Miskolci Nemzetközi Operafesztivál

Miskolc - nemrég lezajlott komolyzenei programsorozatának tanúsága szerint - jó eséllyel indul a fesztiválváros előkelő címének megszerzéséért. A hétszáz főt befogadó Miskolci Nemzeti Színház mellett - amely a mai Magyarország legrégibb kőszínháza - néhány éve egy Európában is egyedülálló komplexum jött létre: ötszáz személyes, lefedhető nyári játszóhellyel, kamarateremmel, játékszínnel, kísérleti előadásokra alkalmas csarnokkal, és az ezek történetét feldolgozó színészmúzeummal. Az öszszesen tizenötezer négyzetméteres épületegyüttes adott most először otthont a Bartók + ... Fesztiválnak. Az elképzelések szerint - az idén százhúsz éve született - Bartók Béla színpadi művei mellett minden évben egy-egy jelentős operaszerző alkotásai fognak szerepelni vendégművészek, -társulatok tolmácsolásában. (Jövőre Giacomo Puccini öt operáját tűzik műsorra.)

A mai Magyarország legrégibb kőszínháza

A szervezők - élükön Hegyi Árpád Jutocsa művészeti igazgatóval - a száz éve elhunyt Giuseppe Verdi életművéből válogattak. Műsorra került a Rigoletto, a Traviata, A trubadúr, a Simon Boccanegra, a Nabucco, az Aida és a Rekviem.

A fesztivál egyik különleges darabja volt a ritkán hallható, korai Verdi-opera, az Attila "kamarásított", szcenírozott - kissé extravagáns felfogású - keresztmetszete, amely fiatal énekesek műhelymunkájának nyilvános bemutatását szolgálta. Kiemelkedő volt sötét színű, kiegyenlítetten szóló basszusával a címszerepet éneklő Kovács István.

Az események közül a Prágai Állami Opera Aida-produkciója iránt volt a legnagyobb az érdeklődés, így nem csoda, hogy a zenebarátok erre már hetekkel korábban elkapkodták a jegyeket. Abdel Hafíz Farghali afrikai törzsi kultúrák motívumait idéző nagy, kissé szürke díszleteit Josef Jelínek szép és hagyományos jelmezei ellensúlyozták. Peter Selem újításoktól mentes, statikus rendezésével és Giorgio Croci kiegyensúlyozott dirigálásával - ha revelációt nem is okozott - emlékezetes előadást teremtettek. Jordanka Derilova Aidája, Mauro Nicoletti Radamese mellett külön ki kell emelni Bruna Baglioni hangban és játékban is nagyszerű Amneris-alakítását. Nem véletlen, hogy a veteránnak mondható neves olasz mezzoszoprán az elmúlt évben a Veronai Arénában is énekelte ugyanezt a szerepet. A fesztivál hatásos, és a szó szoros értelmében is sziporkázó zárása volt a Verdi-gála, amelyen világhírű művészek léptek fel: Cecilia Gasdia, Satik Tumyan, Boiko Zvetanov, Bruno Pola személyében. Méltó társuk volt a koncerten a fiatal budapesti basszista, Rácz István. Az est két fénypontja számomra a bolgár Zvetanov hősies, nagy erejű tenorja, és a drámai és komikus tehetségét egyaránt felvillantó olasz Bruno Pola érett, biztos magasságokkal bíró baritonja volt. A MÁV Szimfonikus Zenekart és a Magyar Állami Operaház énekkarát Marco de Prosperis vezényelte.

A zene ünnepének kilenc napján az egész város a fesztiváltól volt hangos. Úton-útfélen, az étteremben és a galériában egyaránt kiderült, Miskolc lokálpatrióta lakói mennyire örülnek, hogy egy nagyszabású - sikeres - vállalkozás házigazdái lehetnek. A városba látogatók addig sem maradtak program nélkül, amíg az esti, nagy előadások előtt negyedórával a színház tűztornyából a kis rézfúvós együttes elfújta az előadás kezdetére figyelmeztető szignált. A főutcán szólt a komoly- és a könnyűzene, népzenei csoportok énekeltek és táncoltak. A Játékszínben délutánonként Verdi operáiból rendeztek filmklubot. Az utcai pavilonok egyikében Bartók- és Verdi-lemezeket, zenei tárgyú könyveket, másikában bort kínálgattak a sokadalomnak. A szervezőknek és a városnak nagy a felelőssége, hiszen magasra tették a mércét, és innen már nem volna szabad visszafordulniuk. Most már egyetlen cél lebeghet a szemük előtt: évről évre fejlődni. Fesztiválvárosnak lenni nagy dicsőség, de nagy feladat is.

Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu