|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Czigány György Tíz mondat a Genfi-tó fényeiről Száz éve alapította meg zongoratrióját három világhírű muzsikus: Cortot, Thibaud és Casals. A nyolcvanöt esztendős zongoraművésszel, Alfred Cortot-val még találkoztam otthonában, és elkészíthettem vele - mint hamar kiderült - élete utolsó rádióinterjúját. Ez 1962-ben történt, Lausanne-ban, közel a Genfi-tó fényeihez. Előzőleg Neuchâtelbe is kirándultunk, egy másik üde tó dombos partjaira: ott Friedrich Dürrenmatt beszélt nekünk a Hamletről, mely egyszerre dráma és komédia; mondván, egy szakácsnőnek jó bűnügyi történet, egy filozófusnak valami más, ám a modern színdarabnak is ilyennek kell lennie! Cortot pedig áhítatát osztotta meg velünk: emelt hangú francia mondatai a romantika legnagyobb európai és magyar muzsikusát jellemezték: Liszt Ferencet, aki költői zeneképekben örökítette meg ezt a tájat, tavak, havasok, erdők világát - Tell Vilmos tóparti kápolnáját és a genfi harangok hangulatát. Cortot pályafutása egyik legnagyobb eseményének nevezte azt a magyarországi hangversenyt, melyen először vezényelte a Faust-szimfóniát. Szobájában Liszt több arcképét őrizte: boldog vagyok (szólt meghatottan), hogy játszhattam Liszt csodálatos h-moll szonátáját, melynek eredeti kéziratát éppen most szereztem meg. "Egész pályám eszményképe volt Liszt: zsenialitásában, jóindulatában és tisztánlátásában." Cortot már élt, amikor Liszt Svájcban járt, de kilencévesen mégsem juthatott el a Mester hangversenyeire. Mégis tartalmat és erőt, példát Liszt élete és zenéje adott számára, minden törekvése az lett, amit Kundry így mond a Parsifálban: dienen, azaz szolgálni - hűséggel és áhítattal a nekünk adott tehetség törvényei szerint.
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|