Por és hamu

Sík Sándor egyik víziója történelmi hamvazkodást idéz. A várost, a századokat látja versében, emberek sokaságát, s az éjszakában így énekel: Jönnek, jönnek, egyre jönnek. Kő helyén ma nem marad! Minden porszem lábra kelt ma, minden árva kődarab. Micsoda erő a bűnbánaté - (a szereteté), s a láthatatlan, de súlyos lélek mélyén pálma ível, lombjába egy madár rakja "boldogsága fészkét."

"Emlékezz, ember, porból vagy és porrá leszel!"

"Emlékezzél" - mondja a liturgia, s amíg a homlokon megjelenik a hamu (por) keresztje, gyógyerőt nyer a bűnbánó, hogy igazi bánatra ébredjen, új, jobb életre támadjon. Por és hamu vagyunk - mondja becses nyelvemlékünk, a Halotti beszéd. Gondolattársítással él (pur es chomuv), amint a régi jeromosi Szentírás-fordítás a bűn és a mulandóság értelmezésében. Leginkább erre gondol a hamvazkodó hívő: esendő voltára, vagy ahogyan Tűz Tamás, a pap költő meditál: Hatalmas étvágyad vad szomjúságod / magára húzta az egész világot / s végül neked maréknyi por marad.

A hamu az ellentétek jelképe és a megfeleléseké. Ha bűn, akkor halál, ha halál, élet is. Vallástörténész, jelképek értelmezője R. Van Den Broek különös homíliát közöl egyik könyvében Mária elszenderüléséről, s a főnixről, erről az élet teremtését szimbolizáló, ókeresztény mozaikokon is látható madárról írja: "Minden ötszáz évben felrepül a magasba..., a templomba megy, ott az oltáron helyezkedik el, ahol az áldozatot mutatják be. Előtte azonban a Paradicsomba száll, három ágat hoz az illatozó fáról, a gallyakat az oltárra teszi. Akkor tűz csap le az égből, és elemészti az ágakat s a madár testét. Három nap múltán azonban megjelenik ott egy apró féreg. Tollai nőnek, fölveszi eredeti alakját. Ez a madár az Úr feltámadását jelenti számunkra..." Üdvtörténeti korszak bejelentése - mondhatnók -: a madár, a tűz, a por és az újjászületés, amint a pálma, amelynek névazonossága a görögben a főnix (phoinix), s így a kettőt gyakran társították.

A liturgikus gyakorlatból ismerős: a hamvazószerdai hamut virágvasárnapi pálmaágból - nálunk barkából égették, a győzelem szimbólumából, hiszen az őszinte bánatnak is ez a gyümölcse.

A Biblia elmélyedő soraiban Izaiás a bűnös szívet a hamuhoz hasonlítja, a bálványimádót "hamut szeretőnek" nevezi: Másutt a Bölcsesség szerzője így kiált fel: "Hamu a szíve! Élete nyomorultabb a pornál!" S ha így van, mi lehet a fizetség? Hamuvá lesznek a föld színén.

A hamu vezeklés-értelmezéséről sem hallgatnak a szent szerzők, s kifejezik a bajtól porig alázott ember bánatát, hiszen szerencsétlenség és bűn között minden korban láttak összefüggést. Sámuel (2.) könyvének Támárja, akit megvetettek, hamut szórt magára; Jób panasza: Beletaszított engemet a sárba, hasonlóvá lettem a porhoz és hamuhoz.

A zsoltáros énekében Kenyerem úgy eszem, mint a hamut...

Ős-idők távlatában a por a teremtés művéhez tartozik, hiszen Isten erejével földből születtünk, ahová visszatérünk. A honnan? És a hová? Mai emberi kérdésében - egzisztenciális nyugtalanságában, a Teremtő "mozdulata" föld (por) és pálma. A gyermeki ártatlanság állapota tér vissza aztán, amit az ember elveszített, de a megbánással "pislogó lámpást emel, hegyen át, völgyön át (az életen) át halad", jóllehet "érzik rajta az iszap". Lényegünk e függés, és nincs igaza annak a pszichiáternek, aki mindenféle függéstől szeretne megszabadítani az embereket. A hamu a szabadság jelképe - Istenben; ő hamu-por megvallásunkra irgalmassággal válaszol. Észbe hozza az örök Szeretet teremtői nagyságát s a Megváltást, amely diadalt nyer bűnön, halálon, vigaszt nyújt minden szomorkodónak és hamu helyett koronát.

Halott-létnek tűnik sokszor a küzdésünk, pótlások sorának, de benne van üdítőn egy csöppnyi öröklét, amint a pálmaágból, patakok menti fűzfabarkából égetett hamu semmiségünkre emlékeztetve az el nem múló teljesség reménységet pecsételi a tisztuló lélekre.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu