Szentmise az elhunytakért

Az elmúlt években jelentősen csökkent nálunk az elhunytakért mondatott szentmisék száma. A templomba járó emberek közül is elég kevesen mondatnak szentmisét elhunyt szeretteikért (néhány hagyományosan katolikus vidéki egyházközség kivételével). Nemcsak azért, mert megfogyatkozott az emberekben a hit, hanem azért is, mert kellő oktatás és nevelés nélkül nem látják értelmét a szentmise halottakért való felajánlásának. Sajnálatos módon az idősebb katolikus nemzedék nem tudta továbbadni az egyház hitét, mely szerint "szent és üdvös" dolog a halottakért imádkozni, és értük szentmisét felajánlani.

A keresztények imádságaikban kezdettől fogva megemlékeztek elhunytjaikról. A római katakombákban ismételten találkozunk a sírokra írt ilyen kérésekkel: "Te, aki olvasod, mondj imát érte!" A megemlékezés legtöbbször az eucharisztia megünneplésekor történt, ahogyan azt az egyházatyák és a legrégebbi miseszövegek is tanúsítják. Szent Ágoston is elmondja Vallomások című művében, hogy anyja, Szent Mónika halála előtt arra kérte, emlékezzenek meg róla, amikor összejönnek az eucharisztia ünneplésére. Szent Efrém (+ 373) végrendeletében meghagyta, hogy temetése után a harmincadik napon emlékezzenek meg róla, mert az élők által bemutatott áldozat segít a halottakon.

Nyilvánvaló, hogy az egyház hite és idevonatkozó tanítása semmit sem változott. Egyházunk ma is biztat bennünket emlékező gyászmisék mondatására, és a hivatalos egyházi dokumentumokból ennek miértjére is megkapjuk a választ. A misekönyv általános rendelkezéseiben ezt olvassuk: "Az egyház az elhunytakért is felajánlja Krisztus húsvéti eucharisztikus áldozatát", hogy "az egymással való szoros kapcsolat révén egyeseknek kieszközölje a lelki segítséget, másoknak pedig a remény vigasztalását nyújtsa". (ÁR. 335.p.) Szent Pál tanítása szerint az egyház Krisztus titokzatos teste. Tehát nemcsak a vérségi kötelékek, hanem a keresztségből következő testvériségünk is kötelez bennünket az elhunytakért való egyéni és közös imádságra. Az apostol szerint, ha Krisztus titokzatos testében "szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, és ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele" (1 Kor 12,26). Éppen ezért nemcsak novemberben, a halottak hónapjában, hanem máskor is imádkozunk elhunyt szeretteinkért, a szenvedő, tisztuló, Isten színelátására vágyakozó keresztény testvéreinkért. Ez nemcsak elhunytjaink számára fontos, hanem nekünk is javunkra válik. Az egyház imádkozó közösségében megtapasztaljuk, hogy egyedül Isten az, aki képes bennünket megvigasztalni. A halottainkért felajánlott mise végén, az apostollal együtt mi is elmondhatjuk: "Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja, és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket." (2 Kor 1,3-4)

A Katolikus Egyház új Katekizmusa (1992) még részletesebben kifejti a gyászmise jelentőségét. A katekizmus szerint gyászmisét azért mondunk, mert "az egyház ennek során kifejezi hatékony közösségét az elhunyttal: felajánlva az Atyának a Szentlélekben Krisztus halálának és föltámadásának áldozatát, azt kéri tőle, hogy gyermeke tisztuljon meg bűneitől, azok következményeitől, valamint jusson el a mennyek országa húsvéti teljességére. A hívek közössége, különösen az elhunyt családja az így ünnepelt eucharisztia révén megtanul közösségben élni azzal, aki ťelaludt az ÚrbanŤ, miközben részesedik Krisztus testéből, melynek élő tagja, midőn vele, érte imádkozik." (KEK 1689)

A rendelkezések azt is megemlítik, hogy legyen a pap "mértéktartó a gyászmise mondásában". (ÁR. 316.p.) A liturgikus élet torzulásához vezetne, ha a halottakról való megemlékezés túlzottan előtérbe kerülne a szentmiséken. Egyébként minden egyes szentmisét mind az élőkért, mind a megholtakért bemutatjuk. Ha misét mondatunk, az nem azt jelenti, hogy a szentmise a "mi misénk". A mise mindenkié, tehát mindazoké, akik részt vesznek az eucharisztia megünneplésében. A szentmisemondatás csak azt jelenti, hogy arra kérjük a helyi egyházat, illetve annak vezetőjét, hogy az elhunytak között kiemelten, név szerint is emlékezzék meg elhunyt szeretteinkről. A szentmisét, a szentmise kegyelmi adományait nem lehet megfizetni. A fizetett adomány csupán arra kötelezi a papot, hogy a mi szándékunkra mutassa be a misét, vagyis imádkozzék elhunytjainkért, ha áldozatával Isten színe elé lép.

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu