Rosszaság és rosszaság

Lányom komor közlése: "Andris rossz." Kis szünet. "Nem lehet vele bírni!" Olyasmivel védelmezném unokámat, hogy nincs még hozzászokva az iskolához, elfáradt..., de közben sejtem, a dolog valóban úgy áll, hogy Andris haszontalan.

Ó, jól ismerjük e nehéz órákat! Összeszorítja ajkát, szikrázik a szeme, bosszantja a húgait, s ha arra kérik, ne csinálja, hát csak azért is...

"Küldd a telefonhoz!" - mondom. Majd én elintézem.

Jön. Egy angyal rebeg a telefonba. Hogy ő rossz volna? Itt valami szörnyű félreértés van! Kata belebotlott az asztal lábába, megütötte magát, azért "bőg". Így mondja, "bőg". Ebben mély megvetés rejlik. Hogy Zsuzsi miért sír, arról halvány sejtelme sincs.

Csatatér. A hangokból ítélve legalábbis az lehet.

"Legyél jó!" "Jó vagyok." A kör bezárul.

Andris elszánta magát, hogy rossz lesz fél óráig, egy óráig. Aztán váratlanul megváltozik minden. Vihar után kiderül, kikandikál a nap. A zordon fellegek tovaúsznak, mindenki elfelejti a mennydörgést.

Hej, ha a mi kisebb-nagyobb rosszaságaink is így múlnának el! Sajnos ragaszkodunk hozzájuk. Bűneink, gyengeségeink, hibáink és gyarlóságaink követnek bennünket, mint a hű kutyák, írta Babits Mihály, és mennyire igaza volt! Sokszor jellemünk, egyéniségünk részeivé válnak, észre sem vesszük, hogy amit teszünk, mondunk, az rossz. Még magyarázatokat is találunk kisebb-nagyobb gonoszságainkhoz, s ha azt tapasztaljuk, hogy megbántottunk valakit, meg is sértődünk. "Még hogy én ... a gondolata is sértő!"

Andris velem tölti a hétvégét. A nagymama külföldi kongresszuson, valakinek vigyáznia kell a csetlő-botló nagypapára. Fölsegít a buszra. Előttem ugrik le róla, kezét nyújtja, nehogy hasra essem. "Fáj a lábad? Menjünk lassabban!" Bandukolunk. Valaki elrohan mellettünk, kiáltozás követi: "Fogják meg, tolvaj!"

Unokám közelebb húzódik. "A bácsi rossz?" Bólintok. A bácsi nagyon rossz. Szegény öreg néni táskáját rabolta el. "Miből vásárol majd?" Nem tudom. Hullanak a könnyei, az összecsődültek vigasztalni próbálják.

"Rám is azt mondták, hogy rossz vagyok! Pedig épp csak meglegyintettem Katát."

"Igen. Az is rosszaság."

"De ez nagyobb, ugye? Ez olyan, mint... mint... a legrosszabb!"

Ballagunk. Van a rossz, a rosszabb és a legrosszabb. Ilyen az életünk. Ezekkel szembesülünk.

Szent egek! Már motyogok is magamban. Pedig csak azt a szót fokoztam magamban: jó. Így: jó, jobb, legjobb. Ez a sor rokonszenvesebb. Csak éppen ritkán találkozunk vele.

Vagy mégsem? Felszállunk a buszra. "Itt van egy hely! Ülj le!" Ragyog az ábrázata. Ő most jó.

És neki még arra is van esélye, hogy jobb legyen. Csak el ne rontsuk.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu