Homíliavázlat

Gazdagodjatok Istenben

Két veszély fenyegeti az ösztönembereket, az élvezetek gátlás nélküli habzsolóit és az önző anyagiasokat. Vörösmarty így figyelmeztet: "kéjt veszt ki sok kéjt szórakozva kerget, csak a szerénynek nem hoz vágya kínt" (A merengőhöz). Eszmények, felelősség, szellem és lélek nélkül isznak, "zabálnak", élik szexuális életüket, egyszóval vegetálnak. Az állatok ilyenre képtelenek, mert ösztöneiket maga az Alkotó irányítja, éspedig igen jól. A ló éppen ezért nem lehet "inkább ló" vagy "kevésbé ló", nem követhet el bűnt, de erényt sem tud szerezni. Az ember viszont lehet szent, emberebb, önmagát felülmúló, ugyanakkor önmaga alá is süllyedhet, kiéghet, jellemileg elpusztulhat.

Halász Piusz, a közelmúltban elhunyt misztikus szerzetes a Szentlélekről elmélkedve így ír: "A legnagyobb csapás, ami legjobban megszomorítja a Szentlelket, ha nem tud életet fakasztani. Találunk időnként döglött bogarakat, melyek látszólag érintetlenek, pedig már csak a kitinvázuk van meg. Ha kezünkbe veszszük, egyszerre összeroppannak, belül ugyanis üresek, kiszáradtak. Sajnos, sok ember ilyenné alakul. Semmiért nem lelkesedik. Funkciói olyanok, mint a döglött bogár kemény páncélja, belül minden halott, minden üres. Élete semmitmondó: minimális erőfeszítéssel maximális kényelmet akar magának biztosítani. Sehol nem emeli a színvonalat, nem ébreszti az életet, nem nyugtalanítja a szellemet. Terméketlen fügefa, csak szívja a talajból a táperőt, és foglalja a helyet. Isten irgalmát mutatja, hogy még ki nem vágták." Már sehová, semmire nem való: se férjnek, se feleségnek, se papnak, se miniszternek.

Az elanyagiasodott embert a kiüresedés mellett még egy nagy veszély fenyegeti. Nem tud betelni. Harácsol, könyörtelen, szinte eszét veszti. Két fiútestvérnek meghaltak falun élő szülei. Az egyik fiú városi mérnök lett, a másik szülei mellett gazdálkodott. Mindketten megházasodtak. Pereskedések hosszú sora után végre elosztották az örökséget. Már csak egy itatóvályú maradt. Úgy döntöttek, hogy kettéfűrészelik. A városban lakók amúgy se tudtak volna vele mit kezdeni, de így legalább a falun maradtak se tudják használni...

Betegek között járva olykor el-elkeseredem. Tudvalévő, hogy a legutolsó szerv, amely még működik: a fül. A haldoklók szinte mindent hallanak, észlelnek. Érzéketlen és tapintatlan hozzátartozók nemegyszer megkérdezik az eszméletlennek tűnő beteg mellett: "Tisztelendő úr, mennyiért temeti majd el?" Meghökkenve hallottam többször is ilyen beszélgetést: "Mennyi lehet a betétkönyvében? Egyáltalán hol tartja?" - Döbbenetes, hogy van ember, aki ilyen helyzetben is csak erre tud gondolni.

Fohásszal fejezem be kis homíliámat. Urunk, Jézus! Könyörtelen valóság, hogy bármely percben meghalhatunk. És akkor - ugyancsak könyörtelen valóság - számot kell adnunk életünkről Istennek. Kérünk, ments meg a kapzsiságtól. Taníts meg bennünket Istenben gazdagodni.

Kerényi Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu