Prűd volnék?

Valószínűleg igen. Úgy neveltek, hogy bizonyos dolgokról ne beszéljek, nem tartozik másra. Nekem azt mondták, vannak az életnek olyan kölcsönösségei, amelyeket nem szokás a nagy nyilvánosság elé tárni. Sajnos önkritikát kellene gyakorolnom, azt is megvallva, hogy gyermekeimet is rosszul neveltem, amikor a szüleiméhez hasonló elveket plántáltam beléjük. Nem egyedül, igaz, feleségem nálam is szemérmesebb.

Nyilván nem vagyunk tisztában azzal, hogy a hálószobák titkait és azokat az aktusokat, amelyek a kölcsönös szeretet megnyilvánulásai, s az élet továbbvitelének általában megszentelt eszközei, leghelyesebb minél több érdeklődő számára propagálni. Máskülönben nem vehetnénk tudomást arról, ki szűz és ki nem, s hogy miért az és miért nem - ez egy délutáni tévéműsor központi témája volt az egyik kereskedelmi adón -, s nem lehetnénk tanúi egy nyilvános szexjelenetnek a főidőben sugárzott sorozatban.

Sajnos prűd vagyok, neveltetésem ilyenné tett, ilyesformán aztán nem kis elképedéssel és undorral szemlélem e műsorokat, bár meg kell vallanom, a szemlélés kifejezés nem pontos, mert futtában áttérek inkább valami mesére.

"Akinek nem tetszik, ne nézze! Aki prűd, ne vegye meg az újságot, amely a nyilvánosan látható szexjelentet lelkendezve előlegezi." Milyen sokszor halljuk ezt az intelmet. Mintha nekünk kellene szégyenkeznünk, mert ilyen műsorok is vannak. (Némi kárörömmel szemléltem, hogy az egyikben két fiatalember összeverekedett. Láttam már ilyesmit: az indulatos Zsilinovszkij vágott oda egyet, midőn politikai ellenlábasa felbosszantotta, a nehézsúlyú profi ökölvívóknál pedig kötelező szertartás a sajtótájékoztatón. De nálunk ennek még nincs túlságosan nagy hagyománya, bár nemrég Krasznai úrból is kitört az indulat.) Megmondom őszintén, azt tartom döbbenetesnek, hogy van, vagy inkább vannak, akik ilyen eszközökkel növelik a csatorna nézettségét. Egyfelől talán még létezik az a fogalom: erkölcs, amelyről balga költők azt állították - nyilván jó okuk volt rá -, hogy minden ország támasza és talpköve. Nézem, nem nézem, az ilyen típusú műsorok ezt a talpkövet csákánnyal zúzzák szét, hiszen azt sugallják, hogy az erkölcstelenség izgalmas és kacagtató. Másfelől, úgy látszik, van a nézettségi mutató, amely a jelek szerint mindennél fontosabb. Külföldről így lopakszanak műsorokba például olyan "hősök", akik sehogy sem képesek választani női és férfi partnereik között, mély lelki válságukat még meg is könynyeznénk, ha nem támadna olyan érzésünk, hogy mindez mégsem a képernyőre való. Persze lehet, hogy ez is annak az átkozott prüdériának a következménye, és Európába akkor masírozhatunk be emelt fővel, ha erkölcseinket méltósággal hátrahagyjuk?

(r.l.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu