A szeretet: segítő cselekvés

- Évközi 30. vasárnap -

A főparancsról szóló jézusi tanítás képezi a mai evangéliumi részlet tárgyát. A téma megtalálható mindhárom szinoptikus evangélistánál, a lényeget megőrizve, más-más feldolgozásban. Szent Máté hangsúlyozza, hogy a "nagy parancs", a főparancs után érdeklődő törvénytudó nem tiszta szándékkal fordul Jézushoz: kérdésével "megkísérti" őt, próbára akarja tenni. Ha figyelembe vesszük, hogy a Máté-evangélium olvasói a zsidóságból megtért, a zsidó hagyományokat nagyra értékelő keresztények voltak, nem nehéz felfedezni a sorok mögött a közösség tapasztalatát, mely szerint a két tábor között (zsidóság - zsidókeresztények) a viták a Jézus-hitet illetően már megmerevedtek, már nem szolgálták az igazságra jutás célját. Maga a kérdés a Krisztus korabeli zsidóság fejlett jogérzékét tanúsítja. Az isteni törvényből ismert sokrétű útmutatás óhatatlanul felvetette a kérdést, melyik a fontosabb, ütközés esetén melyiket kell előnyben részesíteni, melyik a legnagyobb parancs, melynek a többi alá van rendelve. Jézus válasza egyértelmű, részben elfogadja a korabeli szemléletet, részben új megvilágításba helyezi. Az nem volt kétséges, hogy Isten mindenekelőtt és mindenekfölött a legfontosabb. Ezért Jézus - utalva Mózes második törvénykönyvére (Dt 6,5), az igényes istenszeretetet állítja az első helyre. Az új azonban az, hogy Jézus a felebarát szeretetét (Lev 19,18) ezzel egyenrangúnak jelenti ki. Míg az utóbbi ószövetségi hely - a szövegösszefüggés alapján - a választott nép fiaira vonatkozik, a jézusi tanítás és magatartás éppen az ellenségszeretettel és az idegenek iránti irgalommal általánossá teszi. A döntően fontos az, hogy Jézus szavai szerint a felebaráti szeretet az istenszeretet fokmérőjévé, gyakorlati mutatójává válik. Később ezt így fejti ki Szent János levele: "Ha valaki azt állítja, hogy ťSzeretem az IstentŤ, de testvérét gyűlöli, az hazudik. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát." (1Jn 4,20).

Amikor a szeretetről van szó, azt is látnunk kell, hogy az ószövetségi tradíció nagyon reális és fogható képet hordoz a szeretetről. Nem szép, nagy ideák elvont síkján gondolkodik; nem akarja "keblére ölelni az egész világot", szép szavakkal, belső érzületekkel... Sokkal inkább gyakorlatias: mit tudsz tenni, mit teszel embertársadért, ez a fogható valóság a szeretet valósága. Így kerülhető ki az a csapda, mely hamis biztonságérzetbe ringat: én szeretek mindenkit, aki távol van, csak éppen a közeliekkel nem jövök ki. Ebből következik, hogy a szeretet életbe ültetése elsősorban nem érzelem kérdése, hanem segítő cselekvés. Érzelmeinket nem mindig tudjuk közvetlenül befolyásolni. Van, aki kedvesebb, szimpatikusabb számunkra, van aki kevésbé. De cselekedni érte akkor is tudok. Így még abban is reménykedhetem, hogy lassanként érzelmeim is áthangolódnak.

A felebaráti szeretet jézusi, igényes megfogalmazása nem irányul a természetes szeretetkötelékek ellen. Sőt, igényessége fokozza ezek megélését, akár hitvesi, szülői, gyermeki vagy baráti szeretetről van szó. Ezek hiteles megélése adhat ötleteket, szempontokat az egyetemesebb szeretet megvalósításához.

Érdemes arra is gondolnunk, hogy a kiindulópont az Isten teljes szeretete. A felebaráti szeretet indítékát is ez alapozza meg. Könnyebb odahajolni ahhoz, aki szép, jó, erényes és rokonszenves. Nehéz akkor, ha ezekben hiányt szenved. De Istenért, őmiatta kell magam felkészítenem ilyenkor is a szerető odafordulásra. Árpád-házi Szent Margit legendáriuma hangsúlyozza, hogy minden ellenséges szándékra, tettre jóval válaszolt az "ézős (édes) Jézusért". Igen, az igazi istenszeretet és a felebarát szeretete dialektikus erőviszonyban vannak: egyik erősíti a másikat.

A jézusi tanítás feladat. Egyikünk sem mondhatja, hogy már megvalósította. De törekedve rá, egyre inkább fölemelkedünk az átlagos, a kevésbé igényes fölé, hogy a szeretet titka átjárja életünket!

Gaál Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu