Város a határon: Kőszeg

Mindenkinek kell, hogy legyen valahol egy Krakkója - olvastam nemrégiben az Új Emberben, Zsille Gábor Krakkói jegyzeteiben -, azaz szülő-, illetve lakhelye mellett egy olyan kedves városa, melyhez különösen kötődik, ahová pihenni vagy baráti-rokoni látogatásra mindig szívesen visszatér, hiszen teremtett világunk megannyi kulturális-történelmi-természeti szépsége ott sűrítve megtalálható. Számomra - tudom, nem vagyok egyedül - ez a hely Kőszeg. Hála Erzsi és Jóska távoli - s az évek-évtizedek alatt egyre közelebbivé váló - rokonaimnak, budapestiként megtapasztalhattam, hogy van még emberi léptékű város, történelmi levegőjű és műemlékekben gazdag városmaggal (a Jurisics-vár környéke), erdős-dombos-kertes családi házas városrészekkel, sok-sok romantikus zuggal, egyre csinosodó csupavirág portákkal. "Nem fejlődhetett eléggé" - mondják még ma is sokan a városról, utalva a vasfüggöny menti határsáv okozta elszigeteltség gazdasági hátrányaira, de úgy tűnik, hogy a "mostoha sors" hozadéka a korábbi századok polgári-természeti értékeinek a konzerválódása volt, mely tényt - más, "túlfejlesztett" települések elrettentő példáját látva - most értékelhetjük igazán.

Egy cégér a sok közül

Útközben

Röjtökmuzsaj határában: Szent Anna a gyermek Máriával

Kapuvár felől érkezve, a Répcevis határában álló feszület mellett elhaladva mindig eszembe jut, hogy harminc éve itt még egy kis bódé is állt, előtte szigorú tekintetű határőr, hátán géppisztollyal, és igazoltatott. Ahogy teltek az évek, a fegyver eltűnt a hátáról, a szigorú tekintet először közömbössé, majd mosolygóssá szelídült, hogy aztán a nyolcvanas évek táján, tétova lassításomra már barátságosan intsen, jelezve, hogy nyugodtan továbbhaladhatok. Jó tizenöt éve már, hogy az őrbódét is lebontották, és a falvak is kezdtek derűsebbé, kedvesebbé válni. Ennek egyik jele az időközben megszépült sok-sok útszéli szobor. "Ide helyezte közös buzgóság, aztán lesz gyümölcse kétféle (értsd: égi és földi) boldogság" - áll a községszépítő egyesület és az egyházközség által nemrég szépen rendbe hozott, virággal körbeültetett fertőszentmiklósi kereszt talpazatán. Röjtökmuzsaj előtt, a csapodi útelágazásban, a szántó szélén egy különleges szépségű, illetve témájú szobor áll: Szent Anna a gyermek Máriával. Az önkormányzat újította fel, méltányolva a minden évben a Mária születésnapja előtti estén (szeptember 7-én) ide zarándoklók buzgóságát. A sopronhorpácsi templomnál - ha csak öt percre is - minden alkalommal pihenőt tartok, hogy megcsodáljam a világhíres román kori bélletes kaput, s az előtte álló, kevésbé nevezetes, számomra mégis oly kedves Szent Flórián-szobrot. Virágos főutcájú falvak következnek, előbb Peresznye, majd a völgyben méltóságteljesen elterülő Horvátzsidány, háttérben jobbra az egykori szőlősök helyére telepített szederültetvényt kettévágó nyiladék, a határsáv csíkja, mögötte a nemrég még (boldog?) Csipkerózsika-álmát alvó határ menti, horvátok lakta kis falu, a mintegy nyolcvan lakosú Ólmod kertjei. Végül az üdítő-hűs zsidányi erdőt átszelve a Keleti-Alpok fedezékében feltűnnek Kőszeg háztetői és tornyai.

Aki értünk még ma is közbenjár: Patrona Hungariae

A vasútállomásnál, a Gyöngyös hídon át visz az út a városba, ott, ahol valaha a Dorner kocsma állt, előtte egykor sok-sok szekér, eléjük fogva a zabtarisznyából abrakoltatott, bent poharazgató gazdájukat türelemmel váró lovakkal. Most itt egy nagy élelmiszer-áruház van, autóparkolóval, bejáratát az az eredetileg 1924-ben állított Patrona Hungariae-szobor őrzi, melyet 1953-ban hídfelújítás és patakszabályozás ürügyén eltávolítottak, majd a lakosság és az egyházközségi képviselő-testület kezdeményezésre 1984-ben újra felállítottak. Önkéntelenül is felmerül a kérdés: modernizálódó világunk nosztalgia jegyében született jelképe e szobor csupán, vagy a vallást is őrző tradíció tudatos megjelenési formája?

"Ide helyezte közös buzgóság ..." - Fertőszentmiklós

Szobrok között

Kolbe atya szobra a Szent Jakab-templomban

Nem nehéz megtapasztalni, hogy ennek a városnak még mindig "lelke" van, megőrizve sok-sok értéket s szép hagyományt. S itt nem elsősorban arról van szó, hogy például Jurisics 1532-es győzelmére mind mai napig emlékeztet a tizenegy órai harangszó, vagy hogy 1740 óta megszakítás nélkül vezetik a Szőlő Jövésnek Könyvét, hogy rendszeresek a fúvószenei, színházi és ifjúsági találkozók, vagy hogy sorra megújultak a műemlékek, a világi és egyházi épületek (a kálvária és a Jézus Szíve-templom például még Seregély István érsek plébánossága idején), hanem hogy mindez a kőszegi polgári identitás megőrzésének jegyében történik.

A puskagolyó lyuggatta trianoni kereszt

A kedvező kép még inkább erősödik, ha az útikönyvek kínálta sok-sok látnivalón (a váron, a várkörön belüli műemlék polgárházakon, szobrokon, múzeumokon és hangulatos zugokon, kapualjakon, cégéreken, s nem utolsósorban a varázslatos környéken) túl alkalmunk nyílik a város rejtőzködő kincseinek felfedezésére. A Szent Jakab-templom már önmagában is kincstár, a gótikus oszlopkötegekkel és szentségházzal, a déli mellékhajó XV. századból való falképeivel, a barokk főoltárral - szépségeiről oldalakat lehetne írni. Látható viszont itt egy új keletű, szokatlan szobor is: Maximilian Kolbe atya csíkos rabruhában. A belváros és a temető emléktáblái-sírjai nemcsak a régmúlt idők nagyjainak, s nemcsak a világháborús hősöknek a nevét őrzik, de például az 1848-as forradalom és szabadságharc során "ellenségként" elhunyt (hogy igazságosak legyünk: lemészárolt) horvát határőrök vagy az itteni gimnázium egykori bencés tanárainak a emlékét is. A gimnáziumban egyébként korábban jezsuiták, illetve piaristák is tanítottak, ezért látható mindhárom rend címere a Szent Jakab-templom homlokzatán.

Alkalmi virágáruda - becsületkasszával

De a sokak által hazánk legszebbnek tartott kálváriája is - a rendbe hozott stációkápolnákon, a hegytetőn álló barokk templomon meg a pompás panorámán túl - ritka szépségű meglepetéssel szolgál: a templomot körülvevő, bokrok benőtte kerítésfalban megbújva maradtak fenn a kálvária korábbi, pajzs alakú rokokó dombormű-stációi. A kálváriahegy szomorú nevezetessége a templomtól a burgenlandi határ, illetve Rőtfalva irányában két-három percnyi sétával elérhető, nem is olyan rég még határsávban álló és határőrök "védte" trianoni kereszt, mely ma már az országos június 4-i évfordulós megemlékező ünnepségek egyik megkapó helyszíne. Sajnos, a vasfüggöny-korszak itt nem múlt el nyomtalanul: a puskalövésnyomok bizonysága szerint a kereszt az unatkozó határőrök számára alkalmi céltáblaként szolgált. De legalább áll!

Hasonlóan a verbiták ismét birtokba vett rendháza (nem is olyan rég még az Expressz Ifjúsági Szálloda) kertjében található Páduai Szent Antal-szoborhoz, melynek szintén tanulságos története van: több más társával egyetemben eredetileg az Ottlik GézaIskola a határon című regényében megörökített Hunyadi Mátyás Hadapródiskolában állt, de átvészelte a szobordöntögető korszakot: a bontás-átalakítás idején ott dolgozó egyik kőszegi ácsmester mentette meg, majd a szobor a kőszegfalvi temetőbe került. Mikor a kilencvenes évekre talapzata már megsüllyedt, visszaszállították Kőszegre, ahol azt - a szerzetesek és a lelkinapokra érkezők legnagyobb örömére - a rendház kertjében a tervezett szoborpark első darabjaként állították fel.

Múlt és jelen ölelésében

Akárhol járunk is, a múlt és a jelen összeölelkezik. S az a sok-sok virág, a kertekben, az ablakokban és a porták előtt! Kedves szokás itt, hogy a házak elé kirakva virágot, no meg a kiskertekben termett almát, tököt, feketeszedret, ribizlit s hasonló háztáji finomságokat kínálnak eladásra - nem kell mást tenni, mint ellenértéküket (hatvan, nyolcvan, száz forintot) a melléjük helyezett becsületkasszába bedobni.

Pihentető-lélekemelő program a kirándulás a Szabó-hegy mögötti erdőkbe is, akár az Óház-kilátón, a Hétforráson és a Stájerházakon is túlra, esetleg a Tábor-hegyet az osztrák határ mentén megkerülve fel egészen az Írottkőig. A természet rejtett, illetve (a szó szoros értelmében vett) ritka kincsei várnak itt reánk: az erdei ciklámen avarból kikandikáló lila virágai és a velemi fenyves aljnövényzetét képező derékmagasságú erdeimálna-bokrok. Az előbbi látványát, az utóbbi gyümölcsének ízét vihetjük magunkkal örök emlékül.

Persze, azért már Kőszeg sem a régi. Kipusztult például a Király-völgy nevezetes ősgesztenyefája, és sovány vigasz számunkra, hogy a "túloldalon", a határtól húszperces kerékpárútnyira fekvő Liebing (Rendek) határában még áll három-négy hasonló korú társa. S a mai belvárosi látványos szüreti felvonulás sem képes visszahozni az egykori Pogányok-beli borozgatás hangulatát, mikor a város apraja-nagyja vasárnap délután kivonult a cáki határ felé eső pincesorba, hogy néhány kellemes órát töltsön el a diófák alatti, színes abrosszal fedett kerti asztalok körül. Mégis: sok-sok értékes hagyomány él itt tovább, újul meg s nyer új tartalmat, jó alapot szolgáltatva ahhoz, hogy mind az európaiságunkat erősítő új világi intézmények (lásd: Európa-ház), mind a régi-új egyházi létesítmények (hogy csak a katolikusokat említsük: a már említett verbita rendházon felül a domonkos nővérek vezette s tízéves jubileumát ünneplő Árpád-házi Szent Margit Római Katolikus Általános iskola, a Jézus Szíve Népleányok által fenntartott Korda-könyvesbolt vagy a tavaly átadott Brenner János Katolikus Közösségi Ház) s nem utolsósorban az egyre bővülő testvérvárosi, kulturális és politikai-gazdasági kapcsolatok révén e kedves város hazánk olyan szeglete legyen, ahol élni a világ tán egyik legnagyobb kiváltsága lehet.

Szende Ákos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu