Egy hét

Olvasgatás

Este Tüskés Tibor új tanulmánykötete: Két nemzedék. Tüskés egyik értéknyomozó irodalomtörténészünk. S a nemzedék tagjai egyre kevesebben vannak. És micsoda névsor! Várkonyi Nándor, Kodolányi János, Veres Péter, Illyés Gyula a második nemzedékből; Csorba Győző, Weöres Sándor a harmadikból; Pilinszky és Mészöly Miklós a fiatalabbak...

Némi csüggedéssel szoktam olvasni az irodalmi tanulmányokat. Az író kilúgozva, röpködnek az elméleti kifejezések, s közben panaszáradat: csökken az irodalom becsülete. Persze hogy csökken! Ha valami nem személyes ügyünk, rendszerint kevésbé foglalkoztat. Emlékszem, amikor Thurzó Gábor elmesélte a következő regényét vagy elbeszélését, még a könnyei is kihulltak. Kit érdekelnek ma az író könnyei?

Tüskés Tibort igen. Még azokban az írásaiban is érezni a személyes érdekeltségét, amelyek kifejezetten szakmai célúak. Írjon akár Kodolányiról, erről a szenvedélyes-szenvedő íróról, vagy a hoszszú évekig a pálya szélére szorított Várkonyi Nándorról. Megcsap a hév, amellyel közelít hozzájuk. Persze manapság az irodalomtörténet hűvös tartományba vezérel.

*

"Nem mindegy, hogy ki a költő bibliográfusa, biográfusa és monográfusa, illetve ki írt róla könyvet." Ezt is Tüskés Tibor írja - Csorba Győző kapcsán. Tényleg nem. Szeretet és megértő becsülés nélkül nem érdemes. Ezt éreztem Horányi Károly: Eredet és jelkép című könyve olvastán. Kodolányi és kortársai viszonyát tekinti át. Kodolányi nehezen felfejthető író. Nehéz ember is volt, alaposan megpróbálta az élet. Mindig keserves azoknak a sorsa, akik a hétköznapokból a mítoszok felé nyújtóznak. S közben hétköznapi figurákkal népesítik be a regény terét, mint erről Tüskés oly meggyőzően ír egyik tanulmányában. Kodolányit ezért is szemlélték sokszor elnéző gyanakvással kortársai. Mítosz és valóság: gyanús.

Iszonyú szenvedélyes vitája volt Márai nemzetnevelő elképzeléseivel, amelyeket röpiratában fejtegetett. Pedig mindketten ugyanazt akarták: nevelni, a jövőre nemesíteni a nemzetet. Mert volt olyan kor, amikor az írók ezt is kötelességüknek érezték.

*

Kodolányiból pótvizsgát kell tennünk. Erre int Tüskés Tibor is. Horányi Károly is. Szégyenkezve, suttyomban szoktuk olvasgatni a Szent István Társulat Kodolányi-sorozatát. És hány, de hány író vár még perének újrafelvételére! Tüskés Tibor jó ügyvédjük. Mint ahogy N. Pál József is. Kötetének címe fájdalmas kiáltás: A megtartók jöjjenek... Jönnének-jönnének, ha hagynák őket. De azoknak az íróknak, akik úgy gondolták, hogy népüket is szolgálniuk kell, nincs keletje. N. Pál József Czine Mihály nyomvonalán halad, Németh László a vezérlő csillaga, s mintáihoz hasonlóan tisztán szeretne látni a félmúlt és a jelen történetében. De ki szereti a kellemetlen bizonyosságokat? Maradjanak inkább a legendák és hamisítások!

*

"Illyés prózai írásai az élmény forróságával papírra vetett sorai, rögtönzött jegyzetei a magyar széppróza remekei, a tömörítés megcsodált és utánozhatatlan példái, az érzékletes és szemléletes fogalmazás kivételes teljesítményei." Ezt a mondatot is Tüskés Tibor egyik tanulmányából másoltam ki.

Talán ezért is kezdik ki annyiszor. Manapság nem szokás a nyelv tiszta és világos menedékébe húzódni. Kifizetődőbb a homály és a zűrzavar.

*

Ezt érzékelhette Nagy Gáspár is, amikor kisprózáját tartalmazó kötetének ezt a címet adta: Szavak a rengetegből. Tiszta, világító szavak a sötétségből.

Nagy Gáspár hitem szerint nemzedéke legjobb költője, s mindig reveláció nagy írók - Kosztolányi, Márai- cikkeit olvasni. Kivált, ha vallomások, mint e könyv írásai is. Egy ízlés tükörképe. S ebből is megcsap az aggodalom szava: "nem félteni kell anyanyelvünket, hanem sokkal jobban kell szeretni".

Úgy, ahogy Nagy Gáspár is szereti, s szerették, gazdagították azok az írók, akiket szeretettel vagy éppen tisztelettel életre hív. Ratkó Józsefet idézi: "Írok csak a lélek nagy szükségében..." Bizony, a lelkeknek a Te szavadra is szüksége van, Nagy Gáspár!

*

Az íróasztalomtól arra a könyvespolcra látok, amelyen Parancs János kötetei sorakoznak. Róla szól Nagy Gáspár könyvének egyik szép írása. Ült az asztala mellett, szigorú arccal, tollal a kezében verset olvasott. Valóban utolérhetetlen szerkesztője volt az elébe került köteteknek. Emellett jelentős kritikus, kesernyés, karcos versek írója. Hiányzik.

*

Ezek a könyvek az irodalmi kánonalkotással is perlekednek, mert szélesebben értelmezik a műalkotások szerepét, mint szokás.

Nekem erről Kóbor Tamás jut eszembe, ez a kitűnő prózaíró, akiről Krúdy is nagy elismeréssel írt. Amikor a jeles Ady-kutató, az Argumentum Kiadó igazgatója, Láng József megbízott, hogy lássam el utószóval az író Aranyhajú Rózsika című kötetét, a cím elborzasztott.

A regény azonban kitűnő. Volt kedves tanítványom megajándékozott Kóbor 1919-ben megjelent művével, címe: Bolsevizmusról a bolsevizmus alatt. A tanácsköztársaság idején írta, üres szivaros dobozzal takarta el a lámpáját, nehogy az utcáról meglássák a fényt. A bevezetésben ez áll: "bizonyos vagyok felőle, hogy azt írom, amit gondolok és nem azt, amit hallani akarnak".

Ezért is olvastam szívesen Tüskés Tibort, N. Pál Józsefet és Nagy Gáspárt.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu