Homíliavázlat

Otthonná lenni...

Gyermekkorunk gyönyörűséges játéka volt, amikor édesapánk vagy édesanyánk kitárt karral szaladt felénk, messziről kiáltva, hogy "ki szalad az én házamba", s mi kitárt karral, ujjongva, szinte röpültünk az "ő házukba", ők pedig a mi kis "házikónkba". Csak sokára eszméltem rá: ez a játék az üdvösség képe.

Nyilvánvaló, hogy amikor Jézus a mai evangéliumban házról beszél, ő sem kőből való épületre gondol, hanem a kitárt karra, a kitárt szívre, Isten atyai szívére. Arra a szívre, mely - hogyan is tudna másként - istenien szeret, önmagát kiüresítve adja oda mindenét: egyetlen kincsét (Mt 6,21; 13,44), Fiát. Az Atyának a Fiú az élete, gyönyörűsége, szeretete, szeretetének Szava. A Fiúnak pedig az Atya az élete, az Atya szeretete az öröme. És ő, a Fiú által lesz nyilvánvalóvá, hogy nincs más igazság, mint a "szeretet az Isten" (1Jn 4,16) igazsága, az Atya szeretetének az igazsága. És ő az, aki által ez az igazság megismerhetővé lesz, mert szüntelenül úton van felénk, jön, siet kitárt karral, ahogy Petőfi írta édesanyjáról: "Röpült felém anyám..." És ez azért tartozik ide, mert a megtestesülés titka által, minden - szeretetből, tiszta szerelemből - kitáruló kar, kinyíló szív az atyai ház anyai, jegyesi befogadó szeretetének a szentsége, képe és valósága (Iz 62,5).

Az Atya - Fia által - a végsőkig megy el a szeretetében (Jn 13,1). A kereszt kifeszítettségében nemcsak hogy létünk legteljesebb kiszolgáltatottságában ölel minket magához (Jn 12,27. 32-33; 14,3), hanem árvaságunkban, ellenségvoltunkban is (Rom 5,10). Izaiás jövendölése teljesül: kitártam kezemet egész nap a hitetlen és ellenszegülő nép felé (Róm 10,21; Iz 65,2).

Akik hittel, bűnbánó bizalommal elfogadják ezt a kitárt kart, akik a szeretetre szeretettel válaszolnak, sőt, az Isten atyai szeretetére válaszolva a Magasságbeli fiaiként az ellenség, a visszafizetni képtelenek felé is kitárják kezüket (Lk 6,27-36), azokat felette nagy megtiszteltetés éri (Jn 12,26), nemcsak befogadottak az atyai házba, de befogadók is: "Mindaz, aki szeret engem és megtartja szavamat, Atyám is szeretni fogja, mi pedig hozzá megyünk, és nála otthonunk lesz" (Jn 14,23).

A világ - még ha kacsalábon forgó körülmények között élünk is - nem tud otthonunkká lenni. Az akkor is csak legföljebb egy jól felszerelt árvaház lesz, de hát a jómódú árva is csak árva, otthontalan. E világban azok tudnak otthonná lenni, akik otthon vannak az Atya, a Fiú szeretetében, s akikben ez a szeretet, a szeretet Szentlelke otthon van. Ezt az otthonosságot érezték meg milliók II. János Pál pápa kitárt szívében, ölelésre tárt karjában. Erre vágynak a világ szeretetínséges proletárjai, árvái, erre az egyesítő, otthont adó szívre!

Zatykó László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu