A legszögedibb szögedi...

Száz éve született Bálint Sándor

Szeged és a szegedi nagytáj népi kultúrájának és művelődéstörténetének legalaposabb ismerője, a szakrális néprajz honi meggyökereztetője "a legszögedibb szögedi" - ahogy Trogmayer Ottó régész nevezte - éppen száz éve, 1904. augusztus 1-jén látta meg a napvilágot.

Fotó: Lantos Miklós

"Törzsökös szegedi, alsóvárosi parasztszülék gyermekének születtem, tehát a szegedi népnyelv anyanyelvem. Művem forrása elsősorban alighanem én magam vagyok. Öregek közt nevelkedtem. Gyermekkoromban még olyan jelenségeknek lehettem tanúja, amelyeket az első világháború teljesen elsöpört. Kapcsolataim azóta sem szakadtak meg egy pillanatra sem a szegedi nyelvi hagyományokkal, a tájszólás közösségével" - írta a Szegedi Szótár bevezetésében.

Hozzátehetjük, hogy talán utolsó képviselője volt annak a paraszti származású, plebejus érzelmű tudós, elkötelezett keresztény humanista nemzedéknek, amely európai mértékben akart és tudott magyarul gondolkozni, tanítani, magyar és egyetemes kultúrát építeni.

Iskoláit Szegeden végezte, egész életét itt élte, kedvenc írójának, TömörkényIstvánnak a szavaival élve mindvégig a Város szolgálatában munkálkodva - könyveit többeknek, e sorok írójának is "szögedi szívvel" dedikálta. Itt volt piarista diák, utána díjazás nélküli tanársegéd, 1934-től egyetemi magántanár, majd rendes tanár a tanítóképző intézetben. Ő még ismerte Móra Ferencet, tanítványa volt a neves néprajztudósnak Solymossy Sándornak, hallgatta Bartók Béla szegedi hangversenyeit. A kiürítési parancs ellenére is Szegeden maradt, amiért távollétében halálra ítélték. 1947-ben kinevezték az egyetem néprajzprofesszorának, de 1951 és 1957 között már nem oktathatott, beosztott kutató volt egy könyvtárban. 1965-ben pedig koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítélték, s egyidejűleg kényszernyugdíjazták. Hogy ez a mondvacsinált politikai per, a vele járó meghurcoltatások, megalázások és anyagi gondok mit jelentettek egy fáradhatatlanul alkotó tudós számára, arról szinte írnunk is felesleges. Hosszú éveknek kellett eltelnie, míg visszanyerhette méltó helyét a magyar néprajztudományban.

Egyetemi tanári kinevezéséig már három nagyhírű úttörő munkát publikált,a Népünk ünnepeit (1938),az Egy magyar szentembert (1942) és a Sacra Hungariát(1944), amely mind ez ideig a vallási szociográfia legszebb alkotása.

Nevét lassan Európa-szerte megismerték, mert az európai magyar műveltség megtestesítője és forrása volt, aki élete végéig megmaradt egyetemes szemléletű, széles látókörű, humanista magyarnak, mélyen hívő kereszténynek.

Az egyetemi katedráról való eltávolíttatása után jelent meg két legjelentősebb alkotása, a magyarság szakrális néprajzának bibliájaként számon tartott és három kiadást is megélt Karácsony, húsvét, pünkösd (1972) és az Ünnepi kalendárium (1977) című nagyszerű monográfiája. Utóbbiról írta a külföldi szakirodalom, hogy Bálint Sándor olyan használható kézikönyvet hozott létre, amely mind a magyar, mind a nemzetközi kutatásnak nélkülözhetetlen segítséget nyújt egy addig terra incognitának számító terület megismerésében. Ezekben a kötetekben a magyar nyelvet nemigen ismerő kutató is könnyedén eligazodhat, s így több mint százhetven szent kultuszának európai összefüggésekbe ágyazott alakulásáról, tér- és időbeli elterjedéséről kaphat pontos képet.

A csendes, halk szavú, másokra mindig figyelő, ugyanakkor rendkívül szívós kitartású, fáradhatatlan, kiváló rendszerező képességű tudóst e tulajdonságai emelték a legkiválóbb néprajzkutatók közé.

Ezt a szellemi-lelki magatartást jórészt mélyen átélt keresztény hitének köszönhette. Vele egy-egy beszélgetés gazdagabbá tette magyarságunkat, keresztény emberségünket, hiszen tudatosan építkezett a krisztusi alapokra tudományos munkájában és életének gyakorlatában is.

"Bálint Sándor halálának híre több embert érintett közelről, mint azt egy ilyen csöndes és szerény tudós életében feltételezhettük volna"- írja Matthias Zender neves, Bonnban élő etnográfus a Bálint Sándor emlékének ajánlott "Mert ezt Isten hagyta..." című emlékkötet (Budapest, 1986) ajánló soraiban, majd így folytatja: "De mindazok, akik akár csak egyszer is hosszabb időt töltöttek nála, szinte elkerülhetetlenül személyiségének vonzáskörébe kerültek. E hatás fő mozgatója a születésétől haláláig szülőföldjében gyökerező, egységes világképe és a legnehezebb időkben is megingathatatlan biztonsággal, hűséggel és belső örömmel végzett munkája volt. Aki szorosabb kapcsolatba került vele, megtiszteltetésnek vette, ha társa lehetett a munkában."

Ismert, hogy Bálint Sándornak is van egy Breviáriuma. Ezt az imakönyvét azonban nem sokat forgathatta. Ezen a címen ugyanis fia, BálintPéter jelentette meg a millennium évében apja naplóját. Ez a csodálatos válogatás mintegy negyven évet ölel fel. "Az igazság nem más, mint a szeretet, az a szeretet, amely meggyalázva, halálra vérezve is több a világ fiainak minden igazságánál" - olvashatjuk az egyik napi feljegyzésében.

A néprajztudós naplóírása korántsem volt veszélytelen vállalkozás, amit ő maga is belátott akkor, amikor a Belügyminisztérium nyomozói magukkal vitték a kéziratot - ahogy fogalmaz fia a kötet bevezetőjében -, majd a bírói ítélethozatal után jó néhány oldal kivételével visszaadták, apám úgy döntött, hogy többé nem jegyzi le gondolatait.

Ma, centenáriuma évében nehéz elképzelni az akkori vaskos realitásokat, hogy az ellene benyújtott vádiratban nemcsak az szerepel, hogy néhány nyugatról hozott könyvet kölcsönadott, és ezzel elkövette az akkor hatályos Btk. szerint az izgatás bűntettét, hanem az is benne van, hogy "a terhelt cselekmények motivációját az 1950-től vezetett és lefoglalásra került naplójegyzetek tükrözik".

Bálint Sándor pere - a jogtörténész KahlerFrigyes jóvoltából - szinte teljesen nyilvánosságra került. Legyen szabad e helyen az emlékezés pillanatában abból a még publikálatlan naplórészletből idéznünk, amely "Szigorúan Titkos" jelzéssel ellátva az 1965. július 22-én tett rendőri jelentésben olvasható, és amely különösen jellemző keresztény mentalitására: "...Ami már most a jövőt illeti, kétségtelen, hogy a mulasztások és tévedések ellenére is az adott pillanatban csak egyetlen organizáló tényező lesz itt: a magyar katolikus egyház. Különös gonddal kell ügyelnie, hogy a másik tábort ne az ő fegyvereikkel, ne a szemet-szemért ószövetségi elv alapján, hanem a kiengesztelődés és nagylelkűség karizmájával próbálja meg visszaszorítani. Nem az a lényeg, hogy önmaga külön mozgalmi életet kezdeményezzen, hanem hogy az új magyar társadalmi fejlődés irányát és egyetemességét kijelölje."

Születése centenáriumán talán nekünk is fel kell tennünk a kérdést: tanítványai, munkatársai, tisztelői megfelelően sáfárkodtak-e ezzel a szellemi örökséggel, kellően felhívták-e a figyelmet a tudós emberi és lelki értékeire. Arra - amit Bálint Sándor posztumusz könyvében, a Búcsújáró magyarok (1994) előszavában ErdélyiZsuzsanna is megemlít -, hogy neki köszönhetjük azt a minden irányba kiterjedő gondolkodást, amely a népi vallásosság, a népi jámborság és kegyesség, a profán kereszténység területeit tudományággá fejlesztette. Ő volt az, aki először éreztette meg velünk azt, hogy a búcsújárás egyetemes áhítatformája milyen érzést jelent a hívő ember lelkében.

Mi, akiknek megadatott az, hogy közelebbről is ismerhettük őt, nemcsak tudományát, munkaszeretetét, szorgalmát, közvetlenségét csodálhattuk meg, hanem evangéliumi egyszerűségét, hitet sugárzó emberségét is, s megtapasztalhattuk benne a megpróbáltatásokat szótlanul elviselő, a gondokat vállaló, beteg feleségét hosszú éveken át áldozatosan ápoló, szenvedő embertársunkat is. Biztosnak kell lennünk abban, hogy Mesterétől elnyerte jutalmát.

Újra Bálint Pétertidézzük: "Tudom, hogy Apám még életében szövetséget kötött Istennel, és ez a szövetség most is élő, most is működő. A Napló erről az elevenségről tesz tanúbizonyságot. Úgy vélem, személyiségének sokat emlegetett kisugárzása ennek az élő szövetségének volt köszönhető életében, és ez az, amely most boldoggá avatásának igényében is megmutatkozik. Kívánom az Olvasónak, úgy lássa a világot, ahogy Apám látta: Isten állandó jelenlétének."

Udvarhelyi Olivér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu