Őszi találkozás a Ferenc József hídon

Százhuszonöt éve született Móricz Zsigmond

A Ferenc József hídon ácsorog egy gyerek, talán a végső elhatározást várja, hogy véget vessen az életének. 1936-ban járunk, ősz van. Egyszer csak arra jön egy ember, mint a mesében. Akkor még úgy volt, hogy az emberek szóba álltak egymással. Ez a középkorú férfi tehát megszólította a gyereket, megvigasztalta, hazavitte, örökbe fogadta. A gyereket Littkei Erzsébetnek hívták, kálvinista jótevőjét pedig Móricz Zsigmondnak.

Bizonyára sokak számára ismerős Csibe története, Móricz Árvácskájáé. Igaz történet. Mégis olyan hihetetlenül hangzik ma, innen nézve, az író születésének százhuszonötödik évfordulóján. Vajon miért van az, hogy ma ilyen dolgok már nem történnek? Vagy ilyen emberek nem teremnek már? Nem hiszem. Pedig mindenki beláthatja: Jézus éppen azt tanította nekünk, hogy így kell viselkednünk. Azt kell tennünk, amit Móricz is tett azon a bizonyos őszi napon. Meg azután is. Hiszen irodalommá oldotta, alakította a valóságot, a Csibe-novellák, s majd az azok világából kinőtt regény, az Árvácska tényleg Littkei Erzsébet emlékeiből születtek, s váltak hittétellé, amellyel Móricz arra figyelmeztet, hogy mindenkiben ott a lehetőség segíteni a kitaszítottakon.

Az ilyen felelős élethez és írói magatartáshoz persze élettapasztalat és keresztény szeretet is kell. Móricznak ebből is, abból is volt bőven. Református lelkészcsaládból származott, s a tapasztalatgyűjtést már kora ifjúságában elkezdhette. Mivel édesapja építési vállalkozó volt, településről településre költöztek, s a gyerek Móricz annyi iskolába járt, mint kevés más kortársa. Később Debrecenben református teológiát és jogot tanult, végül a sors mégiscsak Pestre hozta őt is. Sőt. Első kötete, a Hét krajcár egészen Ady Endréig lendítette a fiatal írót. Ő üdvözölte a novelláskötetet, majd barátságuk idővel igazi szellemi szövetséggé alakult. A Nemzeti Színház bemutatta Móricz Sári bíró című darabját, ettől kezdve elismert alakja lett az új magyar irodalomnak. Lángoló szelleme, plebejus forradalmisága politikai radikalizmusra sarkallta. Ennek megfelelően szinte minden szélsőséget megtapasztalhatott a tízes-húszas évek Magyarországán. Politizál, reményeket fűz a tanácsköztársasághoz, a kommün bukása után zaklatják, kitaszítják, mellőzik. Rendíthetetlen erővel járja az országot, előadókörutakat tart, ismerkedik az ifjúsággal. Mindezt olyan lélektani helyzetben teszi, amelyet első felesége öngyilkossága vont maga után. Csodálatos energiával rendelkezik, Babitscsal együtt szerkeszti a Nyugatot, ereje van odafigyelni minden lélekre.

Hát így, ezek után találkozott Csibével a hídon, azon az őszi napon. Hát így, ezek után, ilyen élettapasztalattal a háta mögött fordított az író a fiatal leány sorsán.

De vajon ez mind szükséges ahhoz, hogy mi is így tegyünk, ha kell? Nem hiszem. Jóllehet Móricz kétségkívül különleges volt - nemcsak írói működésében, de emberként is (ha egyáltalán elválasztható a kettő) -, mindnyájunknak akad lehetősége ma is a keresztény tanítást szem előtt tartani, és bátran gyakorolni is. A példa előttünk áll.

Völgyi Tóth Zsuzsa

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu