"Futok a kitűzött cél felé..."

- gondolatok a téli olimpia ürügyén -

Életem nagy álma egy olimpiai győzelem. Mindennap edzésben vagyok. Ez sok nehézséggel, problémával jár, de mégiscsak több benne az öröm. "Sporttársaim" - az ÉLET nagy közös EGYÜTTESÉBEN - gyerekek, felnőttek, fiatalok, idősebbek. Sokszor nagy versenyeket vívunk. Mindig kérdés: tud-e győzni bennünk a jó, vagy csak a magunk önzését akarjuk diadalra vinni.

Igazi csapatmunka ez, a sportági változatosság gazdag ajándékával. Mert ilyenkor télen - a sikereink mellett - előfordul olykor, hogy a megoldandó feladatok előtt elcsúszunk a jégen, vagy társunkat elejtjük a "kűrben"; a sítalpakon naphosszat magányosan rójuk a kilométereket, nem bírjuk a lesiklás iramát, vagy elvétjük a célt.

Küzdeni kell, de nem minden áron. Jó, ha felismerjük azt is, hogy a megálló nem végállomás. Az aktív sportéletben is vannak időszakok, amikor várakozni, töltődni, kikapcsolódni, erőt gyűjteni is szükséges. Ha pedig nem úgy sikerül egy-egy versenyünk, ahogy szeretnénk, az még nem jelenti versenyzői pályafutásunk végét. Persze a kudarcok után nem könnyű felállni. Jó, ha ilyenkor van segítőnk, de ha magunkra maradunk, akkor sem szabad feladni. Minden botlás vagy megpróbáltatás után újra kell kezdeni, egyéni és csapatjátékosként egyaránt. Olyan jó, hogy egymást segítjük, miközben egymásra szorulunk.

Nagyon izgulok: milyen eredményeket érünk el. Lesz, aki hamarabb kifullad, mert elkedvetleníti, hogy egy másik versenyző felületes edzés, kevés erőfeszítés után győz, míg a becsületes, szorgalmas kitartás nehezebben hoz látható eredményt. De emberi szemmel van-e mindig objektív és igazságos mérce? Gyakran tesszük fel a kérdést, hogy valójában mi a kudarc? Mert sokszor amit első pillanatban annak látunk, távolabbról nézve áldás is lehet. A lélektani tényezőktől is nagyon sok függ. Bízni kell az Edző utasításaiban. Ráhangolódva helyére kerül bennünk az, ami igazán lényeges, és ami lényegtelen.

Vannak állandó számaink, de időnként más sportágakba is belekóstolunk. Persze mindenkinek van kedvenc sportága, más-más felszereléssel. Egyiknek korcsolya van a lábán, másiknak síléc. Ki hosszabb, ki rövidebb távon versenyez. Ugrunk, siklunk, ülünk, állunk, futunk. Hóesésben, csendes időben egyaránt. Az öröm tudatában edzünk, versenyzünk nap mint nap. Hogy majd egyszer, egyetlenegyszer, miután utolsót dobban a sportban kifáradt szívünk, megkapjuk az annyira óhajtott aranyérmet. S mily csodálatos lenne, ha olyan nagy lenne a dobogó, hogy mindenki ráférhetne. Még az is, aki időnként elgáncsolt minket a futópályán. Ha ő is győztesen kerülhetne ki önmaga és a mindennapok versenyéből. Ha sok-sok aranyérmes lenne, s mindenkinek szólna az annyira áhított zene az eredményhirdetésnél. Ha az utolsó nagy értékelésnél valaki örök eltiltást kapna, az borzasztó lenne. Szóval ezért izgulok és drukkolok. Milyen jó, hogy tart még az olimpia. Milyen jó, hogy van még a mai napunk, s bizakodva tekinthetünk a holnap elé is. Erőnkhöz mérten, a vezető Edző bölcs tanácsaira figyelve megteszzük, amit lehet. Ki-ki képessége, lehetősége szerint a maximumot. S ez nagyon jó. Ezért további sok örömet, jó versenyzést és szurkolást kívánok mindnyájunknak az élet olimpiáján!

Sporttársuk: K.Á.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu