|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Mindszenty-zarándoklat Esztergomba Róma döntésére várva a boldoggá avatás ügyében Mindszenty József bíboros, hercegprímás halálának harmincadik évfordulóján, április 30-án az Esztergom- budapesti Főegyházmegye országos zarándoklatot szervez az esztergomi bazilikába. Idén ünnepeljük a bíboros érseki kinevezésének hatvanadik és pappá szentelésének kilencvenedik évfordulóját is. Az utóbbi években jelentősen előrehaladt a bíboros boldoggáavatási eljárásának magyarországi fázisa. "Időközben »befutott« egy csoda is" - nyilatkozta lapunknak Szőke János szalézi szerzetes, a boldoggáavatási eljárás hazai képviselője (viceposztulátora). 1975-ben, a hercegprímás temetése napján Mariazellben a hívek részéről már felmerült a boldoggá avatás gondolata. Az egyházi előírások szerint azonban még öt esztendőt kellett várni, de nyilvánosan még akkor sem indíthattuk el az eljárást. Az akkori politikai körülmények miatt csak a tanúk kihallgatását kezdhettük meg - mondta Szőke János atya. A tanúk esküjükkel hitelesítették vallomásaikat, amelyeket letétbe helyeztünk az illetékes egyházi hatóságnál. A rendszerváltás után, 1994. március 19-én hivatalosan is megindult a boldoggáavatási eljárás, ez ügyben megalakult az egyházmegyei bíróság, a még hártralévő tanúkat kihallgattuk és az aktáikat eljuttatuk további tanulmányozásra Rómába. Időközben "befutott" egy csoda is - tette hozzá Szőke atya. A bíboros közbenjárására történt csodás gyógyulás körülményeit kivizsgáltuk, és a szükséges dokumentumokat Rómába küldtük. A későbbiekben a boldoggá avatáshoz szükséges, az erények hősies gyakorlását igazoló kiegészítő adatokat is beszereztük, többek közt a bíborosról szóló feljegyezéseket az amerikai követségen eltöltött időkből. A magunk részéről megtettünk mindent, várjuk a Szenttéavatási Kongregáció vizsgálatának eredményét és a pápai döntést - mondta a viceposztulátor. kl (Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a zarándoklat alkalmával április 30-án délelőtt 10.30 órakor szentmisét mutat be az esztergomi bazilikában, a hercegprímás sírja fölött. Szentbeszédet mond Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.)
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|