Lapszél

Életigenlés

Korunkat a halál civilizációjának szokták nevezni, s nem alaptalanul. A politikai ateizmus örökségétől és a gyakorlati materializmus jelenvalóságától együttesen sújtott népben ott sorakoznak a halál jelei. Évente egy nagyobb vidéki város lakossága pusztul el - helyesebben meg sem születik. Az abortusz életet olt ki, s ezt a tragikus tényt nem változtathatja meg semmiféle tudományosnak föltüntetett magyarázat, mely szerint az emberi élet nem a fogamzással kezdődik. S a halálosztás tovább folytatódik: alkoholizmusban, kábítószer-fogyasztásban, neurotikussá tevő pénzhajszában... - ismerjük, nagyon is ismerjük önpusztításunk nyilvánvaló, és polgári életformába burkolt rejtettebb formáit.

Az élet leértékelésének cinikusan szélsőséges formájával találkoztam, amikor - diszkréten, kimondatlanul - egyesek azt latolgatták, vajon mennyibe került a barlangász ifjú kimentése, mintha a végén ott lenne a kérdés: megérte ennyiért?

Amikor pedig több száz ember majd egy hétig tartó küzdelme éppenséggel a latolgatás nélküli életigenlés fölkiáltójele volt. Szlovákok erre a feladatra készítették el pillanatok alatt a speciális fúróberendezést, s a kamerák megörökítették az alvatlanságtól, fáradtságtól beesett szemű mentőket, akik a megfeszített munka után fölszínre érve kimerülten rogytak le testben és lélekben. Majd egy kis pihenő után újrakezdték, s akik már-már csüggedni látszottak, amint fölért a legkisebb biztató hír - a vékony repedésen át bajba jutott társukhoz odajut a legfontosabb, a levegő, megtalálták, igen, megtalálták! -, újra a mélybe indultak, mert ki akarták hozni társukat, mert az életet meg akarták menteni.

Az élet azok szemében értékelődik föl igazán, akiknek meg kell küzdeniük érte. Egy hétig az ország folyamatosan szembesülhetett a küzdelmes életvédelemmel, azzal, hogy a valódi érték kapta meg a neki kijáró erőfeszítést.

Vajon amikor nem ennyire látványos körülmények között jelenik meg az élet védelmének szükségessége, miért nem küzdünk ugyanolyan elszántsággal érte, mint tették ezt Bódvarákón?

elmer

Kinek szabad?

A politika, amint a neve is mutatja (polis = város), a közösség ügyeivel való foglalkozást jelent, s ez nemcsak azoknak szabad, akik hivatásos politikusok, hanem mindenkinek. Sőt kötelessége is mindenkinek, aki közösségben él. Vajon az Úr Jézus nem politizált, amikor Heródest rókának nevezte? (Lk 13,32) Vagy nem politizálás volt-e, amikor Pilátussal arról vitázott, hogy az kitől kapta a hatalmát? (Jn 19,10-11)

Aki azt gondolja, hogy az Evangéliumnak nincs politikai vonatkozása, sőt üzenete, az nem ismeri sem a Bibliát, sem az egyház történelmét (beleértve az ószövetségit is). Nem az a kérdés, hogy kinek szabad vagy kell politizálni, hanem az, hogy ezt milyen módon teszi. Vagyis hogy jól vagy rosszul politizál-e. Az erkölcs törvényei szerint vagy erkölcstelenül. Ezért nem kérdés, hogy nekem kereszténynek vagy papnak szabad-e támogatnom azt, aki hazudik vagy nyilvánosan káromolja a jó Istent.

- kása -

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu