"Csak a külvilág nevez minket csángóknak"

Beszélgetés Kisinyov magyar püspökével

Eddig úgy tudtam, hogy II. János Pál 2000 vízkeresztjén két magyart szentelt püspökké, Erdő Pétert és Veres Andrást. Rosszul tudtam. Volt egy harmadik is, Anton Cosa, azaz Kósa Antal, aki az egykori szovjet tagköztársaság, Moldávia fővárosának, Kisinyovnak, illetve az egész országra kiterjedő egyetlen katolikus egyházmegyének a főpásztora. A fiatal, negyvennégy éves püspök moldvai csángó családból, Nagypatakról származik, szülei, rokonai körében ma is magyarul beszél. A Teleki Intézet által szervezett konferenciára (április 14-15.) érkezett Budapestre, amelynek témája "Veszélyeztetett örökség - veszélyeztetett kultúrák - a moldvai csángók".

A túlnyomórészt ortodox lakosságú volt szovjet tagköztársaságban, amely Románia és Ukrajna között fekszik, milyen a helyzete a katolikus egyháznak?

- Kevesen vagyunk. Mindössze húszezer a hívek száma. 1990-től élek Moldáviában. Mikor ideérkeztem, mindöszsze egy katolikus plébánia működött az egész országban. Mára sikerült felélesztenünk a vallási életet. Kialakítottuk a lelkipásztori struktúrákat. Ma már tizenegy plébániánk és nyolc filiánk van. További huszonöt települést látogatnak papjaink, ahol élnek katolikusok. Vannak sejtéseink, hogy más településeken is találhatók katolikus származású családok, szeretnénk bennük is feléleszteni a katolikus identitást.

Milyen nemzetiségűek a moldáviai katolikusok?

- Háromnegyed részük lengyel származású, a többiek jobbára németek, de nagy részük már nem, vagy alig beszéli az anyanyelvét. A kommunista elnyomás elmúltával ma már lehetőségük van hagyományaik és anyanyelvük ápolására. Az itteni lengyel nagykövetség - tanfolyamok szervezésével - például nagy segítséget nyújt ebben a lengyeleknek.

Honnan vannak papjaik?

- Egyházmegyénknek, amely 2001-ben alakult, ma már huszonöt papja van, közülük négy helybeli születésű, már én szenteltem őket. A többiek - ahogy én is - más, külföldi egyházmegyékből jöttek missziós munkára, legtöbben Lengyelországból és Romániából. Érkeztek szerzetesek is Ausztriából, Németországból és Indiából, verbiták, ferencesek és jezsuiták. Több női kongregáció is jelen van már Moldáviában. A szerzetesek főleg szociális téren tevékenykednek, igen hasznosan. Idén tízéves a karitászszervezetünk, amely országszerte igen megbecsült intézmény.

Püspök úr csángó magyar, ízesen beszél magyarul. Beszélne szülőföldjéről, családjáról?

- Szülőföldemen a lakosság egy része még beszél magyarul. Az én falum, magyar neve Nagypatak, a Jasi egyházmegye területén fekszik. Nagyon szép, szinte idillikus a közösségi élet odahaza. Bár már tizenöt éve eljöttem, és csak évente háromszor-négyszer látogatok haza, erősen él bennem a hazai élet gazdag hagyományvilága, és a ragaszkodás ezekhez a hagyományokhoz. Ilyet máshol nem találok. Falunk lakói zárt közösséget alkotnak, templomunk mindig tele van. Erős vallásosság jellemzi a nagypatakiakat, a családokban nagyon sok gyermek születik. Nyíltszívűek az emberek, és önzetlenül segítik egymást. Tizenhat éves koromban elkerültem szülőfalumból. Utána román közegben éltem, ahol szintén jól éreztem magam, de természetesen mindig akkor voltam a legboldogabb, ha hazamehettem.

Önök hogyan határozzák meg nemzetiségüket?

- Csak a külvilág nevez minket csángóknak, mi nem igazán kedveljük és nem is használjuk ezt a kifejezést. Mi egyszerűen magyarnak tartjuk magunkat. Ha valaki közénk érkezik és megkérdezi, hogy kik vagyunk, nem azt mondjuk, hogy csángók, hanem hogy magyarok vagyunk.

Mennyire általános ez az önmeghatározás?

- A moldvai katolikusok - akik tulajdonképpen csángó magyarok - többsége már nem beszéli a magyar nyelvet, és nem is tartja számon magyar identitását. Ezért sok egyet nem értés van azok között, akik beszélik és akik nem beszélik a magyart. Vannak, akik ragaszkodnak hagyományaikhoz, és vannak, akik hallani sem akarnak erről.

Püspök úr hogyan éli meg ezt a megosztottságot?

- Ettől a helyzettől mindenki szenved, és ezt én is szomorúan látom. Ugyanakkor, mivel másfél évtizede nem otthon élek, kívül kerültem ezeken a feszültségeken. Természetesen rokonaimmal, barátaimmal továbbra is magyarul beszélünk egymás között. De ez egy igen egyszerű nyelv. Sok szó hiányzik a szótárunkból, amelyeket románnal pótolunk. Nem tudunk sem írni, sem olvasni magyarul. Nem is merem azt mondani, hogy mi magyarul beszélünk. Inkább azt mondanám, hogy egy felénk használatos magyar nyelvet használunk. Úgy beszélünk, ahogy ezt a nyelvet halljuk. Miért helyett például mirt-et mondunk.

Mit válaszol arra a kérdésre, hogy ön magyar vagy román?

- Ha kizárásos alapon kérdezik, akkor igyekszem megkerülni a választ, mert nem akarom, hogy valaki azt mondja egyszer nekem otthon, hogy itt nincs helyed, mert te magyar vagy. Hívő emberként Istent keresem, papként ez a munkám is. Ha mindannyian szeretjük az Urat, soha nem kell mondanunk, hogy te Pálhoz tartozol, te pedig Apollóhoz. Mindannyian az Úrhoz tartozunk. Ha valaki ki akarja sarkítani a kérdést, hogy "ugye inkább hozzánk tartozol, mint hozzájuk", akkor én erre a kérdésre nem válaszolok. Mert ez a kérdés nem az Úrtól származik. Nincs benne szeretet. Az Úr pedig ott van, ahol szeretet van.

Vannak-e tervei a magyar nyelv ápolásával kapcsolatban?

- Nagyon sajnálom, hogy nem tanultam meg magyarul olvasni, és így a magyar misézés igen nehezen megy. De most igyekszem pótolni e hiányosságomat. Már miséztem magyarul, de egyelőre nem könnyű feladat.

Javult-e a csángók helyzete az utóbbi időben?

- A magyar kultúrához és nyelvhez ragaszkodó csángók ma sokkal jobban érzik magukat, mint húsz évvel ezelőtt. Jogaikat ma inkább tiszteletben tartják, de elégedettnek még nem nevezhetők, hiszen úgy érzik, hogy nyelvük ápolásához nem kapják meg az elvárható segítséget, ami Magyarországon vagy akár Erdélyben rendelkezésére áll a magyar közösségeknek. Például továbbra is elérendő céljuk a magyar misézési nyelv elismertetése.

Ezzel szemben miért van még ma is ellenállás?

- A magyarországi közvéleménynek is tudnia kell, hogy ezek a törekvések történelmi okokból igen nagy ellenállásba ütköznek. A csángók évtizedeken át másodosztályú állampolgárok voltak Romániában, éppen mert úgymond "nem olyanok, mint mi, románok". Ezért a csángók közül sokan az asszimilációt, a román társadalomba való feltétlen beolvadást választották. Ők most rossz szemmel nézik a magyar nyelvi és kulturális törekvéseket. Az egyház sem mentes ezektől a beidegződésektől.

Püspök úr szerint lehet-e további javulásra számítani a nyelvhasználatban?

- Az élet állandó mozgásban van. Ha nem is egyik napról a másikra, de bizonyos vagyok abban, hogy a magyar nyelv használata a mindennapi életben és a liturgiában is teret nyer.

Hogyan érzi magát Budapesten?

- Közel van a szívemhez ez a város. Nem érzem magam itt külföldön. Többször jártam már Budapesten. Ha meg tudom értetni magam az emberekkel, jól érzem magam, ha nem, akkor kissé szenvedek. Ha jó szándékkal találkozom, és rám csodálkoznak, hogy csángó vagyok, és érdeklődést mutatnak, azonnal megnyílok. Ha azonban nehezményezik, hogy csak törve, hibásan beszélek magyarul, az rosszul esik.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu