermek- és ifjúkorukból a kommunista diktatúrát megrengető és függetlenségéért harcoló Magyarország emlékét. 1956 októberében és novemberének elején számos lengyel városban tartottak szimpátiatüntetéseket. A varsói egyetemisták és főiskolások - különösen a Képzőművészeti Akadémia növendékei - az első perctől a magyar ügy mellé álltak. A főváros különböző pontjain köztéri pénzgyűjtést tartottak, a befolyt összegből gyógyszereket vásároltak, melyeket azután eljuttattak Budapestre. A varsói Magyar Intézet épületénél huszonnégy órás díszőrséget álltak, piros-fehér-zöld karszalaggal a kabátjukon. A Zycie Literackie (Irodalmi Élet) című hetilap leközölte Petőfi Sándor híres versét, amelynek ismétlődő sorai különösen időszerűek voltak: "Akasszátok föl a királyokat!" És éppen e verset, e dühvel teli kiáltást szavalták a diákok és a tiltakozók szerte Lengyelországban.

Azokban a napokban számtalan lengyel településen szerveztek véradást, s ennek emléke ma is elevenen él az emberekben. Ha hoszszabb időt töltünk Lengyelországban, lépten-nyomon megismerkedhetünk idősebb emberekkel, akik büszkén közlik, hogy 1956-ban ők maguk, vagy az ő szüleik is adtak vért. Felmerül persze az aggodalmas kérdés, ugyan mi történhetett az összegyűjtött vérrel, és egy lengyel író, a katowicei Feliks Netz visszaemlékezésében a következő választ kapjuk: "Vajon ez a vér eljutott-e valaha is Magyarországra? Vagy kiöntötték a csehszlovák határállomás vécéjébe? Gyötör a gondolat, hogy pontosan így történt."

Nem ez volt az egyetlen nemes szándék, amely Csehszlovákiában hiúsult meg... Egy varsói grafikus, Franciszek Starowieyski 1956 októberének legvégén készítette el Síró galamb című híres litográfiáját. Kézi eljárással mintegy százötven másolatot gyártott, amelyeket Varsó legkülönbözőbb pontjain ragasztott ki: a Síró galamb pillanatok alatt a magyar forradalom jelképe lett. A galamb Lengyelországban három okból is beszédes üzenet; a Szentlelket megjelenítő keresztény szimbólum, illetve a csőrében olajágat tartó békegalamb mellett különös tartalmat hordoz: egy közismert legenda szerint a Krakkó főterén nyüzsgő galambok valójában elvarázsolt lengyel vitézek. A hazánkért könnyező galambok kiplakátolása után Starowieyski Budapestre indult, hogy fegyverrel harcoljon a szabadságért - ám Csehszlovákiában egy rendőri igazoltatás során letartóztatták és visszatoloncolták. Alighanem a vértanúság koszorújától fosztották meg ezzel.

1956 történelmi őszén a lengyel írók és költők őszinte, tettekben is megnyilvánuló szolidaritással fordultak Budapest felé. Figyelemmel kísérték a harcokat, akárcsak a magyar szellemi élet ellenállását a vérbefojtott küzdelmek után. Legtöbbjük prózában és versekben is kifejezte együttérzését a szabadságharcunkkal. E tanúságtételek közül emelek ki most egyet, az 1998-ban elhunyt krakkói költő, az irodalmi Nobel-díj közelébe is eljutott Zbigniew Herbert költeményét. Érdekessége, hogy címét az akkori kommunista cenzúra törölte. Saját fordításomban közlöm:

Zbigniew Herbert

A magyarokhoz

Állunk a határon

kinyújtjuk kezünk

s a légből nagy kötelet

fonunk testvérek nektek

az elfúló sikolyból

a megfeszült öklökből

harang születik ám nyelve

nem kongat riadót

a sebzett kövek kérnek

a kipusztult víz kérlel

állunk a határon

állunk a határon

állunk az értelem

megszabta határon

és a tűzvészt szemléljük

és a halált csodáljuk

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu