Az elvágyódás városa

Lisszabon - és "a világ vége"

Egy ilyen különös hangulatú várostól az utazó szinte elvárja, hogy eredete a múlt ködébe vesszék. A helybéliek úgy tartják, hogy városukat maga a nagy elvágyódó, Odüsszeusz alapította - aki Trójából nem éppen a legrövidebb úton tért vissza Ithakába -, nevének latinos formája (Ulixes) nyomán a város neve Olisippo volt. Ennyit a múlt ködéről. Az már azonban bizonyított tény, hogy Krisztus előtt 1200 körül föníciai hajósok alapítottak itt várost Alis Ubo néven.

A világ végén...

A rómaiak idején a Luzitán tartomány székhelye volt, és a Hispániát meghódító Julius Caesarról Felicitas Julia Olisippónak nevezték. (Egyesek szerint az itt fakadó jó forrásvízre - lix bona - utal a város mai elnevezése: Lisboa.) A város fölé magasodó Szent György-vár őriz valami keveset a rómaiak idejéből, többet a vizigótok és az őket követő arab megszállás korszakából, amikor is az Al-Ashbuona nevet viselte a település. 1147-ben a második keresztes hadjárat egyesített csapatai foglalták vissza a várost, amely 1255-ben lett Portugália fővárosává.

A belémi torony: a város és a tenger kapuja

Ez a város egy merő kikötő. Hatalmas tölcsérré szélesedő torkolatával itt ömlik az Atlanti-óceánba a Tejo folyó: az ember nem könnyen tudja eldönteni, hogy még a folyó, vagy már a tenger partján áll-e. Lisszabon szinte mindent a tengernek köszönhet: az Odüsszeuszt idéző legendás alapítást és fényes gazdagságát - innen indultak és ide tértek meg a hajósok: a nagy felfedezők és a kereskedők. De a tenger okozta a város "hajótörését" is: 1749. november elsején az iszonyatos földrengés és szökőár több mint negyvenezer embert és kilencezer épületet pusztított el. Az újjáépítést követően ma is a tengerből él a város: az vonzza ide a hatalmas teherhajókat, a turistákat, és a tenger táplálja a város lakóit, a lisboétákat. A vendéglők étlapjait halak, rákok, kagylók, csigák uralják, és ha az ember "portugál módra" kéri a marhahúst, azt kagylóval gazdagítva tálalják elé.

A Szent Jeromos-kolostor kerengője

A tenger vagy akár a város kaputornya is lehet a Lisszabon jelképévé lett épület, a híres belémi torony, a felfedezések korának, a "nagy kalandnak" legpompásabb emléke. (A nyugati városrész Betlehem nevének "portugálosított" változata.) A gótikát a reneszánsszal és arab építészeti elemekkel ötvöző Manuel-stílusban épült, ötemeletes, kőcsipkés tornyot látták utolsónak az óceánnak nekivágó tengerészek, és ezt pillantották meg elsőként a gazdagon megrakott hajókkal hazatérők. Az ugyancsak hasonló stílusban épült közeli Szent Jeromos-templom és kolostor helyén már száz évvel korábban is kis kápolna állt, s az Indiába útra kelő Vasco da Gama is itt töltötte utolsó éjszakáját, majd az ő sikeres visszatérése után kezdték építeni, mintegy hálaadásként ezt a csodálatos épületegyüttest. A kolostorépület (melynek nagy részét a Tengerészeti Múzeum foglalja el) kétszintes kerengője egyedülálló látványosság, a templom pedig amolyan nemzeti emlékhely is: a káprázatosan könnyed boltívek alatt található két nagy portugál síremléke: a felfedező Vasco da Gamáé és a nagy felfedezéseknek emléket állító költőé, a Luzitánok című nagy nemzeti eposz írójáé, Camoesé.

A székesegyház

Az elvágyódás városa - két német turista beszélgetésében hallottam ezt a különös kifejezést. A szomszédos asztalnál ültek a felsővárosi Brasileira kávéház teraszán, a másik nagy költő, Fernando Pessoa szobra mellett, aki bronzba öntve ugyancsak egy kávéházi asztalnál üldögél, elegánsan, kalapban, a vendégek között. Az útra kelők országának polgára diplomata szüleivel gyerekkorában ugyan Dél-Afrikában élt, de később ki sem mozdult Liszszabonból. Kalandos felfedezőutakra ő - a XVI. századi nagy előddel szemben, aki megjárta Indiát - az emberi lélekben indult: az élete végéig banktisztviselőként dolgozó, tisztes kispolgári életet élő férfiú négy különböző néven négy egészen különböző és világirodalmi rangú életművet alkotott. - Ez is egyfajta elvágyódás. És persze minden elvágyódásban benne van valami visszavágyódás is. Hogy hová is? - ezt próbálják feltérképezni az igazán kalandvágyó költők.

Lisszabon dombokra és az azokat elválasztó laposabb területekre épült. A széles, elegáns sugárutakról percek alatt meredek kaptatókra, szép kilátóhelyekre vezető lépcsősorokra ér az ember. A város hatalmas főtere, amelyet sokan Európa egyik legszebb terének mondanak, a vízre néz: három oldalról elegáns palotasor határolja, közepén a város földrengés utáni újjáépítését "legalább nem akadályozó" I. József király lovasszobra büszkélkedik, akinek legnagyobb érdeme az volt, hogy hagyta dolgozni főminiszterét, Pombal márkit. A térről diadalkapu vezet a sík területen, nyílegyenes utcákkal újjáépített belvárosba (Baixa), amelyet a felsőváros és a legrégebbi, leghangulatosabb negyed, az Alfama fog közre. A zegzugos utcákon, keskeny sikátorokban nemcsak a múlt és a jelen él egymás mellett, hanem a szegénység és a gazdagság is. Az előkelő éttermek közelében ott a gyarmatokról bevándorolt feketék olcsó kifőzdéje, mindenfelé az utcán felállított faszenes grillezőn sütik a halat és a húst, a helybeli lakosok és a vendéglősök egyaránt; a szépen felújított régi ház szomszédságában rogyadozó épület, az elegáns autó mellett rozzant bicikli. Néhol úgy összeszűkül a keskeny utca, hogy az ódon villamos ablakából kinyúlva megérinthetjük a házfalat, a következő kanyarban pedig elénk tárul a város panorámája, háttérben a tengernyi vízzel.

Portugália lakóinak több mint kilencvennégy százaléka katolikus. Lisszabon belsőbb városrészeinek tizenhét temploma közül ugyanakkor mindössze négy olyan van, ahol vasárnap egynél több misét mondanak. A Szent Rókus-templom melletti múzeum munkatársa kérdésemre ezt azzal magyarázza, hogy nem kiszolgálni kell a hívőket, hanem szolgálni. A szentség kiszolgáltatása mellett jusson ideje a papnak a lelkipásztori munkára, mert erre van a legnagyobb szükség manapság.

Egyetlen mise van vasárnap a román stílusú, igazi erődtemplomra emlékeztető érseki székesegyházban is. Szombaton este ugyanakkor egy fiatal pap vagy száz- százötven fiatalnak tart katekézist. A januárban meghirdetett Szent Vince-évre - amely a lelki megújulást, a keresztény örökség elmélyítését tűzte ki célul - minden templomban hatalmas plakátok emlékeztetik a híveket.

A város katolikus öntudatának erőforrása az a Szent Antal, akit "páduai"-ként ismer a keresztény világ. A későbbi ferences szerzetes, az egyház egyik legnépszerűbb szentje itt született a székesegyház tőszomszédságában, a helyet kis kápolna és egy fölébe emelt barokk templom őrzi, életét és tiszteletét pedig egy igen látogatott múzeum ismerteti meg az érdeklődőkkel.

Lisszabon különös hangulatát részben az adja, hogy az ember közel érzi a világ végét. Volt idő ugyanis, amikor térben itt volt a világ vége, alig negyven kilométerre a várostól, a Roca hegyfoknál. Százötven méter magas, majdnem függőleges sziklafal tövében morajlik az óceán, ez itt Európa legnyugatibb pontja: néhány száz évvel ezelőtt eleink azt hitték, idáig tart az ember által lakott föld, ez volt számukra a világ vége, portugálul fim do mundo, innen már csak a tenger kezdődik. A tenger, amely egyre csábította a bátor vagy vakmerő elvágyódókat, de hullámzása és végtelensége magával ragadja azokat is, akik sosem szállnak hajóra.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu