A mi Csehovunk

Száz évvel ezelőtt, 1904. július 15-én hunyt el Anton Pavlovics Csehov, a XIX. század végének zseniális novellistája és drámaírója.

Nemrég egy magyar lapban jegyzet jelent meg arról, miféle "póz" késztette az orosz írót, hogy betegágyán ezt mondja: "Ich sterbe." Tájékozatlanság szülte megjegyzés! Aki írta, nyilván nem tudja, hogy a halálos beteg Csehovot (aki eredetileg orvos volt) a németországi Badenweiler egyik szanatóriumában igyekeztek megmenteni a német orvostársak. Nekik mondta, az ő nyelvükön: "Meghalok."

Igen gyorsan a mi Csehovunk lett az író: első novellái magyarul így láttak napvilágot az 1880-as, 90-es években: "Írta Csehov Antal". Ő is szinte "beállt" magyarnak, Tolsztoj Leó és Verne Gyula mellé.

Színdarabot tőle először a budapesti Nemzeti Színház játszott: 1901-ben mutatták be A medve című egyfelvonásosát; a színész és rendező, Ivánfi Jenő fordította (nyilván franciából, mert sokáig élt Párizsban, s majdnem a Comédie-Française tagja lett).

Az orosz vígjáték írójának magyarhoni megszólalását a korszak fulmináns színházi műbírálója, Ambrus Zoltán így tudatta olvasóival: "Ha azt az egyfelvonásost, melyet a Nemzeti Színházban ma adnak elő, csakugyan Csehov Antal, az ismert és kitűnő elbeszélő írta, úgy ez a darab csak ifjúkori bűn lehetett."

A férfikorú, s "már nem bűnöző" Csehovot Jób Dániel jóvoltából a Lipót körúti Vígszínház "fedezte föl", kissé megkésve: 1920-ban a Ványa bácsit adták elő, 1922-ben a Három nővért, 1923-ban az Ivanovot, 1924-ben pedig a Cseresznyéskertet. Érdekes: a Sirályt nem! Ezt csak 1930-ban játszotta (Horváth Árpád rendezésében) a Nemzeti Színház Kamaraszínháza, amely akkor a Paulay Ede utcában, a mai Új Színház épületében működött.

1935 novemberében a Magyar Rádió mikrofonja előtt hangzott föl a Három nővér. Hevesi Sándor azt írta róla, hogy Csehov drámái nem valók a rádióba, mert nem nélkülözhetik a vizuális atmoszférát: a szobákat, kerteket, bútorokat. "Csehov a mikrofon előtt: egy rózsa széthullott szirmai, amelyekből elszállt az illat" - fejezi be kritikáját a kor nagy színházi embere.

Harsányi Zsolt, a Vígszínház igazgatója 1941-ben elő akarta adatni a Három nővért, már a szereposztást is meghirdették: Olga - Fényes Alice, Mása - Mezei Mária, Irina - Tolnay Klári, Versinyin - Ajtay Andor. De "odafentről leszólhattak"... A mű csak 1947-ben kerülhetett a közönség elé a Vígszínházban, amely akkor a Nagymező utcában működött. Mása Mezei Mária lett, Versinyin viszont Tímár József. Ő lett évekkel később a Madách Színház Versinyinje is, és Irina - Tolnay Klári.

Várkonyi Zoltán Művész Színháza 1948-ban hirdette meg a Sirályt. Ugyanazon a színpadon, ahol először játszották, Tolnay Klári mondhatta volna el: "A sirály én vagyok", Makay Margit játszotta volna Arkagyinát, Uray Tivadar Trigorint, Darvas Iván pedig Trepljovot.

A "volna" szó használatából kitetszik, hogy ez az előadás sem jött létre. Darvas Iván viszont később, Miskolcon eljátszhatta a Ványa bácsi Asztrov doktorát, majd a Vígszínházban is. Mivel Trepljov életkorán már túllépett, így a Vígszínház 1982-es Sirályában ő lett Trigorin.

Nemzedékem meghatározó élménye, mondhatnám: a mi Csehov-etalonunk 1952-ben a Katona József Színház Ványa bácsija volt - olyan nagyszerű színészekkel, mint Maklári Zoltán, Lukács Margit, Mészáros Ági, Bessenyei Ferenc - Gellért Endre remekmívű rendezésében. Ezt az előadást 1960-ban ismét láthattuk.

"A mi Csehovunk" címszó alatt különleges helyet foglal el - és éppen a Ványa bácsi pécsi, majd vígszínházi előadásában - Tomanek Nándor. Ő először Asztrovot, később a professzort, majd a címszerepet alakította. Latinovits Zoltán megbetegedése után kellett beugrania...

Emigrációja idején egy nagy magyar színész Amerikában angolul játszotta az orosz Versinyint: Szabó Sándor. 1956-ban ő volt a Vígszínház Sirályának Trigorinja - Ruttkai Éva oldalán.

Jártam a moszkvai Csehov-házban, a jaltaiban is. Ahol a dolgozószoba kandallója fölött ott van Levitan nosztalgikus hangulatot árasztó festménye: a közép-oroszországi szénakazlak... Az igaziakat annyira szerette volna újra látni az író! De az orvosok nem engedték el délről.

Egyszer véletlenül fültanúja voltam két színész párbeszédének: "Szerinted Csehovnak mi a színe?" - kérdezte az egyik. Néhány pillanat után elhangzott a válasz: "Azt hiszem: dohánybarna..."

Nem is olyan rég, egy pesti Csehov-előadásban az egyik szereplő térdre esik a női főszereplő előtt, s így szól: "Megkérdőjelezhetetlenül imádom..." Pedig az író eredeti mondata így hangzik: "Ja ljublju, gluboko, beszkonyecsno ljublju" Kosztolányi Dezső hűséges fordításában: "Szeretem, mélységesen, végtelenül szeretem..." Ebből lett az, ami megdöbbenésemre elhangzott?!

Jirí Menzel az év elején az Új Színházban rendezett, abban az épületben (a Paulay Ede utcában), ahol a Sirályt 1930-ban bemutatták és 1948-ban nem. Menzellel interjú készült, sok egyéb között ezt mondja benne: "Csehovot ma mindenki átírja, átigazítja. Én nem nyúlnék bele, de a kritikusok bizonyára nem néznék jó szemmel. Azt kifogásolnák, hogy ťhagyományosanŤ állítottam színpadra. Én viszont csak így látnám értelmét..."

Csehov leveleiben sokszor előfordul ez a záradék: "...az Önt teljes szívéből szerető Csehovja". Bizonyára ugyanígy fejezné be, ha írhatna Jirí Menzelnek.

Dalos László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu