Józef Tischner:
Gondolatok ínyenceknek

Józef Tischner (1931-2000) lengyel pap, nagyhatású lelkipásztor, a filozófia professzora, tudományos és lelkiségi művek szerzője. A krakkói Pápai Teológiai Akadémia létrehozója, számos egyetem díszdoktora. Magyarul megjelent könyvei: A dráma filozófiája (Európa Kiadó, 1999) és Hogyan éljünk? (Vigilia Kiadó, 2001). Az alábbi gondolatok egy lengyel nyelvű, halálát követően kiadott válogatásból valók.

Az evangéliumi hit titka: ott meglátni Istent, ahol a legkevésbé számítanánk rá. Például egy istállóban...

Az egyházat védelmezni azt jelenti: megmutatni, mi is valójában.

Mivel Krisztus legyőzte a halált, egyházunk részéről semmiféle optimizmus sem lehet túlzott.

A másik személy iránti szeretet nagy kegyelem.

Szeretetre való képességünk húr, amelyen mindenki megszólaltatja a maga vallásosságát.

A mennyország jelenlegi szeretetünk mértéke szerint nő.

Minden rettegés forrásánál bujkál valamiféle szeretet. Ha senkit és semmit sem szeretnénk, nem rettegnénk. A kereszténységben az a szabály, hogy oly mértékben lehetsz megváltott, amilyen mértékben szeretsz.

A mai világban nem a szabadság a legfőbb gond. A szabadság már megvalósult. Egy gond maradt: mihez kezdjünk vele?

Nehéz olyan időkben liberálisnak lenni, amikor nem tudható, mit is jelent a szabadság.

A rossz nem lehet szabad. Ugyanis a jó gyűlöletétől függ.

Amikor az ember nem tudja, mitévő legyen, lelkiismerete csupán annyit mond neki: "Keress!"

Ma az a legbölcsebb, aki egy cseperedő fa láttán azt mondja: "ez egy fa", és nem ragadtatja magát üres szavakra. Az alapvető igazságok mindig egyszerűek.

A lelkiismeret mindig "egzisztenciális". Nem az számít, mit tettél vagy teszel; mindenekelőtt az számít, ki vagy te, miközben ezt vagy azt teszed.

A hűség mindenekelőtt a remény cselekedete, és nem az emlékezeté.

Akinek nincs olyan Ügye, amelyért élhet, az retteg a haláltól. Annak tudata, hogy van egy igaz Ügyünk, elrendezi a félelmet.

Jobb a megbízható, becsületes minimalizmus, mint az összezavarodott maximalizmus.

A csapások egyik legkeservesebb formája az, amikor a dolgozó embert értelmetlen munkára ítélik.

Aki a munkájában hazudik, annak a hazugság életmódjává válik.

A jóság mindig kínok közt születik. Aki retteg a fájdalomtól, az előbb vagy utóbb alkut köt a rosszal.

Az ember olyan fa, amely érzi magában a jót, és ezért nem akar rossz gyümölcsöt teremni.

Az a fa, amelyik szüntelenül csakis virágozni akar, idő előtti halálra ítéli magát. A kellő időben meg kell halnunk, hogy feláldozhassuk virágainkat a gyümölcsökért.

Az emberi lélek egyfajta emésztőszerv. Táplálékot juttatsz neki, ő pedig megemészti azt. Elgondolkodtató, miként lehetséges, hogy ez az emberi lélek a legjobb tanításból is képes a némely ember számára legrosszabbat előállítani.

Fordította: Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu