Rossz hírek?

Újságírást tanuló fiataloknak tettem fel nemrégiben a kérdést: Mi a rossz hír? Lehangolóak voltak a válaszok. "Hát ha mondjuk földrengés van..." "Ha kitör egy újabb háború..." Sorjáztak a hasonló válaszok. Mondanom sem kell, a jó hírekre vonatkozó érdeklődésemre is hasonló alapon fogalmazódtak a válaszok: "Századik születésnap, jó egészségben...", "Élet nyomaira bukkantak a Marson..." "Olcsóbb lett a sör..."

Amikor aztán konkrét hírek szövegét kezdtük vizsgálni, néhányan a homlokukra csaptak: hát persze... Újságíróként kellett volna válaszolniuk a föltett kérdésre. A (leendő) szakember szemében a hír sosem a tartalmától, hanem a formájától, vagyis megfogalmazásának módjától jó vagy rossz. Az a hír rossz, amelyből nem derül ki egyértelműen, hogy ki, hol, mikor, hogyan és miért mit csinált.

Tudták ők ezt, hiszen tanulták, de még nem vált vérükké. Az első reflexük a civil emberé volt, és nem az újságíróé. Ha már szakembernek mondhatják majd magukat, ez remélhetőleg nemigen esik meg velük. A tisztességes és hozzáértő újságíró számára ugyanis a hír tényleg szent - függetlenül attól, hogy a tartalma milyen érzéseket vált ki belőle. Ő nem tévesztheti össze az újságot az emlékkönyvvel, ahova csak szép dolgokat illik írni. A szakma elemi tisztessége azt kívánja, hogy a "legrosszabb" hírt is - ha az az adott olvasóközönség számára fontos információt hordoz (tisztességesen megfogalmazva, hitelességét ellenőrizve) - közre kell adni.

Vajon hihetünk-e olyan újságoknak, amelyek csupa, lelkünknek kellemes hírrel próbálnak kedveskedni nekünk? De éppígy azoknak sem, amelyek csakis bűntényekkel és botrányokkal traktálnak. Ezek egyike sem informálni, hanem a maga felfogása szerint szórakoztatni akar.

Hogy egy orgánum hiteles-e, tájékoztatásában megbízhatunk-e, azt nem utolsósorban annak alapján dönthetjük el: közöl-e "kellemetlen" híreket, információkat. Az angol BBC rádió a második világháború alatt kínos gonddal hírt adott a brit csapatok minden vereségéről. Azt vallották, hogy ha majd lesznek győzelmek, akkor a hallgatók azokat a híreket el fogják hinni, mert tudják: vereség esetén ez a rádió vereségről beszélne.

Tudnunk kell: ez nemcsak az újságokra, rádióadókra érvényes, hanem minden közösségre, szervezetre és minden emberre is. Aki már beismerte előttünk tévedését, az inkább nőtt, mint kisebbedett a szemünkben.

Valljuk meg, bennünket, keresztényeket is megkísért olykor a gondolat, hogy ne adjunk puskaport az egyházra lövöldözőknek, és megpróbáljuk elhallgatni magunkkal kapcsolatban azt, ami kínos, netán botrányos. Csakhogy gondolunk-e arra, hogy ha eközben hitelünket veszítjük, nem fogják elhinni nekünk a jó híreket? Talán még az Örömhírt sem...

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu