 |
 |
 |
 |
2002.02.10
|
Február 13.:
Hamvazószerda |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
|
|
Az elmúlás "suhintása" Az irgalmasok budai kórházáról A betegek világnapja alkalmából a Budai Irgalmasrendi Kórházba látogattunk, amelyet hosszú és nem könnyű tárgyalásokat követően, másfél éve ismét a rend működtet. Az irgalmas rend képviselőjével, Kozma Imre atyával, az igazgató főorvossal, Naszlady Attila profeszszorral, a sebész főorvos Kisida Elek professzorral, valamint a kórházi lelkigondozás vezetőjével, Buza Patrik kórházi lelkigondozóval beszélgettünk.
Nemzetközi orvoskongresszuson hangzott el ez a történet: Egy nőbeteg már a harmadik szívműtéte előtt állt. Összetört lélekkel, a reményből kifogyva várta az operációt. Egy ideig némán viselte a felkészítést, aztán egyszer csak így fordult a nővérhez: Lehetne egy nagy kérésem? - Persze, mondja! - Egyszer, csak egyszer, egy pillanatra, láthatnám a sebész arcát, aki operál? Kisida Elek:
- Nemcsak a mi kelet-európai régiónkban, hanem Nyugaton is probléma, hogy a gyógyító emberek jóformán csak a professzionalizmusra törekszenek. Üres szólamnak gondolják, hogy nem robotokat kell szerelnünk, hanem embereket gyógyítanunk. Pedig éppen a betegség, esetleg a halál közeli állapot kellene, hogy rádöbbentsen ember voltunkra. Beteget is, orvost is. Sütő Andrássuhintásnak mondja, amikor az embert megérinti az elmúlás szele. Mi pedig azt mondjuk, hogy kegyelmi állapotba jutunk. Ha az ember megérzi egy beteg sorsán keresztül a maga elmúlását is, másképp fog gondolkozni. Minden műtétnél érzi ezt? - Szó sincs minden műtétnél az elmúlásról! A műtét gyógyít, hozzásegíti az embert ahhoz, hogy folytassa a korábbi életét. Bár ne azt folytatná! A legtöbben azt várják: Gyógyíts meg, de amúgy maradok, amilyen voltam. Pedig a betegség, a gyógyulás kitűnő alkalom volna arra, hogy lélekben is megpróbáljunk gyógyulni, megváltozni, megjavulni. Közismert, hogy a test és a lélek mennyire összefügg... - Valóban, még az is lehet, hogy azért lettem beteg, mert nem jól csináltam valamit. A betegségek túlnyomó része lelki eredetű, úgy mondják: pszichoszomatikus. Még a daganatos betegségekre is igaz ez. Buza Patrik:
- Éppen ezért próbáljuk az egész embert tekinteni a gyógyításban. Mi, lelkigondozók abban segíthetünk, hogy egyfajta irgalmas lelkiség megjelenítésével emlékeztetjük a gyógyítókat és a betegeket, hogy az ember nem csak test. Hogy ne égjenek ki az orvosok, hogy minden pácienssel személyesen találkozhassanak. Kisida Elek: - Aki volt valaha is beteg, az tudja, hogy az embernek jár az a személyes kontaktus, amit az óvatoskodó, szekuláris világ "elvárható gondosság"-nak nevez. Ez így keveset jelent, de megtölthető fontos tartalmakkal. Azzal például, hogy az ember megérinti a betegét. Amikor először legyőztem magamban a vonakodást, hogy a beteghez hozzányúljak, mondjuk vizitnél, éreztem, hogy ez milyen jó, tulajdonképpen milyen természetesen jön az emberből. Elhagyott kis öreg néni, ott kuporog az ágy végében. Vizitelünk, s én megfogom a lába ujját, amíg hallgatom az osztályos orvos referátumát. Látszik, hogy kivirul, hogy milyen óriási hatása van az érintésnek. A lelki gondozó is "megérinti" a beteget? Buza Patrik: - Mind az orvosnak, mind a betegének alkalmat, bizalmas légkört kell teremteni ahhoz, hogy képessé váljon szembenézni saját esendő voltával, kiszolgáltatottságával. Az irgalmasrendi kórházban (a kórház által biztosított két státuszt megosztva) hárman vagyunk lelkigondozók, akik embere lehetünk a betegnek, akik mellette lehetünk és elkísérhetjük őt, abban az állapotában, amelyben van, abban a sajátos krízishelyzetben, de mondhatom úgy is, abban a sajátos kegyelmi állapotában, amely megnyitottá teszi az örök dolgok felé. Ez nemcsak a halál közeli állapotra igaz, mindenki megnyittatik, amikor a betegágyra kerül. Csattognak a feje fölött a gépek, műszerek, szaladozik körülötte a személyzet, ő pedig minden másnál világosabban találkozik élete kérdéseivel. Sokat segíthet ebben a helyzetben, ha valaki megfogja a kezét. Talán nem róhatjuk fel egyetlen orvosnak s ápolónak sem, hogy hajszolt, hiszen élnie kell, versenyben kell maradnia, fejlődnie kell... Kozma Imre:
- Magától értetődő, hogy az ember meg akar élni, ha elvégez egy munkát, meg akarja kapni érte a bérét. A szakmai ambíció is természetes és hasznos dolog. Az a fontos, hogy morálisan ne vesszen el, hanem növekedjen. Az irgalmas rend legfontosabb feladatának azt tűzheti ki, hogy vigyázzon az orvosok, minden gyógyító emberségére. Segítse őket abban, hogy el ne veszítsék, vagy szerezzék vissza, ha mégis baj volna. Segítsen az ápolóknak, a nővéreknek, a beteghordozóknak, hogy soha ne felejtsék: ők az életet szolgálják. Ez volna az a többlet, amire az irgalmas kórház betege számíthat? - Jártam néhány olaszországi irgalmas kórházban. Ott a szerzeteseknek elsősorban az a feladatuk, hogy "animálják" a dolgozókat. Csoportfoglalkozásokat tartanak, s azt tudatosítják bennük, hogy nem egy szalag mellett állnak, nem egy autóalkatrész megmunkálásával foglalkoznak, hanem emberekkel, akik az ő testvéreik. Az ember, aki idejön, kiszolgáltatottá válik, s mindent attól vár, aki az ágya mellett áll. Mondhatjuk azt is, hogy az irgalmas rendi szerzetesek az egyházban tovább szenvedő Krisztust jelenítik meg a kórházban. Minden szenvedés, minden baj, valamiképpen az ő szenvedésével mérhető. Az is változtat a kórház légkörén, ha ez tudatosul az emberekben. Hogyan igyekszik magas színvonalú gyógyítást és jó légkört teremteni a kórház vezetése? Naszlady Attila:
- Az Egészségügyi Világszervezet nemcsak egészségről, hanem testi, lelki és társadalmi jól létről beszél. Ez szépen hangzik, de van-e tartalma? Többnyire megrekedünk a testi jólét megoldására tett kísérleteknél. A legtöbb helyen úgy értelmezik a beteget, mint a vendéget a vendéglőben. Bemegy, megadják neki, amire szüksége van, fizet, vagy a biztosító fizet helyette, aztán elmegy, és lehet, hogy soha többé nem látják. Mi viszont nem pillanatfelvételt, hanem "hosszmetszetet" szeretnénk a betegről. Azaz az élete során folyamatosan ismerni az állapotát. A technikai, informatikai háttér megvan ehhez. Orvosi szempontból pedig arra törekszünk, hogy ne esetközpontú, ilyen a "vendéglő", hanem betegközpontú legyen a kórházunk. Hozzátartozik ehhez a személyes kontaktus, a kézfogás, bátorítás, együttérzés, annak a tudatosítása, hogy itt nemcsak gyógyítás, hanem gyógyulás folyik. Az eredmény az orvos és a beteg együttműködésének gyümölcse. Ez nagy lelki teljesítményt is kíván a gyógyítóktól... Eredményirányultan, nem haszonirányultan dolgozunk, s ez nem könnyű! Ma a világban az a helyzet, hogy a pogány versenyez, a humanista segít versenyezni (ez a fair play), a keresztény versenyez segíteni. Mi ezt hangsúlyozzuk. És teszik is a kollégáim..., szegény nővéreink... Háromszázhúsz álláshelyen kétszázhatvanan dolgoznak. A lelkierőnket többek között a rengeteg hálálkodó levél, a hírünket elvivő, hozzánk visszatérő beteg erősíti. Szikora József Az irgalmas rend tagjai főként laikusok, orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi szakemberek. Az öt világrészen 194 házban 1634 irgalmas testvér működik. A gyógyítás mellett egészségügyi, pedagógiai és pszichológiai képzést is folytatnak. Magyar földre Istenes Szent János halála után száz évvel érkezett a rend. 1650-ben Szepesváralján, 1672-ben Pozsonyban alapítottak ispotályt. Az 1700-as évek elején nyolc, a XIX. század közepére tizenhárom intézményt vezettek. Az 1950-es feloszlatás után 1989-ben kezdődött meg a magyarországi rendtartomány újjászervezése. A magyar tartomány nemcsak a nagyságát, de az irgalmas rendi szerzetesek képzettségét tekintve is igen jelentős volt. Európai viszonylatban itt volt a rendben a legtöbb orvos és főiskolát végzett személy. A magyar tartomány védőszentje a Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanya. A magyar egészségügy szervezetének megteremtésében az irgalmasok igen jelentős szerepet vállaltak. (Az irgalmas rend pest-budai történetét bemutató könyvről az Új Ember idei második számában írtunk.) Istenes Szent János,
eredeti neve Juan Ciudad, 1495-ben egy portugáliai kisvárosban született, egyszerű, vallásos szülők gyermekeként. Nyolcéves korában megszökött otthonról. Ifjúsága, fiatal férfikora katonáskodással, életveszélyes kalandokkal, kicsapongásokkal telt. Harcolt a török ellen, részt vett Bécs első ostromában, 1529-ben valószínűleg megfordult magyar földön is. Egy ideig Észak-Afrikában harcolt a rabszolgák ügyéért. Hazatérte után, Boldog Avilai János prédikációját hallva rádöbbent bűnös voltára, s olyan őrjöngő bűnbánat vett rajta erőt, hogy be kellett zárni. Később Avilai János buzdítására eladta mindenét, a granadai kórház betegeit ápolta, emellett fát gyűjtött, s munkájának jövedelmét is a betegek, szegények megsegítésére fordította. Védencei nevezték "Istenes János"-nak, később püspöki engedéllyel használta ezt a nevet. 1532-ben kórházat alapított. Ekkor már jótékony ifjak is csatlakoztak hozzá, akik vele együtt ápolták a betegeket. Ők az Istenes János Irgalmas Testvérei előfutárainak tekinthetők, mivel a rend csak János halála után 36 évvel nyert jóváhagyást. 1550-ben, ispotálya kápolnájában halt meg, a rengeteg munkától és imádságtól végképp kimerülve. Istenes Szent János a földkerekség kórházainak és betegeinek égi patrónusa. 1930-ban a pápa a katolikus kórházak és a gyógyító személyzet védőszentjévé tette. A budai kórház első épületének alapkövét 1807-ben tették le. Az új, Frankel Leó utcai főépületben 1903-ban kezdődött a gyógyító munka. A kórházat 1950-ben államosították. Különféle ingatlan-összevonásokkal létrejött az ORFI néven ismert intézmény. Ennek kezeléséből három ingatlan, köztük a főépület visszaadását rendelte el egy kormányhatározat 1999-ben. A rend 2000-ben birtokba vette az épületeket, és újraszervezte a kórházat. A gyógyítás itt alkalmazott tíz alapelve közül néhány is jól mutatja azt a szándékot, amellyel a rend és a kórház dolgozói hozzá kívánnak járulni a magyar egészségügy megújulásához. Az emberi méltóság alapelvéből következik számukra, hogy az emberi személy soha nem lehet eszköz, hanem mindig cél. Az emberi élet tisztelete azt jelenti, hogy minden személy a fogantatása pillanatától természetes haláláig az élethez való joggal rendelkezik. Az emberi személy másokhoz való kapcsolódásban teljesedik ki, ennek lehetősége az intézményben is fontos. Az embernek joga, hogy részt vegyen a társadalomban, a szegény és sérülékeny emberek kiemelt védelemre jogosultak, a gondoskodás önmagunkhoz, másokhoz és a környezetünkhöz való felelősségteljes viszonyt, nem pedig birtoklást jelent. Az emberi egyenlőség valláserkölcsileg is megalapozottelvéből következik, hogy az alapvető jogok területén sem kulturális, sem közösségi szempontból senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés. A budai irgalmas kórházban az egyedi emberközpontúság azt jelenti, hogy a teljes ember lelki, szellemi, testi ellátására törekednek. Ennek érdekében a beteg minden panaszára és tünetére kiterjedő teljes keresztmetszeti adatfelvételt készítenek, s az eredményt elektronikus kórlapon rögzítik. Ez állapotkövetésre, megosztott ellátásra is lehetőséget ad. Ellátási körzetükben - a Dunakanyartól Óbudáig - célzott egészségügyi lakosságvizsgálatot végeznek, így egy-egy ember sorsa, állapota folyamatosan követhető, kevésbé valószínű, hogy csak elkésetten kerül a gyógyító rendszerbe. Természetesen nemcsak ebből a körzetből, hanem mindenhonnan várják a betegeket. A kórházban a gyógyításnak csaknem minden szakágazatát művelik. A lelkigondozói szolgálat mindenkinek, a személyzetnek is a rendelkezésére áll. Nem téríteni kívánnak, de szelíden felajánlják a "kísérés"-t, kinek-kinek abban a helyzetében, amelyben éppen van.
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
