Az őrszem tekintetével

Rónay László irodalomtörténész, az Új Ember egykori főszerkesztője a Szent István Társulat meghívására Az őrszem tekintetével címmel tartott - idézetekkel színesített - előadást a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának dísztermében.

Az őrszem, pontosabban fogalmazva a gazda elsősorban azon íróinkra utal, akik munkásságukkal, gondolkodásukkal hitet tettek a vallásos érzésvilág és a nemzeti öntudat mellett. Rónay szerint irodalmunk éppen a korérzést kifejező "közéletiségéből" és "sorsvállaló" jellegéből fakadóan nem tudott "betörni" Európába.

A századforduló hozta magával a "gazdatudat" hanyatlását, a vallásos meggyőződés elhalványulását. Prohászka Ottokár hamar felismerte a veszélyt, mely az ifjúság körében az erkölcsi értékek lenézésében, az ideálok fokozatos elvesztésében kezdett testet ölteni. Az irodalomban uralkodó műfaj lett a "kísérletező" esszé, aminek jellegzetessége, hogy leginkább a világnézeti bizonytalanság talaján virágzik. Sík Sándor ideája, amely az igazi irodalom alapmeggyőződésének a Krisztusra irányultságot tekintette ("bekerítve Krisztussal") - megrendült. Beköszöntött a kaland- és mítoszregények, az utazási könyvek, a detektívtörténetek kora. Egyedül az úgynevezett polgári írók maradtak az értékek, a hagyományok őrzői, mindazzal együtt, hogy közülük is sokan távol kerültek a "Krisztustól való bekerítettség állapotától". A polgári író alaptípusának minden bizonnyal a német Thomas Mannt tekinthetjük. Itthon e "polgáriság" fő képviselője Márai Sándor volt, aki az emigrációban is mindvégig megmaradt "őrzőnek". A magyar nyelvre mint kincsre vigyázott. Melankolikus regényeinek többségében (Rónay kiemelte a szerző "krúdys" könyvét, a Szinbád hazamegy címűt) a magyarság ügyének szószólójaként tűnt föl. A népi mozgalmat elindító, prófétai alkatú Szabó Dezső (az Elsodort falu írója) túl "hangosnak" bizonyult, neki "megbicsaklott a hangja". Örökségét, a világra magyar öntudattal tekintő Németh László vitte tovább. A széles rétegek felemelkedésének lehetőségét ő a műveltség közvetítésében látta. Némileg hasonlított hozzá Illyés Gyula, aki Franciaországban nagy, nemzetközi karrier előtt állt, mégis szakított az avantgard irányzatokkal, hazatért, és vállalta a magyar sorsot. Babits Mihály, akaratlanul is "a magyar irodalom gazdája" lett. Nem kellett volna neki sem ez, sem a próféta szerep, mégis vállalnia kellett. Költészete fokról fokra letisztult. Idősödve döbbent rá arra, hogy Istenről nem lehet hangos szóval, "ordítozva" beszélni, csak csendben és imával, ahogy ezt Jézus tette. Rónay professzor utoljára a trianoni traumát átélt erdélyi költőkre utalt. Kiemelte Reményik Sándor munkásságát, aki bűnbánatra, lelki tisztulásra hívta, és önkritikára sarkallta nemzetét, a magyarságot. A köztiszteletnek örvendő költőt utolsó útján, mint őrzőt és gazdát búcsúztatták Kolozsváron. Rónay László előadását azzal a megállapítással zárta, miszerint az őrzők sora - Illyés Gyula halála után - megszakadt. Szerepét máig senki sem tudta átvenni.

Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu