A Hosszú fehér felhő földje

Új-Zéland különleges világa

Aotearoa, a Hosszú fehér felhő földje - így nevezik az őslakosok, a maorik a mindig felhős Új-Zélandot. Azt is mondják rá, az ellentétek országa. Az óceán és a tűz találkozásából jött létre ez a vulkanikus szigetegyüttes, és nincs még egy darabja a földnek, ahol ilyen kis területen ilyen sokféle természeti képződménynyel találkoznánk, örök hóval borított hegyekkel és mediterrán termőföldekkel, fortyogó gejzírekkel és mozdulatlan sivataggal.

Új-Zéland nemzeti madara, a kivi

Az ott élő emberek is hordoznak valamit ebből a kettősségből. Egyszerre európaiak és egyediek, őriznek egy kicsit a gyarmati idők ötórai teáinak hangulatából, mégis öntudatos polgárai modern, alig több mint kétszáz éves országuknak.

Mindig felhős Aotearoa (fotó: Kácser)

A kétszázhetvenezer négyzetkilométer területű Új-Zélandnak még mindig az angol uralkodó az államfője, ő nevezi ki kormányzóját. Ezentúl természetesen már Angliától függetlenül működik az ország, sőt nemrég jelentette be parlamentjük, hogy teljesen önállósítani kívánják magukat.

A milleniumi park a magyar kapuval (fotó: Beckné)

Az új-zélandiak - akik magukat kiviknek nevezik, országuk jellegzetes madara után - szeretik a szabadságot; az égbe nyúló hegyeiket, a tágas legelőket, az óceánt. A világon elsőként adtak szavazati jogot a nőknek, és mezítláb járnak az utcákon. Ugyanakkor befogadó és elfogadó nép is, még nem felejtették el, hogy bevándorlók leszármazottai, hogy megvásárolták a maoriktól az otthonukat. De maguk az őslakosok is csak körülbelül ezer évvel ezelőtt érkeztek Polinéziába hajóikkal a Dél-Amerika partjainál lévő szigetekről.

A még ma is lakott pionír-házak (fotó: Kácser)

A világ minden tájáról települtek emberek Új-Zélandra, köztük természetesen magyarok is, akik a mai napig szinte folyamatosan érkeznek a föld túlsó felén lévő országba. De mint mindenhova, oda is két nagy hullámban vándoroltak ki a legtöbben: a második világháború után, majd pedig 1956-ban.

A Cook-hegység egyik hatalmas jégfolyama (fotó: Kácser)

A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület és az Ausztráliai Magyarok Baráti Köre közös rendezvényén, novemberben és márciusban Beckné Dekker Mária két alkalommal is képekkel kísért előadást tartott Új-Zélandról és az ottani magyarokról.

Az Aucklandi Magyar Klub, a Wellingtoni Magyar Közösség és a Christchurchben működő magyar klub is azért dolgozik, hogy megőrizzenek valamit magyar identitásukból a betelepülők.

- A kisebbségben élő magyaroknál a beolvadás a legnagyobb probléma mindenütt - mutat rá Beckné Dekker Mária, az Országos Széchenyi Könyvtár nyugalmazott főkönyvtárosa. - Már több mint tíz éve járom a Felvidéket és a Délvidéket, mert a külföldi magyar és kétnyelvű időszaki kiadványokról készítek bibliográfiát. Munkám során látom, és Új-Zélandra különösen igaz, hogy a második generáció már kevésbé, vagy egyáltalán nem tud magyarul. Ott tanár sincs, aki tanítaná a gyerekeket. Csak kevesen látják be, hogy az anyanyelvet nem szabad veszni hagyni, hogy őrizni kell gyökereinket. Ebből a szempontból igen fontos munkát végeznek a magyar klubok, hiszen az összejövetelek alkalmával foglalkoznak a kisgyerekekkel, írnak és beszélgetnek velük magyarul. Persze angolul is meg kelltanulniuk a bevándorlóknak, hiszen Új-Zéland az új otthonuk.

Ezen a távoli földön is minden magyar közösség megünnepli nemzeti ünnepeinket, március 15-ét, augusztus 20-át, október 23-át, illetve az olyan családi ünnepeket, mint az anyák napja vagy Szent Miklós napja - ami speciálisan magyar hagyomány. Minden generációt bevonnak az összejövetelekbe, és igyekeznek elmagyarázni a fiataloknak, miért fontos megőrizni identitásukat, "személyes történelmüket".

Aucklandben, az ország legnagyobb városában, ahol a négymillió lakos egynegyede él, Pap Aranka és férje, Pap Szilárd vezeti a magyar klubot. A körülbelül ezer fős közösségnek nincsen saját háza, az öszszejövetelekre mindig kibérelnek egy vendéglőt - sajnos, úgysem jön el mindenki. Viszont van magyar nyelvű rádióadásuk, minden hónap első péntekén este.

A fővárosban, Wellingtonban jelenik meg a Magyar Szó (Bulletin of the Hungarian Community in New Zealand) című kétnyelvű lap, amelyben nemcsak a fővárosi, de minden magyar klub megjelenteti híreit. A Wellingtoni Magyar Közösség Hídvégi Ferenc vezetésével külön hírlevelet is kiad Napsugár címen.

Christchurchben, az ország második legnagyobb városában, saját háza van a magyar közösségnek. Dombay Tamás és felesége rendkívüli munkát végez, hogy ez a ház valóban az új-zélandi magyarok egyik központja legyen. Az ő munkájuknak is fontos része, hogy az országba érkező magyaroknak segítsenek a letelepedésben, hiszen hetente nyolcan-tízen is érkeznek ilyen szándékkal. 2003. július 1-jétől megszigorították a bevándorlási törvényeket, és annak, aki oda kíván költözni, használható nyelvtudással és valamilyen szükségesnek ítélt szakmával kell rendelkeznie.

Az új-zélandi magyaroknak van egy különleges emlékhelyük: a Welligtoni Magyar Millenniumi Park. Ez egyedülálló a világon: a területet a főváros adományozta, amely gesztus jól szimbolizálja, hogy e távoli ország tiszteli és befogadja a különböző kultúrákat. A parkot a wellingtoni magyar konzul, Szentirmay Klára édesapja, Szentirmay Pál álmodta meg, még évekkel ezelőtt.

2003. augusztus 20-án avatták fel a "Magyar Kaput" a parkban. A magyar országgyűlés adományozta Új-Zélandon élő honfitársainknak a kaput, amely György Imre székelyudvarhelyi faragómester munkája. Mondják, hogy ha egy székely ember kaput készít, az életét vési bele, de ez egyúttal tisztelgés a befogadó ország előtt is.

Új-Zéland megérdemli a tiszteletet. Az országot elsősorban természeti értékei teszik híressé. Az ott élő emberek tisztában vannak vele, hogy gyönyörű a föld, ahol élnek, és tesznek is azért, hogy ez így maradjon. Különleges kapcsolatban állnak a természettel, talán ebből táplálkozik kiegyensúlyozottságuk és derűjük. Hiszen amikor érzi az ember a Cook-hegységből hömpölygő glecscserek áradó hidegét, vagy a működő vulkán kráterében épült Rotoruában tölti az éjszakát, akaratlanul is alázatot tanul. A mindig zöld fű, a sűrű őserdők és a csillogó Csendes-óceán végtelenje pedig elfeledteti a mindennapok gondjait, és megmutat valamit az örökkévalóságból.

De a természet ösztönzi is az embert, hogy szellemét használja. Új-Zélandon találták fel a földrengésálló építkezés technikáját; a déli szigeten, Queenstown mellett található a világ egyetlen olyan vízi erőműve, amely a földfelszín alatt van; és már a maorik is felhasználták a vulkanikusan aktív területek hőjét mindennapi életük megkönynyítésére.

Ez az alig kétszáz éves ország példát adhat, hogyan kell a hagyományokat, a történelmi folytonosságot megőrizni. A gyarmatosítók nem tartották méltatlannak, hogy maori törzsfőnököknek szobrot állítsanak az angol mintára épített városaik terein. A kormány segíti az őslakosokat, hogy őrizzék eredeti kultúrájukat és azt, amitől Aotearoa különleges. Például törvény írja elő, hogy csak a maorik vezethetnek bálnanézésre turistacsoportokat, hiszen ők ismerik a legjobban az állatok ősi útvonalait. Nelsonban, az európai betelepülők első városában még mindig laknak a pionírok által épített házakban. Christchurchről pedig, ahol felépítették az oxfordi egyetem mását, azt tartják, még az Egyesült Királyság városainál is angolosabb.

Új-Zéland azért mindig egzotikus marad az európai ember számára. Magyarázhatjuk ezt a nagy távolsággal, de ha valakinek megadatik, hogy ellátogasson oda, rá fog jönni, hogy valami miatt mindenki számára különleges. Mert kapcsolatban áll az éggel, hiszen az a Hosszú fehér felhő földje.

Kácser Anikó

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu